A Portik család élete

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egy, az interneten fellelhető, nyomasztó beszámolóból kirajzolódik az Aranykéz utcai merénylettel összefüggésbe hozott Portik Tamás személyisége.

PR
2012. 08. 10. 3:54

A lányom és négy gyermeke, az unokáink iszonyatos terror alatt élnek évek óta – olvasható a bejegyzésben, amely szerint még az érettségi előtt ismerkedett meg az egyébként jó családi hátterű, kitűnő tanuló és művészpályára készülő Halmos-Riskó Alma a magát üzletembernek kiadó Portikkal. Miután megszülettek a gyerekek (mindegyik az Egyesült Államokban), nyolc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Riskó Judit otthonában meglátogathassa a családot.

– Ekkor voltam először a fiatalemberrel egy fedél alatt két napig, így tudtuk meg, hogy tőlünk pár kilométerre élnek, bezárva, lefüggönyözött lakásban, beszögelt ablakokkal. Teljes felügyelet alatt állt a lányom, nem beszélhetett velem egy szót sem négyszemközt, mint egy robot, csinálta a dolgát, engem meg folyamatosan szinte vallatott a fiatalember a családomról, az életünkről – írta Riskó Judit. – Sok dolog megvilágosodott akkor előttem, rájöttem, hogy sajnos itt nem „csak” egy bűnözővel van dolgunk, hanem egy elmebeteg emberrel is összehozott minket a sors, akinek a karmai között van a lányunk és az unokáink – folytatódik a szöveg, amely szerint Portik élettársának rossz modorban, csúnyán kellett beszélnie a kislányaival. A gyerekek sem járhattak ki a házból, játékokat sem kaptak, egyetlen kötelező időtöltésük a számítógépezés volt, ami miatt viszont nagyon legyengültek voltak.

Portik állítólag folyamatosan terrorizálta saját családját is, dühkitörései voltak, feleségével minősíthetetlen stílusban beszélt, leveleit cenzúrázta. Halmos-Riskó Alma újságot nem olvashatott, tévét nem nézhetett, az alvásidejét pedig napi öt órában határozta meg Portik Tamás. A bujkáló életmódnak és a férfi bizalmatlan, családját fenyegető viselkedésének (állítólag a családtagoknak egymást is figyelniük lett, diktafonnal felvételeket kellett készíteniük a másikról, és megfigyeléseikről jelenteniük is kellett) rengeteg negatív következménye volt még, amit részletesen felsorol Riskó Judit.

Gyárfás csak a hatóságnak nyilatkozik.

Ügyvédem tanácsára nem nyilatkozom a sajtónak ebben a nagy horderejű ügyben, amennyiben azonban a hatóságok szükségesnek tartják, állok rendelkezésükre – ezzel hárította el a Magyar Nemzet megkeresését Gyárfás Tamás. A Magyar Úszószövetség elnökeként jelenleg Londonban tartózkodó üzletembernek és cégeinek jogi képviselője Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke (Portik Tamás védője egyébként Bánáti fia, Bánáti Kristóf). Gyárfást azért keresték, mert a Heti Válasz szerint „szimbiózisban élt az olajmaffiával”, Portikkal pedig már a kilencvenes évek közepétől együttműködött. Mint azt a lap megírta, Portikot abban a házban vették őrizetbe, amely korábban Gyárfás tulajdona volt.

Az előzetesben lévő Portik folyamatosan magas kapcsolatait emlegette, hogy vezető politikusok, televíziós személyiségek, rendőrök és titkosszolgák is segítik őt. – Azt is a tudomásunkra hozta (mármint Portik), hogy nem fordulhatunk a rendőrséghez, mert ő olyan kaliberű bűnöző, akinek magas rendőrségi kapcsolatai vannak, előbb tudja meg, hogy mi segítséget kértünk, mint az ügyeletes tiszt, akivel beszélünk – olvasható a bejegyzésben.

Gyurcsánynál is próbálkoztak

A blog szerint egyébként Halmos-Riskó Alma szülei többször is a rendőrséghez fordultak segítségért lányuk és unokáik felkutatása ügyében. – Ma Magyarországon a bűnözőknek van gyámhatóságuk, önkormányzatuk, rendőrségük, ügyvédek hada segíti őket, törvényes eszközökkel semmi esélyünk arra, hogy segítsünk a szeretteinken. P. T. büszkén lobogtatja azokat a hivatalos papírokat, amelyekkel minden próbálkozásunkat elutasítják, mert „nem létező”, bujkáló embereken nem lehet semmit számon kérni – zárta 2005-ben írt bejegyzését Riskó Judit.

A Riskó család még akkor Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek is levelet írt. Bár fogadták őket a Miniszterelnöki Hivatalban, hatáskör hiányára hivatkozva nem tudtak nekik érdemben segíteni. A Heti Válasz ezzel kapcsolatban azt írta, hogy később a rendőrségen ezt mondták Riskóéknak: „Rosszkor próbálkoztak rossz helyen, jelenleg nincs politikai akarat a Portik-téma rendezésére.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.