Klebelsberg Kunó egykori kultuszminisztert idézve az államtitkár azt mondta, háromféle hazafiság létezik: a szónokló, a kesergő és az alkotó. Úgy fogalmazott, Nagykáta kitűnő példa a közösség alkotó hazafiságára. Hangsúlyozta, 1848–49-ben a nemzet ritkán látott egysége valósul meg egy közös nagy cél jegyében. „Ennek az egységnek a létrejöttéhez a márciusi ifjak is kellettek, akik neveltetésüknek köszönhetően tudtak a hazáért cselekedni. A feladat ma is az, hogy hazájukat szeretni akaró és tudó fiatalokat adjunk az országnak” – tette hozzá.
Simicskó István megidézte Sebő Alajos alakját is, aki bátor párbajával – melyben súlyosan megsebesült – adott erőt katonáinak a tápióbicskei csatában. „Tette példát mutatott emberi helytállásból” – mondta az államtitkár. Úgy fogalmazott: 1848 hőseinek cselekedetei „mai ütközeteinkhez, mai csatáink megvívásához is lelki erőt adhatnak, erős lélekkel pedig minden legyőzhető”.
A megemlékezést Tápióbicske és Nagykáta önkormányzata, valamint a Tápióbicske Barátainak Köre szervezte, s keretében megkoszorúzták a szabadságharc hőseinek emlékoszlopát.
Az 1849. április 4-ei győztes tápióbicskei csata fontos állomás volt az 1848–49-es szabadságharc tavaszi hadjáratában. A honvédseregnek a császári seregek elleni nagy támadása a főhadszíntéren Eger és Gyöngyös vidékéről, illetve a Tisza vonalától április elején indult, s május 21-én Buda felszabadításával ért véget. Az április 2-i hatvani győzelem után a magyar honvédség 1. hadteste Klapka György parancsnoksága alatt, tizenegyezer katonával és negyven löveggel április 4-én indult Tápióbicske felé, ahol nem számítottak ellenségre. A gyalogosok a faluig mentek, ott azonban a császáriak sortüze megfutamította őket. Miután megérkezett Damjanich János a 3. hadtesttel, a megáradt Tápió hídjánál csapatai megfordították az ütközetet. Sokan vesztek a mocsárba, és az ágyúk is elsüllyedtek, de visszaverték az osztrákokat, és egészen Szecsőig üldözték őket. Két lovasparancsnok (Sebő Alajos és Riedesel császári őrnagy) szabályos párbajt vívott egymással, ezt örökítette meg Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényében. A győztes csatában csaknem nyolcszáz honvéd esett el, a vesztes császáriaknak ennél jóval kevesebb halottjuk volt. Tápióbicskén néhány házat felgyújtottak, de a lakosság megmenekült. Görgey Artúr, a honvédsereg fővezére a nap végén négy, a csatában jeleskedő tisztet előléptetett és érdemrenddel kitüntetett.
