Mindenütt plágium a Városligetben + Képriport

Hol volt több zokni és szandál, mint kínai tornacipő? Mennyire zsugorodott össze Dopeman dala? Mi köze ennek az MSZP-hez. Élménykaleidoszkóp a baloldal majálisáról.

Marx and Spencer – egy piros pólón ez a felirat fogadta a Bajza utca sarkán az MNO delegációját, viselője egy volt azon pár száz MSZP-s közül, aki itt vett lendületet ahhoz a mintegy 20 perces sétához, amelyet a Városligetig tettek meg az egyenpirosba öltözött szocik. Láttuk még ornátusra nyomtatva Lenin arcmását is, egészen a Városligeti fasorig ez volt az egyetlen látványosság – ott és akkor csatlakoztak ugyanis a javarészt kékbe öltözött szakszervezetisek, akik – fájdalmukra – olyan régi nótákat énekeltek, amiket a „fiatalok már nem ismernek”. Érkezésünkkor stílszerűen az „Itt van május elseje” zengett, majd a Rapülők Zúg a Volga című klasszikusát küldték meg elementáris hangerőn, egyből meg is indult a térdből rogyasztott rugózás egy kenőkés alakú SZÉF-zászlót lengető érdekvédő részéről. Majd a kihagyhatatlan Beatrice-dal (nem, nem a Piros-fehér-zöld…), és persze a 16 tonna.

A közeli MSZP-s „nagyszínpad” mellett a kölyökidős, vörös hajú Robi terelgette a naptól kicsit nyűgös gyermekét, szegény nehezen viselte a Fivérek gitárostrió fél-playback muzsikálását is. A nagyréten sem voltak sokan (a rét közepén elhelyezett hangfalnál már nem is állt senki), de ami a DK-n volt egy órával Gyurcsány „déli haragszava” előtt, az sem volt egy nagy durranás, itt Gréczy Zsolt fogadta a biztató pillantásokat a megjelent 200 szimpatizáns egy részétől, közben Csocsó bohóc mutatta be trükkök százait, amiről a jelenlévőknek nyilvánvalóan nem kellett tudniuk…

Hogy a Közlekedési Múzeum parkolójában gyülekező, megnyugatosodott szocdemeket megkülönböztessük a PeCsa előtti nagyréten összesereglett MSZP-szimpatizánsoktól, egy rendhagyónak tetsző aránypárt kell felállítanunk: Gyurcsányéknál jóval több volt a kilencvenes évek befutott vállalkozóinál oly menő aranyozott kutyalánc – kínai sportcipő kombó (Havas Henriket is láttuk itt kolbászozni), a szociknál pedig a piros póló, autóstáska, zokni–szandál összeállítás volt az uralkodó. A DK falunapokat idéző színpadától visszamentünk a fő helyszínre, egy nordicolós néni hálóingben mutatta az utat tovább. Meg is találtuk: nem lettek többen, de annál elszántabban szorongatták a Munka és Család feliratú zászlókat.

Török Zsolt MSZP-szóvivő penderült színpadra kevéssel 11 óra után, és megköszönte a hívő tagozatnak, hogy ügyesen kérte a jó időt, nem úgy, mint tavaly, amikor ugye esett. Hangsúlyozta, hogy most „politikai blokk” jön, és ez volt az igazi feladvány egy magára valamit is adó demokratának. Tavaly még meg lehetett kremlinológiázni, hogy beszélhessen a fő helyszínen Gyurcsány Ferenc, aki akkor még a párt renegátjának számított. Ma már beteljesítette szakadár vágyait, így külön programpont lett a beszéde, amely ugyan nem ütközött Mesterházy szavaival (ilyen dilemmával utoljára akkor találkoztunk, amikor egyszerre játszott a Szigeten a Deftones és Dizzee Rascal), de hát a Népszava–MSZP kispályás focirangadó – már itt eleve kinek szurkol egy vérbeli européer? – pont fedte a Balaton-felvidéki borászat legismertebb szakértőjének performanszát.

És akkor még nem is beszéltünk a közelben pörgő trance-meghajtású körhintáról meg a zsibvásárról, ahol dobtáras szappanbuborék-lövő puskát is lehetett kapni, meg DVD-n a Megint tanút. Vagy vegyük azt a sort, ahol minden évben összesereglenek az anarchisták, fénymásolt borítós punklemezeket árulni. Most is itt dedikált Moldova György, mellette pedig ezúttal is ott volt a Kádár János Baráti Társaság, méteres portréval az „öregről”. Az idő múlását csak az jelezte a hatvanas évekhez képest, hogy okostelefonnal fényképezték ’56 megtorlóját. Akinek ebben a közegben kedve szottyant egy jó hideg cuba librére, azt egyrészt megértjük, másrészt közöljük, hogy nem a sok rumtól képzelte oda a betonszürke munkásőregyenruhában parádézókat, ők bizony tényleg ott voltak. Rendeztek még a közelben – a konferanszié szerint maga Thürmer Mariann kérésére – munkásember-felsőtestszépségversenyt, na de ezt inkább kihagytuk.

Sokkal izgalmasabbnak ígérkezett ugyanis az, hogy a kisszínpad után a fő helyszínen is plágiumba ütközzünk. A szolgáltatást Pityinger Dopeman László és „kisöccse” nyújtotta, aki előbb Stingtől nyúlta le az Every Breath You Take-et, majd Szikorától vette kölcsön a Szeretlek is, meg nem ist – átdolgozások feldolgozásának újragondolásait mutatták be (a duót előzőleg Török Zsolt színpadi szóvivő a rap koronázatlan királyaiként mutatta be). Zárószámként következett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot is megjárt, káromkodásoktól hemzsegő Himnusz-feldolgozás. A kiskorúakra való tekintettel a „..zmegeket” kihagyták belőle, ezzel pont úgy töpörödött felére a szám szövege a szavak mennyiségét tekintve, mint 2010-ben az MSZP.

Mindezek után több mint stílszerű volt a Munkáspárt színpadán karaoke-változatban a távozókat megborzongató Cranberries-dal, a Zombie.