Sokan naponta találkozunk olyan szerencsétlenül járt embertársainkkal, akik gyakran önhibájukon kívül válnak hajléktalanná, vagy kényszerülnek kéregetésből és kukázásból megélni. A fedélnélküliség problémája azonban összetett, és jócskán túlmutat azon, hogy a járókelőket zavarja az utcán kéregető vagy fekvő emberek látványa. Egyrészt ott van a szörnyű körülmények között szenvedő tízezernyi honfitársunk egyéni sorsa, másrészt az a kár, amit a közterek lelakásával és a turisták zaklatásával okoznak az országnak.
Nem olyan nehéz az utcára kerülni, mint azt az átlagember gondolná – mondta el portálunknak Kártyás Irén, a Menhely Alapítvány igazgatója, hozzátéve, hogy néhány hónap alatt hajléktalanná válhat az ember, válás, a munkahely elvesztése, vagy a törleszthetetlen hitelek miatt. A családi védelmi háló meggyengül és előbb-utóbb kilyukad, a személyes kapcsolatrendszerek gyorsan erodálódnak, az ember utcára kerül, majd hamarosan megkezdődik a fizikai és pszichés leépülés. Télen a legveszélyesebb: a fagyási sérülések maradandó károkat okoznak az utcán élőknek, nem beszélve a kihűléses halálesetekről, amely az évről évre bővülő hajléktalanszállók és melegedők ellenére még mindig napirenden van.
A másik oldalon pedig ott vannak a hajléktalanok által okozott károk: a lelakott aluljárók, a többségi társadalom adójából felépített vagy felújított közösségi terek és parkok, ahonnan a mocsok és a szemét, valamint az ott lakó hajléktalanok miatt kiszorulnak a családok. Holott – ahogy Lukács György KDNP-s képviselő mondta – annak is van joga, aki a játszótéren az unokájával szeretne leülni, de ezt közegészségügyi okok miatt nem tudja megtenni.
A magánterületek sincsenek biztonságban: legutóbb például Debrecenben vált hajléktalan-tömegszállássá egy bezárt Profi áruház, ahol gyomorforgató körülményekről (ürülék- és szeméttenger) számolt be a Cívishír. Ugyanígy sok helyen jellemző a rengeteg, hajléktalanoktól származó utcai szemét, a lakóházak környékén pedig a kukázás hátramaradt nyomai.
Mindezen felül ott van a lakosság növekvő veszélyérzete az erőszakos kéregetők és a részegen hangoskodó fedél nélküliek miatt – és nem kis részben a média által felfújt esetek miatt, amikor hajléktalanok követtek el bűncselekményeket (nem mellesleg kiszolgáltatottságuk miatt ők is gyakran válnak áldozattá).
A köztéri hajléktalanság azonban nem csak a helyi lakosság közérzetét rontja. A turisztikai szektor és az országimázs is igencsak megsínyli, ha a koldusok és csövesek földjeként híresülünk el a külföldi turisták körében, hiszen a kéregetésből élő hajléktalanok a nagy forgalmú köztereket foglalják el legszívesebben, azokat, amelyeket az idelátogatók a legsűrűbben felkeresnek.
Külföldi turistaportálok hozzászólói óva intik a látogatókat; van, aki szerint Budapest szép és biztonságos, de a rengeteg részeg, drogos és hajléktalan miatt kényelmetlenül érezte magát. Több blogoldalon is olvashatunk a témáról: volt olyan is, aki a Nyugati téren panaszkodott a nagy számú hajléktalanra, de őket kell kerülgetni nemcsak a közlekedési csomópontoknál, hanem olyan presztízsvárosrészeken is, mint a Váci utca környéke, a megújult Deák Ferenc vagy a Kálvin tér, sőt a Parlament és a budai Vár közelében is.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutolsó, 2010-es adatai szerint a hajléktalanszállókon, éjjeli menedékhelyeken 9157 személy fordult meg, a hajléktalanok valós száma azonban becslések szerint ennél jóval magasabb, a válság és a bedőlő devizahitelek miatt pedig dinamikusan nő.
A főváros a legsúlyosabban érintett a hajléktalankérdésben, a fedél nélküliek fele Budapesten húzza meg magát. Tarlós István főpolgármester korábban világossá tette a főváros új vezetésének alapkoncepcióját: a svéd modellhez hasonlóan szállást, élelmet és közmunka keretében munkalehetőséget kapnak a hajléktalanok, ezért cserébe a főváros elvárja, hogy „a város funkcionális pontjait ne életvitelszerűen lakásként használják”.
A kormány érezhetően több pénzt és energiát fordít a helyzet kezelésére, összefogásban az önkormányzatokkal és a hajléktalanokat segítő, ellátó szervezetekkel. Sorra adják át az új férőhelyeket: a tavalyi 9000 férőhelyhez képest idén 10 700 hajléktalant képesek befogadni a szállók. Soha nem volt még ennyi hely a szállásokon és a melegedőkben – hangsúlyozta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője.
Emellett Pintér Sándor belügyminiszter elmondta, hogy szükség esetén meg is lehet duplázni a férőhelyek számát, így senki sem marad fedél nélkül télen. Pörög a rehabilitációs program is – több vidéki városban nyíltak központok, rehabilitációs szállók, családok átmeneti otthonai stb. – magyarán szólva úgy tűnik, végre jó irányba mozdulnak el a dolgok a fedél nélküliek ügyében.
A hajléktalanok megsegítésén túl 2010 után megkezdődött a jogi háttér kidolgozása a közterületek állagának megóvására is. Az év novemberétől lehetővé vált az önkormányzatok számára, hogy szabálysértéssé nyilvánítsák a közterület „nem rendeltetésszerű használatát”; a lehetőséggel elsőként 2011 májusában Budapest önkormányzata élt.
Józsefvárosban 2012 szeptemberében népszavazásra is bocsátották a kérdést; a fertőzésveszély és a szemét miatt a kukázás és az életvitelszerű közterület-használat megtiltása, valamint a hajléktalanok központi, magasabb színvonalú ellátása mellett voksolt a megjelent 9227 szavazó elsöprő többsége (bár az érvényességhez kevesen voltak). Azaz a lakosság is visszaigazolta: a társadalom az emberséges, de a többségi lakosság érdekeit is figyelembe vevő megoldás mellett áll.
Közben folyt az országos, átfogó terv kidolgozása a hajléktalankérdésre. Parázs parlamenti és közéleti viták után, egy alkotmánybírósági vétót követően végül 2013. szeptember 30-án fogadták el az új szabálysértési törvényt, ami lehetőséget ad az önkormányzatok számára arra, hogy tilalmi zónákat jelöljenek ki a hajléktalanoknak.
Tarlós István főpolgármester korábbi sajtótájékoztatóján elmondta azt is, novemberben várható, hogy a főváros törvényileg is előírja majd, mely területek lesznek kötelező módon tilalmi zónák: a 29 kiemelt aluljáróra, gyermekintézményekre és az idegenforgalmi szempontból fontos területekre vonatkozna a tiltás. Így elkerülhető, hogy a reprezentatív városnegyedeket, valamint az óvodák, iskolák, játszóterek környékét ellepjék a hajléktalanok, viszont – az indirekt „türelmi zónák” megjelenésével – marad számukra élettér akkor is, ha nem kérnek a társadalom segítő szándékából.
A sok együttműködő és építő szándék mellett rengeteg bírálat is éri a kormány intézkedéseit: elsősorban az ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek tiltakoznak, szerintük a kormány „kriminalizálja” a hajléktalanságot.
A jogvédők és az LMP Józsefvárosban már korábban is politikai színtérre vitték a hajléktalankérdést: a 2011-es népszavazást megelőző kampány során – a polgármesteri közlemény tanúsága szerint – az LMP és A Város Mindenkié (AVM) aktivistái összegraffitizték a kerület járdáit, és ezrével jelentették be magukhoz a hajléktalanokat, hogy azok kerületi lakosként az ő álláspontjuk mellett voksolhassanak a népszavazáson. Miután ennek ellenére a helyiek elsöprő többsége (86-94 százaléka) mindhárom kérdésben leszavazta őket, az AVM aktivistái elfoglalták Kocsis Máté polgármester irodáját, és transzparensekkel tiltakoztak.
Az aktivisták idén már házat is foglaltak; a Csányi utcai tüntetésük során elfoglaltak egy üresen álló önkormányzati épületet, itt szociális bérlakást követeltek, és tiltakoztak a hajléktalanság „kriminalizálása” ellen. Legutóbb szeptember 30-án, az új szabálysértési törvény elfogadásakor szervezett tüntetést az AVM, amelynek több rendezvényén megfordultak szocialista és LMP-s, PM-es politikusok is.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) mindezen idő alatt közleményekkel és nyílt levelekkel bombázta a köztársasági elnököt és a minisztereket, megnyilvánulásaikat pedig rendszeresen előkelő helyen hozzák a baloldali médiumok.
Az állam napi 3300 forintot költ hajléktalanokra – mondta még a józsefvárosi népszavazás kapcsán Kocsis Máté. Hozzátette: ha ezt az összeget jól költik el, akkor senkinek sem kell a kukából étkeznie, vagy az utcán laknia. Ez havonta csaknem 100 ezer forint, azaz több, mint a minimálbér összege.
Bár minden korábbinál több pénzt áldoz a kormány a hajléktalanokra, ennek a tízmilliárdos keretnek a legnagyobb része az alapellátásra, intézményfenntartásra megy el – mondta portálunknak Kártyás Irén, a Menhely Alapítvány igazgatója. Egyszerűen akkora embertömeget kell ellátni, hogy nem marad elég pénz a rehabilitációra, azaz a hajléktalanok társadalomba való visszaillesztésére, pedig ez lenne a hosszú távú megoldás.
Ezt erősítette meg később portálunknak Zentai Oszkár is, aki a józsefvárosi önkormányzat humánszolgáltatási bizottságának elnökeként a LÉLEK-program irányítója. Véleménye szerint ha a tízmilliárdos forrás felének megfelelő összeget a LÉLEK-házhoz hasonló többlépcsős rehabilitációs programokra fordítanának, öt éven belül felszámolható lenne a hajléktalanság, vagy legalábbis a hajléktalanok önmagukért tenni akaró és képes része visszailleszkedne a polgári társadalomba.
A LÉLEK-program keretében a rászorulók elsőként a 14 férőhelyes, kollégiumi jellegű LÉLEK-házban kapnak ingyenesen helyet a kétszemélyes szobákban. Itt közösségi terek, foglalkozások, programok és személyes napi mentorálás segíti őket a visszailleszkedésben. Ha fél-egy évig megtartják a munkahelyüket, kaphatnak egy – szintén ingyenes – szolgálati lakást, itt is csupán a rezsiköltségek 30-50 százalékát kell állniuk, így tudnak egy kis pénzt félretenni; ekkor, és ezt követően is rendszeres mentori segítséget kapnak, hiszen sokuk annyira elszokott már a háztartás vezetésétől, hogy egy egyszerű étel elkészítése is kihívást jelent. Egy újabb sikeres év múlva pedig, immár a társadalom teljes jogú tagjaként, önkormányzati lakásokba költözhetnek.
Ezekről a lépcsőfokokról egyébként – csakúgy mint a bekerülésről – szakmai testület dönt. Emellett a program vezetői biztatják és segítik a lakókat a versenyszférában való elhelyezkedésben. Zentai szerint a munkaerőpiacon egyenesen előny, hogy az egykori hajléktalanok a LÉLEK-programban részt vesznek, hiszen ez egyfajta garancia a munkaadónak a megbízhatóságra – elvégre egy szűrőn már átment a leendő munkavállaló.
A Menhely Alapítvány vezetője szerint a megoldás egyik pillére a megelőzés lenne: törvényszerű, hogy minél korábban jön a segítség, annál kevesebbre van belőle szükség az elesettnek a társadalomba való visszaillesztéséhez. Kártyás Irén megerősítette: a már elesetteket csak a személyre szabott rehabilitációval lehet visszailleszteni a társadalomba.
