Tóth Ilona a magyar Jeanne d’Arc

Tóth Ilona egyik volt évfolyamtársa azt mondta: az 1957-ban kivégzett nő olyan volt, mint a francia nemzeti hős.

Az államtitkár a Konrad Adenauer Alapítvány és a KDNP kommunizmus bűneivel foglalkozó munkacsoportja rendezvényén kiemelte: ha a politika elveszíti erkölcsiségét, akkor bárki ellen felhasználhat törvénytelen eszközöket, a kommunisták pedig sokszor a saját párttársaikat is koncepciós perekkel likvidálták.

Rámutatott: „Ha nem vagyunk elég éberek, relativizálhatják a kommunizmus bűneit”. Kitért arra, hogy május 1-je óta új tényállás alapján büntetendő a vörös csillag viselése, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan megindul a rendőrségi nyomozás azok ellen, akik szándékosan, előkészületeket téve akarták megsérteni a kommunizmus áldozatainak méltóságát azzal, hogy már május 1-jén kitűzték ruhájukra ezt a kommunista szimbólumot.

Megjegyezte, a koncepciós perekre akkor van szükség, amikor az állam fél a nép igazságérzetétől, a természetjog alapján ugyanakkor az emberekben megvan a természetes igazságigény, s hosszú távon nem lehet elhitetni velük a valótlanságot. A koncepciós perek kapcsán még a legvadabb kommunisták is érezték, hogy messze állnak a nép igazságérzetétől – fűzte hozzá.

Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, 1956-os halálraítélt úgy fogalmazott: „Mi a véres kommunizmusban éltünk, ahol kőkeményen működött a szocialista halálgyár”. Beszélt arról, hogy a forradalom utáni megtorlás során, 1957-ben kivégzett Tóth Ilonáról szóló film pályázatát korábban több alkalommal visszautasították, s emiatt „éreztük a gyalázatot, amit Tóth Ilonával tettek”. Ezután gyűjtést rendeztek, és 1998-ban, majd 1999-ben bemutatták a róla szóló filmet a Duna Televízióban.

Akár sorsszerűnek is nevezhetnénk, hogy Tóth Ilona éppen október 23-án született, az 56-os forradalom kitörésekor tehát születésnapja volt. Iván László képviselővel a Lánchíd Rádió készített interjút.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Tóth Ilonával elvállaltatták azt a tettet, melyet nem követett el, amit az is bizonyít, hogy a hamis vád szerint általa elkövetett gyilkosság kórbonctani jegyzőkönyvének adatai egyáltalán nem hasonlítanak a vádiratban szereplő adatokra. Wittner úgy fogalmazott: egy védtelen nőből ki lehetett verni a vallomást, ugyanakkor annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy Tóth Ilonát a per alatt megzsarolták.

Utalt arra, hogy a bekábított Tóth Ilona akaratlanul önmaga ellen vallott, azt mondta, amit a hatalom bírósága hallani akart. Ezzel a külföldi közvéleménynek azt akarták demonstrálni, hogy ha egy orvosnő el tudott követni egy gyilkosságot, „milyenek lehettek az utcán a pesti srácok?”

Wittner Mária közölte: Tóth Ilonát „meggyalázták emberségében, hitében, hivatástudatában”, az ő becsülete pedig „a mi becsületünk is, és azoké, akiket ötösével-hatosával összedrótozva, arccal lefelé temettek el”, és még most is ugyanott és ugyanúgy nyugszanak. A képviselő reményét fejezte ki, hogy ezek a kivégzett forradalmárok talán egyszer megkapják a végtisztességet.

Iván László fideszes országgyűlési képviselő,a mártír orvostanhallgató évfolyamtársa elmondta: Tóth Ilonának kisugárzása volt, a magyar Jeanne d’Arcnak hívták. Mint mondta, huszonöt évvel az ítélet végrehajtása után beszélt valakivel, aki kiskatonaként jelen volt a kivégzésén. Tőle tudta meg, hogy amikor Tóth Ilonát a vesztőhelyre vitték, azt kérte rabtartóitól, hogy vegyék le róla a bilincset, mert úgysem szökik meg, de kérését nem teljesítették. Mielőtt nyakára rakták a kötélhurkot, a szemtanú szerint Tóth Ilona felkiáltott: „Ártatlan vagyok!” – idézte fel.

Kahler Frigyes történész kiemelte, hogy a koncepciós perekben a bíróságok a politikai akarat végrehajtói voltak. Ezek az eljárások nemcsak a politikai ellenfelek megsemmisítésére voltak alkalmasak, hanem a kommunizmus propagandájának célját is szolgálták. Ha a politikai hatalom valakit reakciósnak minősített, akkor az illető életveszélybe is kerülhetett – mondta.

A Tóth Ilona-per koncepciós volta nem vonható kétségbe, mert „az ítélet köszönő viszonyban sincs a nyomozati anyaggal”, s ez az eljárás egy „perszövevény központi darabja", amelyben a legelképesztőbb történeteket ötvözik – fogalmazott.

Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem polgári jogi tanszékvezetője arról beszélt, hogy először csak izgatással, majd egy ÁVH-s katona megölésével is megvádolták Tóth Ilonát, akinek két vádlott-társa azonban a nyomozás elején még meg sem említette a nevét mint tettestársét, s ők ketten vállalták magukra a gyilkosságot. Az ítélet végül három beismerő vallomáson alapult, tanúja az esetnek nem volt, a vádlottak száma pedig időközben tízre emelkedett – mondta.

Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodájának vezetője kiemelte, hogy a koncepciós perek során „a jogot kiürítették, megsértették és lábbal tiporták”. A vádlottak a politikai hatalom játékszereivé váltak, ezáltal pedig sérült az emberi méltóságuk – jegyezte meg.

Eötvös Péter, a KDNP kommunizmus bűneivel foglalkozó munkacsoportjának elnöke elmondta, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után sokakat internáltak, ennek a büntetéstípusnak az időtartamát kétszer is meg lehetett hosszabbítani, hat-hat hónappal. A Tóth Ilona-per segítségével a Kádár-rendszer megpróbálta bebizonyítani, hogy köztörvényes bűnözők gyilkoltak ártatlan kommunistákat – fogalmazott.

Miklós Péter történész, a Szegedi Tudományegyetem oktatója a kommunizmus fiatal áldozatainak történetei közül két szegedi esettanulmányt ismertetett.