Szinte közvetlenül Horthy István halála után már arról beszéltek néhányan Budapesten, hogy „a német titkosszolgálat” szervezett merényletet ellene. Bár a pilóták az első pillanattól kezdve balesetről beszéltek, a kormányzóhelyettes özvegye a mai napig meg van győződve róla, hogy férje halálát nem a vadászgép meghibásodása, sem pilótahiba, hanem német szabotázsakció okozta. Nem sokkal Horthy főhadnagy lezuhanása előtt három napot töltöttek együtt egy kijevi villában, amelyet Karl Kitzinger repülő tábornoktól, Ukrajna német katonai parancsnokától kaptak kölcsön szabadságuk idejére. Az egykori „kiskormányzóné” véleménye szerint a szobákba házigazdáik lehallgatókészülékeket rejtettek el, amelyeknek a segítségével megtudták, hogy az ifjú Horthy emigrálni készül angolszász területre. Ez nyilvánvalóan szükségessé tehette a merényletet. Négy kérdésre kell választ találnunk ahhoz, hogy biztosan meg tudjuk mondani, volt-e része a német titkosszolgálatnak Horthy István halálában vagy sem. A következőkre: mi hangzott el a villában? Ki volt Karl Kitzinger? Milyen német titkosszolgálatok hallgathatták le a házat? S végezetül: mi állt azokban a jelentésekben, amelyeket feletteseiknek küldtek ezek a szervezetek a főhadnagy haláláról?
A villában elhangzottak rekonstruálásához az özvegy visszaemlékezései állnak rendelkezésünkre. Az első 1942 és 1948 közé datálható. Így hangzik: „Műtős nővérré történt kiképzésem után a kijevi magyar tábori kórházba osztottak be, s kórházvonattal utaztam oda. Férjem háromnapos szabadságot kapott, s ezt az éppen távol lévő egyik német tábornok felajánlására lakásán töltöttük. Házasságunk óta először bekövetkezett hosszabb távollétünk után a viszontlátás örömét megzavarta férjem borús, sőt szinte kétségbeesett hangulata. Meg volt győződve, hogy a háború elveszett, és ebben háborús élményei csak még inkább megszilárdították. Sokat tépelődött rajta, miként lehetne Magyarországot megmenteni, ahogyan mondta, »a két ellenség közötti helyzetéből«. Elhatározta, hogy hazatérte után erről behatóan tanácskozik majd apjával [a kormányzóval]. Egészen nyíltan beszéltünk egymással, és eszünkbe sem jutott, hogy valaki esetleg kihallgathat bennünket. Később említették nekem, hogy a helyiségben, ahol laktunk, mikrofonok voltak elhelyezve.”
Mintegy harminc évvel később azonban egészen új elemekkel bővült a történet. Láthattuk, az első emlékezés főszereplője, meggyőződve, hogy a háború elveszett, behatóan kívánt tanácskozni apjával arról, hogyan lehetne szabadulni a kutyaszorítóból. 1977-ben már úgy emlékezett az özvegy, férje semmi más módot nem látott Magyarország helyzetének javítására, csak azt, ha személyesen angolszász területre utazik, és tárgyalásokat kezdeményez a szövetségesekkel. Ezt azonban – az özvegy emlékei szerint – semmiképpen nem kívánta megbeszélni szeretteivel, nehogy bajba sodorja őket.
Férje halála után majdnem hatvan évvel íródott Horthy Istvánné emlékirata. Ebben már a következőt olvashatjuk a kijevi napokról: „Pista elmondta nekem [ ], úgy döntött, hazatérte után a legrövidebb időn belül kirepül Angliába vagy az Egyesült Államokba.” Ezen a „kirepül” igén az olvasó azt érthet, amit szeretne, de mivel a történet főhőse pilóta, könnyen felmerülhet benne a gondolat, hogy a kormányzóhelyettes azt tervezte, saját vezetésű gépen utazik angolszász területre. Hatvanhat esztendővel a szerencsétlenség után az idős asszony már nemcsak sejtette, hanem egy interjúban ki is mondta, hogy Horthy István saját tulajdonú kis Arado sportgépén kívánt eljutni a tengerentúlra. „Elmondta, hogy neki van egy titkos terve [ ], jó összeköttetései vannak Amerikában és Angliában, és már megvan a terve, hogy az ő kisrepülőgépén titokban kirepül, és ott fogja képviselni az országot.” Ezt a fiatal Horthy semmiképp nem tehette volna meg. A magánrepülőgép-forgalmat államközi egyezmények szabályozták a háború idején, és a honvédelmi minisztériumok előzetes engedélyéhez kötötték.
Az azonban valószínű, hogy Horthy Istvánné emlékei, ha az idő múlásával egyre mesésebbek is, gyökereznek valahol. Bizonyos, hogy 1941 januárjában Teleki Pál gondolkozott egy Angliában felállítandó emigráns kormány létrehozásán. Ebben szerepet szánt a kormányzó jó angol kapcsolatokkal rendelkező, sok nyelven beszélő idősebb fiának is. Az akkor már házas ifjú Horthy feltehetően beszélt ezekről a tervekről feleségének. Mivel azonban az angol kormány nem vállalt írásbeli garanciát arra nézve, hogy ezt a kabinetet emigráns kormánynak ismeri el, ráadásul mivel Teleki, az ügy szorgalmazója április 3-án öngyilkos lett, a magyar politikai vezetés nem vállalkozott a kockázatos lépésre. Legkésőbb 1941 májusában elhalt a kezdeményezés. Nagyjából akkor, amikor Németországból maga vezette repülőgépen Nagy-Britanniába szökött Hitler helyettese, Rudolf Hess. Valószínűleg ezek az események mosódhattak össze az özvegy emlékezetében. A következő kérdés az, hogy milyen nemzetiszocialista hírszerző szervek telepítették be lehallgatókészülékkel a kijevi villát.
Öt kontinensre kiterjedő hálózattal működött a német katonai titkosszolgálat, az Amt Ausland/Abwehr. Minden, a német hadsereg által megszállt s már civil közigazgatás alá vont területen állt a politikai vezető mellett egy-egy katonai parancsnok is. Főhadiszállásukon működött egy-egy Abwehr-iroda, amely a terület katonai hírszerzéséért, a kémelhárításáért s katonai, félkatonai akciók szervezéséért volt felelős. Ukrajna parancsnoka nem volt más, mint az a Karl Kitzinger tábornok, aki kijevi szolgálati használatú villáját kölcsönadta a Horthy házaspárnak szabadságuk idejére. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a kormányzóhelyettes és felesége a terület katonai hírszerzésének fejétől kapta szállását. Ennek következtében erősen valószínű, hogy a kijevi villát, amely manapság köztársasági elnöki hivatalként működik, valóban lehallgatták 1942 augusztusában. Annál is inkább, mivel a frontról érkező kormányzóhelyettes vélhetően számos olyan adattal szolgálhatott a magyar hadsereg állapotáról, amelyet hivatalos diplomáciai úton a német hadvezetés sosem tudott volna meg. Az Abwehr hírszerző osztályának éppen ilyen információk begyűjtése volt a feladata.
Kétségtelen azonban, hogy ennek a biztonsági szolgálatnak nem tartozott a hatáskörébe politikai ellenfelek likvidálása. Persze nem ez volt az egyetlen német titkosszolgálati szerv. Rendelkezett hírszerző irodával a német birodalmi kormány több minisztériuma is. Ezek azonban a vizsgált korszakban egyre kisebb személyi állománnyal működtek. Általában egyetlen központi irodából álltak, s tevékenységük csupán hírszerzésben merült ki, nem voltak reaktív alakulataik. Kijevi működésükről nem tudunk. Amennyiben a katonai titkosszolgálat lehallgatókészülékeket helyezett el a kormányzóhelyettes szállásán, s Horthy szavaiban Németország elleni fenyegetést fedeztek fel kijevi vagy berlini megbízottai, bizonyos, hogy ennek a hírnek Németország giga politikai titkosszolgálati szervéhez, a Birodalmi Biztonsági Főhivatalhoz (Reichssicherheitshauptamt, RSHA) kellett érkeznie.
Ez volt az az iroda, amelynek alosztályai (a bel- és a külügyi biztonsági szolgálat, valamint a hírhedt Gestapo) politikai hírszerzéssel, elhárítással, illetve politikai ellenfelek eltüntetésével foglalkoztak. Nincs más feladatunk, mint megvizsgálni, milyen jelentéseket írtak ennek a titkosszolgálatnak az illetékesei a Horthy István halálát megelőző s az azt követő napokban. Egyetlen jelentésről van tudomásunk. Az iratot Walter Schellenberg ellenjegyezte, aki akkor a hivatal legfőbb vezetője volt. Saját külügyminisztériumának fogalmazta a jelentést a magyar kormányzóhelyettes lezuhanása után nagyjából egy héttel, 1942. augusztus 29-én. A következőket írta: „Vezető magyar katonai körökből származó információ szerint Horthy István lezuhanása saját maga hibájából előidézett szerencsétlenség. Eszerint Horthy baráti körben ünnepelte augusztus huszadikát, a névnapját előző este, erős alkoholos befolyásoltság alatt. Augusztus 20-án reggel Budapestre kellett volna utaznia. Alvás nélkül, alkohol hatása alatt szállt be rosszul páncélozott Capronijába, amely nagy súlya miatt nehezen emelkedett el a földtől, és a pilóta elővigyázatlanságából nagyjából 200 méter magasból lezuhant.”
Utolsó felszállásakor a kormányzóhelyettes nem Budapestre indult, hanem bevetésre. Előző este nem ünnepelte a névnapját, hiszen református lévén decemberben tartotta. Azok, akik augusztus 19-én este az osztályparancsnok sátrában tartott bridzspartin Horthy István kártyapartnerei voltak, egybehangzóan állították s állítják, hogy egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt. Budapesti nyilas körök kezdték terjeszteni a rosszindulatú pletykát, így vált Horthy ittassága napokon belül közbeszéd tárgyává a magyar fővárosban. Téves a géptípus is. A Caproni bombázó, Horthy pedig vadászpilóta volt. Capronikkal az 1/1 vadászosztály nem is rendelkezett. A kormányzóhelyettes egy Reggiane–2000, magyarul Héjának nevezett típussal zuhant le. Ezeknek a gépeknek a páncélozottságával sok probléma adódott. Horthy azonban a szemtanúk egybehangzó állítása szerint nem felszálláskor került bajba, hanem percekkel később már a levegőben egy szűken bevett bal forduló következtében esett dugóhúzóba, amelyből nem tudta kivenni többé gépét. Pontatlan a magasság is. A vele együtt a levegőben tartózkodó, magasságmérővel felszerelt szemtanúk szerint nagyjából 500-600 méteren fordult át a gépe, s kezdett zuhanni.
Nincs olyan mondata Schellenberg iratának, amely ne tartalmazna tévedést. Horthy halála után nagyjából egy héttel a birodalmi főhivatal még egyetlen pontos információval sem rendelkezett az eset körülményeiről. Hiszen Schellenbergnek semmi oka sem volt rá, hogy szándékosan tévedésekkel zsúfolt beszámolót írjon. A jelentést kormánya külügyminisztériumába küldte. Horthy halálának időpontjában tehát az RSHA-nak szemmel láthatóan nemhogy reaktív, de hírszerző tisztje sem volt a szolnoki 1/1 repülőszázadnál vagy annak közelében. Horthy István halálát tehát nem német merénylet okozta.
Bern Andrea
