Leverték a vörös csillagot, kibontották Jézus szobrát a falból

A hit, a magántulajdon védelme és a nemzeti függetlenség eszméje szinte mindenhol megjelent vidéken az 1956-os forradalom napjaiban.

Választást szerettek volna az emberek, éppen ezt bizonyítja a történész szerint az, hogy a beszolgáltatások ínséges évei után a parasztok elkezdtek Budapestre élelmiszert szállítani – itt is bebizonyosodott, hogy bizony a magyar lakosság össze tud fogni. Ők a reményt táplálják azzal, hogy élelmiszert visznek Pestre, talán annak a reményét is, hogy a jövőben tiszteletben tartja a magántulajdont majd a magyar állam. Galambos szerint ezt az is erősíti, hogy sok faluban már a 26-ai tömegtüntetésen vagy az ott megalakult forradalmi tanácsok első ülésén azonnal megfogalmazódik a gondolat: úgyhogy 28-ára és 29-ére már meg is érkeznek a harcolókhoz a teherautók.

Az első lövés Debrecenben dördült el

Ami viszont a forradalom kronológiáját illeti, ott Galambos pontosítja kérdésünket. Ugyanis a forradalom tulajdonképpen nem Pestről jutott el vidékre, hiszen az első lövés Debrecenben dördült el, az első mozgalom, a MEFESZ pedig Szegeden alakult. Október 24-én, 25-én értek el a fővárosi forradalmárok és velük a forradalom a nagyobb városokba, 26-a pedig már a vidék, falvak forradalmának első napja. A forradalom terjedéséhez három fontos csatorna állt rendelkezésre, azok az egyetemisták például, akik járták az országot, vitték a lángot, ahogy Galambos fogalmaz. A másik fórum a rádió volt, ám még az „azonosan gondolkodók sem mertek mindig együtt hallgatni”.

A Kádár-rezsim legitimációjában is kulcsszerepet játszott a rádió, a gondosan ápolgatott agitprop legendárium szerint ugye Kádár János november 4-én Szolnokon mondott el egy beszédet mint a Forradalmi Munkás- Paraszt-kormány feje. Ám ahogy ezt a kötetben Wirth Gábor tanulmányában bebizonyítja, mindez képtelenség: a szolnoki adó abban az időben ugyanis egyszerűen nem volt üzemképes. Galambos a mese eredetét azzal magyarázza, hogy Kádárnak fontos volt a konszolidáció, és mivel a szovjet tankok élén jött, a kormánya ezért inkább tűnt bábkormánynak. Még inkább annak tűnt volna, ha kiderül, hogy országvezetőként megfogalmazott első beszédét a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátaljáról sugározták. A harmadik médium pedig az újság volt, amely korábban kézi vezérlésű pártsajtóként működött. A magyar sajtó a forradalom napjaiban visszatalált hivatásához. Galambos azonban hangsúlyozza, hogy a sajtó nemcsak rögzítette, hanem alakítani is próbálta az eseményeket, csillapítani az indulatokat és kifogni a szelet a forradalom vitorlájából – akár már azzal is, hogy a mi forradalmunknak nevezte az eseményeket.

Romantikus bizalom

A retorzió viszont nem maradt el vidéken sem. Ugyan a hatalom először a fegyveres résztvevők összefogdosásával akart erőt demonstrálni, de Galambos felvázolja, hogy utána a fővároson kívül kezdtek kutakodni a politikai nyomozati szervek, mivel tudták, hogy sok laktanyából, rendőrőrsről, gyárőrségről fegyverek kerültek a lakossághoz. „Egyfajta romantikus bizalommal hittek a nyugati segítségben az országszerte elszórt csoportok” – mondja.

Elsősorban azonban a forradalmi tanács tagjaira és nemzetőrökre utaztak, a munkástanácsok erejét pedig azzal illusztrálja a történész, hogy velük még 1956 decemberében, tehát egy hónappal a szovjet intervenció után is kénytelen volt tárgyalni a kormány. Amikor elfogytak a fegyveres ellenállók, akkor ügynököket állítottak például arra, hogy megvizsgálják: kik írtak „ellenforradalmi” firkákat a WC-k falára. A forradalom erejét, a közhangulatot jól jellemzi, hogy a várpalotai városi tanácsban még 1956 decemberében is komoly problémaként merül fel, hogy a szülők nem akarják engedni a forradalom óta nem oktatott orosz nyelv oktatását, és a tanárokat veréssel fenyegették.