A Pest megyei Törtelen vértelenül zajlott az 1956-os forradalom. A korábban basáskodó és a padlássöpréseket levezénylő pártfunkcionáriusoknak menekülniük kellett a népharag elől: a település tanítója csillapítja a kedélyeket, a reszkető elvtársakat pedig a plébános veszi oltalmába. A vörös csillagot azért lebontják az iskola faláról, és kibontják onnan a kommunisták által befalazott Jézus-szobrot. A faluban megalakul a forradalmi bizottság, ahol azonnal döntés születik: élelmiszer-szállítmánnyal fogják segíteni a fővárosban harcolókat.
Nem úri huncutság volt
A Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület gondozásában megjelent, A vidék forradalma – 1956 című kötetből ismerhetjük meg a Cegléd melletti falu ötvenhatos eseményeit. A helyszín indoklása igen egyszerű: az egyesület itt tartott tavaly október 22-én konferenciát, alig egy évvel később pedig elkészült és megjelent az ott elhangzott előadásokból és az alkalomra készült tanulmányokból álló kötet. A Berényi István előszavával induló könyv természetesen tartalmaz ötvenhatot átfogóan vizsgáló értekezéseket: ilyen M. Kiss Sándor, valamint Horváth Miklós írása, amely a világpolitikában helyezi el a forradalmat, Pánczél Hegedűs János pedig Mindszenty József hercegprímás szerepvállalását taglalja.
A kötet gerince kétségkívül a vidék, ahogy a forradalomé is nem kis részben az volt. Galambos István történész-doktorandusz legalábbis ezt hangsúlyozza nekünk: „ötvenhat egy országos mozgalom volt, nem valamiféle pesti úri huncutság vagy értelmiségi perpatvar”. A törteli interjúkból készült tanulmány nyomán rákérdezünk: mennyire volt ez a forgatókönyv általános, hasonlóan zajlottak-e a falvak forradalmai? Iskolapélda volt Törtel – közli röviden, de kifejti: a nemzeti függetlenség eszménye, a magántulajdon visszaszerzése, biztosítása és a hithez, a kereszténységhez való ragaszkodás voltak a vidékiek mozgatórugói – idézi fel M. Kiss professzor gondolatait.
A mi szentjeink az igaziak
Galambos hozza is a példákat: „A kereszténység ott jelent meg például Várpalotán a forradalomban, hogy az emberek kidobálták Rákosi és Sztálin képeit az ablakon, és a kommunistáknak címezve azt kiáltották utánuk, hogy itt vannak a ti szentjeitek. Ebben ugye benne van, hogy a mi szentjeink mások, a mi szentjeink az igaziak.” Karitatív tevékenységet folytatott az egyház vidékszerte, és nem egy helyen kikérték a helyi, évekig a párt által háttérbe szorított „plébános úr” véleményét, és adtak is rá.
Választást szerettek volna az emberek, éppen ezt bizonyítja a történész szerint az, hogy a beszolgáltatások ínséges évei után a parasztok elkezdtek Budapestre élelmiszert szállítani – itt is bebizonyosodott, hogy bizony a magyar lakosság össze tud fogni. Ők a reményt táplálják azzal, hogy élelmiszert visznek Pestre, talán annak a reményét is, hogy a jövőben tiszteletben tartja a magántulajdont majd a magyar állam. Galambos szerint ezt az is erősíti, hogy sok faluban már a 26-ai tömegtüntetésen vagy az ott megalakult forradalmi tanácsok első ülésén azonnal megfogalmazódik a gondolat: úgyhogy 28-ára és 29-ére már meg is érkeznek a harcolókhoz a teherautók.
Az első lövés Debrecenben dördült el
Ami viszont a forradalom kronológiáját illeti, ott Galambos pontosítja kérdésünket. Ugyanis a forradalom tulajdonképpen nem Pestről jutott el vidékre, hiszen az első lövés Debrecenben dördült el, az első mozgalom, a MEFESZ pedig Szegeden alakult. Október 24-én, 25-én értek el a fővárosi forradalmárok és velük a forradalom a nagyobb városokba, 26-a pedig már a vidék, falvak forradalmának első napja. A forradalom terjedéséhez három fontos csatorna állt rendelkezésre, azok az egyetemisták például, akik járták az országot, vitték a lángot, ahogy Galambos fogalmaz. A másik fórum a rádió volt, ám még az „azonosan gondolkodók sem mertek mindig együtt hallgatni”.
A Kádár-rezsim legitimációjában is kulcsszerepet játszott a rádió, a gondosan ápolgatott agitprop legendárium szerint ugye Kádár János november 4-én Szolnokon mondott el egy beszédet mint a Forradalmi Munkás- Paraszt-kormány feje. Ám ahogy ezt a kötetben Wirth Gábor tanulmányában bebizonyítja, mindez képtelenség: a szolnoki adó abban az időben ugyanis egyszerűen nem volt üzemképes. Galambos a mese eredetét azzal magyarázza, hogy Kádárnak fontos volt a konszolidáció, és mivel a szovjet tankok élén jött, a kormánya ezért inkább tűnt bábkormánynak. Még inkább annak tűnt volna, ha kiderül, hogy országvezetőként megfogalmazott első beszédét a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátaljáról sugározták. A harmadik médium pedig az újság volt, amely korábban kézi vezérlésű pártsajtóként működött. A magyar sajtó a forradalom napjaiban visszatalált hivatásához. Galambos azonban hangsúlyozza, hogy a sajtó nemcsak rögzítette, hanem alakítani is próbálta az eseményeket, csillapítani az indulatokat és kifogni a szelet a forradalom vitorlájából – akár már azzal is, hogy a mi forradalmunknak nevezte az eseményeket.
Romantikus bizalom
A retorzió viszont nem maradt el vidéken sem. Ugyan a hatalom először a fegyveres résztvevők összefogdosásával akart erőt demonstrálni, de Galambos felvázolja, hogy utána a fővároson kívül kezdtek kutakodni a politikai nyomozati szervek, mivel tudták, hogy sok laktanyából, rendőrőrsről, gyárőrségről fegyverek kerültek a lakossághoz. „Egyfajta romantikus bizalommal hittek a nyugati segítségben az országszerte elszórt csoportok” – mondja.
Elsősorban azonban a forradalmi tanács tagjaira és nemzetőrökre utaztak, a munkástanácsok erejét pedig azzal illusztrálja a történész, hogy velük még 1956 decemberében, tehát egy hónappal a szovjet intervenció után is kénytelen volt tárgyalni a kormány. Amikor elfogytak a fegyveres ellenállók, akkor ügynököket állítottak például arra, hogy megvizsgálják: kik írtak „ellenforradalmi” firkákat a WC-k falára. A forradalom erejét, a közhangulatot jól jellemzi, hogy a várpalotai városi tanácsban még 1956 decemberében is komoly problémaként merül fel, hogy a szülők nem akarják engedni a forradalom óta nem oktatott orosz nyelv oktatását, és a tanárokat veréssel fenyegették.
