–Terjedelmes cikkekben lehetett olvasni arról, hogy az önhöz köthető filmproduceri cégek 4,5 milliárd forintot kaptak állami filmfinanszírozó szervezetektől. Ezt a szép summát hogyan sikerült megnyernie?
– Valóban 4,5 milliárd forintot kaptak a filmes cégeim állami pályázatokon, ám az erről szóló cikkek azt nem igazán hangsúlyozták, hogy mindez tizennyolc év története. Az átlagot számolva ez az összeg évente mintegy 250 millió forintot jelent, ami a filmek költségvetését tekintve nem kiugróan magas. Ebből a 4,5 milliárd forintból elkészült huszonkilenc egész estés nagyjátékfilm, hat tizenkét részes tévésorozat, három animációs film, hat dokumentumfilm, olyan, mint például a Szíven szúrt ország vagy a Cseh Tamás-film. Elkészült a Hacktion sorozat is, amelynek már a negyedik évada megy, főműsoridőben versenyzik a kereskedelmi televíziók több mint tíz éve futó sorozataival, s egyre komolyabb nézettséget ér el. Fut a Munkaügyek sorozat is a közszolgálati televízióban. Mindezekben rengeteg munka van, több mint százhetven embernek adnak munkát. Az ezt taglaló cikkek egyik vezérmotívuma egyébként az volt, hogy „kultúroligarcha” vagyok, fűnyíróként kezdtem Sára Sándornál, majd hipp-hopp, hirtelen az ország egyik legbefolyásosabb producerévé váltam, nagyon sok filmet készítve. Ami ebből igaz: voltam sofőr, felvételvezető, rendezőasszisztens, gyártásvezető, és a filmkészítés szamárlétráját megmászva lettem producer, de ebben nincs semmi szégyellnivaló. Persze fölvetődik a kérdés, producerként nekem tulajdonképpen mi is a dolgom: hát filmet csinálni!
– Azt is a szemére vetették, hogy az egykori filmfinanszírozó szervezet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány által a második legjobban támogatott producer volt, miközben éveken keresztül kritizálta a közalapítvány tevékenységét.
– S ki volt az első vagy a harmadik „legjobban támogatott” producer? Az miért nem érdekes? Talán azért, mert ők nem bírálták a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) működését? Ebben a szakmában sok mindent mondhatnak rólam, de a hozzáértésemet sosem firtatták. Most is a legnagyobb „probléma” az velem, hogy mertem kritizálni az MMKA-t, amikor annak „haszonélvezője” voltam. Hát nem voltam a haszonélvezője. Filmeket készítettem, miközben a szervezet működését bíráltam. A filmkészítés és a szakmai vélemény két külön dolog, egy demokráciában ennek létjogosultsága van normális esetben. Most megpróbáltak összemosni a közalapítvány ügyeivel, meglehet, azért, hogy így sok disznóságot elfedjenek. Például: ki mennyi pénzt kapott az MMKA-tól, amiből végül nem készültek filmek? Ez miért nem érdekes? Miközben a legnagyobb bírálóim azt állítják, hogy az MMKA minden döntése a legkorrektebb volt. De csak az a döntés kivétel, ami engem érint? Azt is felhánytorgatták: a cégeim a támogatásoknak mintegy a felét a nem szocialista kormányok idején kapták. Vajon a másik felét milyen kormányok alatt kapták? Ez a gondolatmenet legalább olyan ellentmondásos, mint egy filmet, aminek 6000 nézője volt, óriási sikernek minősíteni, ám ugyanabban a cikkben egy filmemet óriási bukásnak elkönyvelni 50 000 nézőjével. Olyanokat is írtak egyébként: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) nem vizsgálta a „milliárdjaimat”, miközben átvilágította az MMKA működését. De hiszen a Kehi magánszemélyt nem is vizsgálhat!
A teljes interjút a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatja.
