Vona: A Jobbik „kiviszi a politikát az utcára”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Jobbik a megélhetés, a közbiztonság és az egészségügy kérdéseire fókuszál a parlament őszi ülésszakán – közölte Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

WL
2012. 09. 08. 18:12

A sajtótájékoztatót követően a Nemzeti Emlékhelynél összegyűlt mintegy négyszáz ember előtt Gaudi-Nagy Tamás, a párt országgyűlési képviselője egyebek között arról beszélt, hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnöknek el fogja mondani, hogy „bűn nem maradhat büntetlenül, mert aki ezt hagyja, szintén bűnt követ el”. Utalt arra, hogy megszűnt az elszámoltatási kormánybiztos intézménye, amely – szerinte – sikertörténetként lett tálalva, miközben a múlt bűnösei továbbra sincsenek rács mögött. „A Fidesz 2010-ben azt hangoztatta, hogy bűnszervezetek vették át az irányítást az országban, ennek ellenére egyetlen állami vezető vagy politikus sem került rács mögé” – mondta Gaudi-Nagy Tamás.

A beszéd elhangzása után indult el a Magyar Élet Menete, az egybegyűltek a belváros és a palotaváros több utcáját érintették a vonulás során.

A székesfehérvári felvonulás előtt Veszprémben is megtartotta a Magyar Élet Menetét a Jobbik, ahol a rendezvénnyel egy időben civil szervezetek félpályás útlezárással és transzparensekkel tiltakoztak a szélsőjobboldali eszmék ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.