„Biszkuéknak nem tudok megbocsátani!”

Priska József Tamás egykori szabadságharcos szerint előre eltervezett, koncepciózus akciók voltak a sortüzek.

– Az egyik szemtanúja volt a salgótarjáni sortűznek, de már csak az áldozatokat láthatta. Hogyan sodródott az eseményekbe?

– A legfiatalabb nővéremhez utaztam Törökbálintról Zagyvapálfalvára. El kellett utaznom a főváros környékéről is, mert nagy erőkkel keresték azokat, akiknek lőtt sebe volt. A testvéremet megválasztották a helyi munkástanács titkárává. Velük mentem el Salgótarjánba a tüntetésre. A salgótarjáni sortűz egy előre megtervezett, megkonstruált, alaposan kitervelt gyilkosság volt. Elterjesztették a hírt, hogy a megyei munkástanács tagjait letartóztatták. Mint azonban később kiderült, csak néhány személy őrizetbe vételéről volt szó, akiket hajnalban ki is engedtek a fogságból. A hírek hatására viszont nemcsak a városból, hanem a környező falvakból is jöttek a tüntetésre emberek, sőt, még Nagybátonyból is érkeztek bányászok. A tanácsháza mellett volt a rendőrkapitányság, ahol a fogda is volt. Ez előtt több ezer tüntető jött össze.

Hétfőn őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták Biszku Bélát az 1956-os forradalom megtorlását követő cselekmények miatt. Hétfő délután a házi őrizet helyett lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Biszku tagadta, hogy köze lenne az 1956-os Nyugati téri és a salgótarjáni sortűzhöz. A megtorlásokat irányító volt belügyminiszter rózsadombi lakásában adott interjút a Hír Televíziónak. A Magyar Nemzet értesülései szerint az Alkotmánybíróság ősszel újra tárgyal a Biszku-ügyről.

Miért a sortüzek miatt vette elő Biszku Bélát a főügyészség, amikor korábban már kudarcot vallott ebben az ügyben? Miért most indult meg az eljárás? Olvassa el az mno.hu cikkét!

– Ezek szerint a letartóztatások is azért lehettek, hogy összegyűjtsék és kivégezzék, illetve megfélemlítsék azokat, akik tiltakozni mernek?

– Egyre világosabb számomra, hogy így volt. Előre kitervelt módszerrel készültek a sortűzre is. Feltűnő volt például, hogy a környező szűk utcákat úgynevezett fakaruszokkal zárták le. Ezek olyan Csepel teherautók voltak, amelyekkel a bányászokat, munkásokat szállították, ezért téliesített fabódék voltak rajtuk. Mivel ezeket a járműveket beállították az átjárókhoz, a tömeg annyira beszorult a térre, hogy menekülési lehetőségük sem nagyon volt.

– Ön hogyan úszta meg a mészárlást?

– A sípcsonti sebem begyulladt, nehezen tudtam járni. Éppen vízért mentem a zagyvapálfalvai kúthoz, amikor jöttek a munkások, akik elindultak Salgótarjánba tüntetni. Mielőtt a nővéremék után mentem volna, hazavittem a vizet, majd elkezdtem bicegni Salgótarján felé, amely mintegy öt kilométerre volt Zagyvapálfalvától. Éppen az öblösüveggyár környékén jártam, amikor megkezdődött a sortűz. Meghűlt bennem a vér. Nem tudtam elképzelni, mi történhetett. Alig tettem meg a következő húsz métert, már rohantak felém az első menekülők. Tőlük tudtam meg, hogy lövik a tüntetőket.

– Ennek ellenére nem fordult vissza, hanem a helyszínre ment. Mit tapasztalt a város főterén?

– Természetesen a helyszínre mentem, mert aggódtam a nővéremért, meg akartam keresni. Rettenetes látvány fogadott. Talán csak valami filmes tudta volna úgy elrendezni a teret, ahogyan egymásra dőlve feküdtek tömegével az emberek. Akkor még mindenhonnan sikoltások, kiabálás, jajveszékelés hallatszott. Sajnos járni is csak úgy tudtam, hogy néha tetemeket kellett átlépnem, miközben halottak arcát néztem, hogy nem találom-e meg közöttük a testvéremet. Százharminc halottról beszélnek, de ez nem igaz, hiszen később a félelem és egyéb okok miatt számos áldozatot nem jelentettek.

A teljes interjút a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja