„Ez tök jó”: Bajnai összeugrasztotta az ellenzéket

Orbán szerint hazánk nem áll messze egy jó IMF-megállapodástól. Az ellenzéki oldalon Bajnai Gordon borzolja a kedélyeket. Az MNO heti belpolitikai összefoglalója.

Kovács András
2012. 10. 14. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hét belpolitikai eseményeit a kormány és a határon túli szervezetek kapcsolata, az IMF-fel való tárgyalások, valamint az ellenzéki oldalon beindult újabb kavarodás határozta meg. Hétfőn ülésezett a Magyar Diaszpóra Tanács, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott, Magyarország a következő két évben is egyszerre folytathatja az államadósság-csökkentés és a versenyképesség-növelés politikáját úgy, hogy közben megőrzi a politikai stabilitást is. Ha hazánk nem hibázik, akkor jövőre együtt tud növekedni a német gazdasággal – tette hozzá.

A miniszterelnök szerint Magyarország gazdasága idén és jövőre is működőképes lesz, az IMF-megállapodás nélkül is. Orbán a Magyar Állandó Értekezlet keddi plenáris ülésén, Budapesten azt mondta: az egyezménnyel könnyebb lenne a finanszírozás, de – mint fogalmazott – anélkül is lehetséges. A Máért XI. ülésének zárónyilatkozata támogatja, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával. A résztvevők üdvözölték a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet felállását is. A dokumentumot az MSZP és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá.

Többen fognak szavazni


Egyesek meglepett, hogy a valutaalappal való egyeztetések közben kedden újsághirdetések jelentek meg a megállapodás esetleges negatív következményeivel kapcsolatban. A kormányszóvivő szerint a pontosabb és szélesebb körű tájékoztatás a célja a nemzetközi hiteltárgyalásokkal kapcsolatos médiakampánynak, amelyet a Miniszterelnökség rendelt meg. Giró-Szász András közölte: az újsághirdetések összesen 200 millió forintba kerültek, de nem jelentettek pluszkiadást, mert abból a keretből finanszírozták, amelyet tavaly fogadott el kormányzati kommunikációra az Országgyűlés.

A miniszterelnök szerint a következő két évben meghozzák eredményüket a kormányváltás óta eltelt időszakban végrehajtott átalakítások és változások. Orbán a Bóly Zrt. csipőteleki mezőgazdasági telepének keddi átadási ünnepségén azt mondta: több lesz a munkahely, nő a biztonság és tervezhetőbb lesz a jövő is. A kormányfő úgy fogalmazott: az előzetes regisztrációt jó kezdeményezésnek tartja, és – mint fogalmazott – többen fognak részt venni a választásokon.

Emelkedő nyugdíj


Orbán szerdán az orosz Gazprom vezetőivel tárgyalt. A miniszterelnök Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával és helyettesével, Alekszander Medvegyevvel áttekintette Európa energiaellátásának helyzetét, sorra vették a folyamatban lévő energiaipari projekteket, különös tekintettel a közös megvalósítás alatt álló Déli Áramlat gázvezetékre.

Csütörtökön kiderült, hogy november elsejétől 1,6 százalékkal emelik a nyugdíj, illetve egyes szociális ellátások összegét január elsejéig visszamenőleges hatállyal. A kormányrendelet szerint a hivatalból végrehajtott emelés összegét a novemberre járó ellátással együtt, egy összegben folyósítják. Ha valaki egyidejűleg több, a rendelet alapján emelendő ellátást is kap, a járandóságokat külön-külön kell emelni.

A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban úgy nyilatkozott, hogy az egyenlegjavító program intézkedéseinek felére sem lenne szükség, ha az unió nem kényszerítené ránk. A kormányfő szerint hazánk nem áll messze egy jó IMF-megállapodástól. Orbán beszélt arról is, hogy 2013-ban új gazdasági akcióterveket jelent be a kormány kifejezetten az alsó középosztály tagjainak.

Belháború és helyezkedés


Az ellenzéki oldalon Bajnai Gordon az Egymillióan a sajtószabadságért (Milla) nevezetű szervezet október 23-ai tüntetésén tervezett felszólalása váltott ki éles reakciókat. Juhász Péter, az alakulat vezetője csütörtökön jelentette be, hogy a volt miniszterelnök szót kap majd. Ezt követően kiderült, hogy feszültség alakult ki különböző ellenzéki szervezetek között. A Magyar Nemzet információi szerint Juhász egy korábbi megbeszélésen megígérte Mesterházy Attilának (MSZP), hogy a volt miniszterelnök nem szólal majd fel a rendezvényen. Gyurcsány Ferenc is üzent Bajnainak, arra kérte, ne legitimálja a millásokat.

Mesterházy a hír kapcsán elmondta, hogy örül Bajnai visszatérésének a politikába. „Tök jó (...), minden segítő kézre és új gondolatra szükség van az ellenzéki oldalon az elmúlt húsz év politikai megoldásainak meghaladásához” – fogalmazott a politikus. Az LMP hivatalosan nem vesz részt a Milla-rendezvényen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.