Máris bizniszelnek a furcsa százforintossal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Furcsa százast bocsátott ki a jegybank annak tiszteletére, hogy 100 éves a Magyar Cserkészszövetség.

2012. 09. 28. 18:00

– A Magyar Nemzeti Bank 1968 óta bocsát ki emlékérmeket, neves eseményekről, alkalmakról megemlékezve – fogalmazott a kibocsátáskor Sándor György, az MNB ügyvezető igazgatója. A százas törvényes fizetőeszköz, mégsem találkozunk vele, mert sokkal többet ér, mint ami rá van írva, megtartja mindenki, akinek van. Mint Sándor György elmondta, a pénzecske tizenkétszög alakú, talán azért, mert 2012 van, és ebben az évben érte el 100. évét a szövetség.

Buday Barnabás, a cserkészszervezet elnöke jelezte, hogy a két ünnep közötti jubileumkor parlamenti ünnepséget rendeznek majd, ahol szembenéznek a magyar cserkészet teljes történetével, a két világháború közti hőskorral, a II. világháború utáni búvópatak-évtizedekkel, illetve az elmúlt 23 évvel. Solymosi Balázs cserkésztiszt arról beszélt, minek kellett az érmére rákerülnie, illetve felhívta a figyelmet arra, mennyire szerves része a magyarság életének ez a mozgalom. – A XII. kerület címerének része a cserkészliliom, ezt nem mi értük el, így adta az Isten – mondta, hozzátéve: a világon körülbelül 50 millióan tettek fogadalmat az elmúlt húsz esztendőben.

Az évforduló kapcsán a Magyar Cserkészszövetség az MNB közreműködésével nagyszabású kereskedelmi játékot szervezett Világgazdaság címmel, amit azonnal el is kezdtek a kibocsátás után.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.