Ezzel összeforr a belváros két oldala

Vitézy Dávid tájékoztatása szerint idén nyáron indul a Budapest Szíve program második üteme, amely a Március 15. tér déli részének megújításával kezdődik.

NT
2012. 06. 02. 13:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A munka során szélesebb és új gyalogosfelületeket alakítanak ki, a rakpartról érkező autók pedig a téren tudnak majd felhajtani az Erzsébet hídra. 2013 nyarán kezdődhet a Ferenciek terének átalakítása, egy évvel később pedig a Széchenyi tér rendezése – közölte Vitézy Dávid.

A vezérigazgató szerint nagy szükség van arra, hogy a közterületeket visszaadják az embereknek, ugyanis az 1970-es években a közlekedéspolitika elsősorban az autóközpontúságról szólt. Kifejtette, hogy például a Flórián tér, a Ferenciek tere, a Nyugati és Keleti pályaudvarnál lévő csomópontok úgy épültek, hogy lényegében csak autóval járhatók át kényelmesen.

Vitézy Dávid közölte: ezen szeretnének változtatni, így a Baross tér és a Fővám tér, valamint a Széll Kálmán tér jövőre induló rekonstrukciójánál is kiemelten figyelnek a gyalogosok érdekeire. A BKK vezetője elmondta: a Március 15. térnél a rakpartról érkező autók egy lámpás csomópontnál tudnak majd felhajtani az Erzsébet hídra. Ezzel megszüntethetik a Ferenciek tere alatt húzódó aluljárót, és újra lekövezett, összefüggő közterület lesz a templom, a Jégbüfé és a Petőfi Sándor utca környékén.

Ezzel „összeforr a belváros két oldala„ – tette hozzá Vitézy Dávid. Szólt arról is, hogy a Széchenyi tér rendezésénél azt szeretnék elérni, hogy a tér közepén lévő zöldfelületre szabályosan át lehessen menni. A Lánchídra tartó autók a tér déli részén közlekednek majd, a Magyar Tudományos Akadémia előtt pedig egy új teret alakítanak ki.

Szeneczey Balázs főpolgármesteri kabinetfőnök arról számolt be, hogy a főváros további változtatásokra készül, így mire megnyílnak a 2014-től hozzáférhető uniós alapok, addigra a „fiók tele lesz tervekkel”.

Szembeötlőnek nevezte az eddig elkészült helyszínek egykori és mai kinézete közötti különbséget. Hozzátette: Budapest „fellélegezhet” az ilyen beruházásoknak köszönhetően. A Budapest Szíve program első ütemében elkészült Városháza parkban és a Március 15. tér másik térfelén úgynevezett térfoglaló pikniket tartanak szombaton, ahol egyebek mellett pódiumbeszélgetésekkel, kvízekkel és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket.

Tekintse meg az MNO építészettel és urbanisztikával foglalkozó blogját is, ahol többek között az is kiderül, hogy az új budapesti főépítész hogyan szeretne zöldzónát kialakítani a Duna-part mentén.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.