Nem kell egy év, és a újra Magyar Hírlapban megint Lengyel László így ír a ennek a kormánynak a vezetőjéről: „Antall József önironikus, tiszta eszű emberből politikus-szófüzérekbe bomlott, játékokba szerelmes, bírálatot nem tűrő miniszterelnökké vált”.
Kalasnyikovok rossz címre
Sőt, a balliberális sajtónak még az is megy, hogy burkoltan leirredentázza Antallt, amiért 1991-ben megemlítette Francesco Cossiga olasz köztársasági elnöknek a bomlófélben lévő Jugoszlávia kapcsán, hogy déli szomszédunknak megoldást kell találnia a vajdasági magyarok autonómiájának ügyére. A vitriolos írás alapját alighanem az szolgálta, hogy Antall utalt rá, a Délvidéket Trianonban és Párizsban nem Szerbiához, hanem a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, illetve Jugoszláviához csatolták. A cikk szerzője (M. G.) máris látja a megjegyzésben az ürügyét a „rosszízű magyarellenes politikai propagandáknak, spekulációknak”, ami „némi túlzással felér egy szállítmány rossz címre küldött Kalasnyikovval”. Mindehhez egyetlen mondat adott kapaszkodót: az, amikor a miniszterelnök arról beszélt, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének vallja magát.
A médiaháború kapcsán keletkezett cikkekben pedig azt láthatjuk, amit szinte mindig megtapasztalhatunk éles helyzetekben a ballib holdudvartól: bizonyos kérdésekben egyszerre csak fekete és fehér lesz a világ. Vegyük például az elektromos médiumokért vívott ádáz csata kapcsán megjelent írások közül egyet ennek illusztrálására: R. Székely Julianna, Magyar Hírlap, 1991. július 13.: „de jött – már nem először – a deus ex machina – amelyet mifelénk Göncz Árpádnak hívnak”, és rendet tett a köztévében és közrádióban, megakadályozva hogy „ellenőrizhetetlen politikai erők Mr. és Mrs. Lojálisai” átvegyék a hatalmat „szuverén, független és csak a közönséghez lojális” Hankiss Elemértől és Gombár Csabától.
Persze megtalálhatjuk a ma tomboló kultúrharc sáncait is a múltban. Ugyanis nem új a Károlyi-szobor körüli hisztéria sem, a vörös gróf másától alig néhány méterre, a Jászai Mari téren állt Marx és Engels „impozáns” szobra, amelynek eltávolítása kapcsán Krausz Tamásék tartottak demonstrációt. Ebből az alkalomból nyilatkozott 1992-ben a történész a Vasárnapi Híreknek. Ismerős lesz ez is: „A neoromantikus konzervatív nacionalizmus, illetve fogyasztói, piaci kultúra képviselői minden korábbi értékben hatalmuk veszélyeztetőjét látják. (…) Az igazi veszélyt az rejti magában, hogy mi kerül a megsemmisített értékek helyébe. A vallás, a nacionalizmus vagy épp az áltudomány, a kulturális tömegtermék, a giccs? S útját lehet-e állni például az értékűrbe betóduló szélsőséges eszméknek?”
