Szolnokon hétfőn 9 órakor megemlékezés lesz a gettó hajdani területén, ahonnan helyi szokás szerint néma sétával vonulnak a résztvevők a Szolnoki Galériához. A galériában 9 óra 30 perckor kezdődik a hivatalos műsor, amelyben részt vesz a Bartók Béla Zeneiskola fuvolaegyüttese, valamint a Verseghy Ferenc Gimnázium irodalmi színpada és énekkara. A műsort követően Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára mond beszédet, akit Varga Béla holokauszttúlélő visszaemlékezése követ. A hivatalos program zárásaként a Verseghy Ferenc Gimnázium diákjainak tárlatvezetésével tekinthető meg az Auschwitz album kiállítása.
Tatabányán koszorúzással emlékeznek meg a volt zsinagógánál a holokauszt magyarországi áldozatairól, majd 15 óra 30 perctől az Edutus Főiskola aulájában folytatódik a hivatalos emlékműsor. Itt Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár mond beszédet. Utána az Óvárosi Középiskola és Szakiskola Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola tagintézménye diákszínpadának emlékműsora következik „Értük szól a harang” címmel. A műsort követően nyílik meg a „Soá soha!” című kiállítás.
„Értük szól a harang” – A holokauszt áldozataira emlékezünk
Április 16-án a holokauszt magyarországi áldozataira emlékezik az ország.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!