Életének 98. esztendejében, türelemmel viselt, súlyos betegségben Regőczi István atya földi szolgálata véget ért. Regőczi István 1915-ben, egy molnárcsalád gyermekeként született. Érettségi után a távoli Bruges-ben tanult teológiát, 1943-ban, hetven éve szentelték pappá. Kevéssel később visszatért Magyarországra. Kezdetben Máriaremetén vállalt hittanári és káplán szolgálatot, azután Vácra helyezték, ahol gyermekotthont (Sasfiók) alapított több száz olyan gyermek számára, akik a háborúban vagy az azt követő viszontagságokban veszítették el szüleiket. 1949-ben a kommunista hatalom felmorzsolta az árvaházat az egyházi intézmények jó részéhez hasonlóan, az atyát pedig Kistarcsára hurcolták.
Embertelen körülmények között tartották fogva, 1953-as szabadulását követően Máriabesnyőn lendült újra működésbe, és illegálisan újraalapította a gyermekotthont – 1957-ben azonban újra letartóztatták. Regőczi István atyát viszont nem tudták elhallgattatni, három könyvet is írt a „sasfiókákról” (Az én sasfiókáim, Sasfiókák viharban, Mi nem hallgathatunk), az „illegális sajtótevékenység” miatt 1969-ben újabb börtön várt rá, ezúttal 23 hónap.
1968 után nem kapott hivatalos egyházmegyei beosztást. Újbóli szabadulása után Pestszentlőrincen lehetett kisegítő lelkipásztor, kisvártatva viszont Budán, a XII. kerületben fogott kápolnafelújításba. Amint készen voltak a korábban széthordásra ítélt kápolna rendbetételével, létrehozta a Táborhegy zarándokházat is. A kápolna nemsoká kicsinek bizonyult, így egy nagyobb templomot kellett építeni, ezt 1991-ben Katona István akkori váci segédpüspök szentelte fel. A Kútvölgyi kápolnába, ahol 94 esztendős koráig szolgált a pap, oldalán a flamand Beatrix nővérrel, ma is sokan térnek be imádkozni, hálát adni.
A rendszerváltozás után, 1992-ben Vác díszpolgárává választották (2009-ben a XII. kerületévé is), de a „nagyját” ott csak ezután kezdte: a Sasfiók időszaka után évtizedekkel ekkor kezdődött 10 éves papi szolgálata, és a közeli fegyházban börtönmisszionáriusként is tevékenykedett. A közfigyelmet sem kerülte el, amit tett: a Parma Fidei (hit pajzsa, 2010) díjat Mádl Dalmától vehette át. Erdő Péter levelet írt neki, Semjén Zsolt laudációjában pedig úgy fogalmazott: az egyház 1944 után többet szenvedett, mint előtte ezer évig. Magyar Örökség Díjat is átvehetett.
Gazdag és hosszú életpályáját az Isten Vándora című könyvben írta meg, aminek gerincét az árva gyermekek összegyűjtése és a velük közös munka adja. Mindehhez egyébként régi belgiumi kapcsolatait is becsatornázta, komoly anyagi segítséget kapott külföldről, amikor egy-egy építkezésbe fogott. Összesen hét templom felépítésében vállalt szerepet, emellett önszántából kitaníttatott tíz olyan fiatalt, aki pap akart lenni. Több száz árva életét mentette meg és kísérte évekig. Könyveit flamand nyelven is kiadták, amelyek – hasonlóan a tizenegy magyar kötethez – óriási sikert arattak.
