Felszámolják a tolvajok által megrongált veszélyeshulladék-tárolót

350 millió forintos alap elkülönítését kezdeményezik a tároló felszámolására.

MD
2014. 01. 15. 15:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Illés Zoltán ezt szerdán jelentette be Balmazújváros-Lászlóházán, miután megtekintette azt a tárolót, ahol kétezer tonna veszélyes hulladékot tárolnak, és az elmúlt hetekben – fémtolvajok behatolása nyomán – áldatlan állapotok alakultak ki.

Illés Zoltán bejelentette azt is: a következő ciklusra 3-4 milliárd forintos hulladékszennyezést felszámoló alap létrehozását kezdeményezi a kormányzatnál az országban lévő 150-300 ismert szennyezett terület lokalizálására, illetve a kármentesítés megkezdésére.

Az államtitkár elismeréssel szólt a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek az elmúlt napokban a Balmazújváros-Lászlóháza határában lévő veszélyeshulladék-tárolónál végzett munkájáról. Kifejtette: szakmai útmutatásai alapján a felügyelőség kijavította a tároló megrongált kerítését, megoldották a telep 24 órás őrzését, a kiszóródott hulladékot hordókba rakták, s ismét „rendezettség” van a telepen.

Kelemen Béla, a tiszántúli zöldhatóság igazgatója megerősítette: a telepet körülvevő monitoringkutakból és más helyekről vett minták elemzése alapján nem történt olyan szennyezés, ami rendkívüli kárelhárítási munkákat követelne. Illés Zoltán és Kelemen Béla az MTI érdeklődésére egybehangzóan kijelentette: a telep térségében sem a föld, sem a vízbázis, sem a levegő, sem a közeli Hortobágyi Nemzeti Park nincs veszélyben.

Illés Zoltán köszönetet mondott Tiba Istvánnak, Balmazújváros fideszes polgármesterének a telep őrzés-védelméhez nyújtott segítségért. Tiba István elmondta: önkormányzatuk három embert, valamint melegedőt és mobilvécét biztosított a 24 órás őrzés-védelem megoldása érdekében. A balmazújvárosi polgármester üdvözölte Illés Zoltán bejelentését, miszerint már a február 22-ei kormányülésre határozatot készítenek a tároló teljes felszámolása költségeinek előteremtésére.

Elmondta, hogy felmérések szerint Balmazújvárosban a fiatalok vérképzőszervi megbetegedése jelentősen meghaladja az átlagot, amire az orvosok nem találnak magyarázatot. Sokan a csernobili atomerőmű-balesetet okolják ezért, de sokan a veszélyeshulladék-tároló közelségét vélik a betegségek hátterének. Ilyen formán megnyugtató lesz mindenki számára, ha ez a telephely eltűnik a Hortobágyról – tette hozzá a polgármester.

Az MTI tudósítója szerdán azt tapasztalta a helyszínen, hogy nemcsak a telep külső kerítését javították ki, de a fedett csarnokot is erős fóliákkal vették körül, hogy a szél ne tudja a por formátumú hulladékot széthordani. A hordók szabályosan, raklapokon elhelyezve sorakoznak, legtöbbjük zárt, műanyag tároló, de van a telepen számos, szétrohadt, összerozsdásodott fémhordó is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.