Vágó Gábor nélkül „Lesz Más a Politika”

Vágó Gábor nemcsak, hogy nem indul a 2014-es választásokon, de még az LMP-ből is kilép.

MNO
2014. 01. 07. 7:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilép az LMP-ből Vágó Gábor – derül ki a Vs.hu interjújából. A politikus a portálnak hangsúlyozta: a következő három hónapban minden energiáját az áfacsalási ügyre akarja fordítani. Bízik abban, hogy valóban létrejön az a vizsgálóbizottság, amely az ügy részleteit hivatott kivizsgálni, ennek pedig csak úgy tud részese lenni, ha a frakció tagja marad, majd utána távozik. Elmondása szerint maradtak még politikai ambíciói, de pártpolitikán túli eszközökkel szeretne segíteni az embereknek.

Vágó kifejtette, az LMP országos választmánya a hétvégén nem támogatta jelölését a kiskunhalasi körzetben, így nem kerülhetett fel az országos lista első harminc helyére sem. „Bár a szombati ülésén a kongresszus kétharmada lehetővé tette az egyéni jelöltségemről való döntést, az országos választmány többsége úgy döntött, nem támogatja indulásomat” – kommentálta a politikus.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e más a politika, Vágó úgy fogalmazott: „lehet, de ahhoz az LMP-nek másképp kell politizálnia”. Hozzátette, újra kell építeni a pártot ahhoz, hogy valóban más legyen a politika.

Schiffer András, az LMP parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek kedden azt mondta, mindannyiukat megdöbbentette Vágó Gábor kilépésről szóló bejelentése. Közölte, legutóbb hétfőn délben beszéltek egymással, de akkor még nem látta jelét annak, hogy a képviselő erre készül. „Annak viszont láttam nyomát, ami gyakorlatilag az interjújából is visszaköszön, hogy az utóbbi hónapokat maximálisan kiégve csinálta végig” – jelentette ki, hozzátéve: ez utóbbit emberileg megérti, és ugyanúgy sajnálja, mint azt, hogy Vágó Gábor erre a döntésre jutott.

A frakcióvezető úgy fogalmazott, a képviselő „alapvetően nem belső harcnak lett az áldozata”. Meglátása alapján Vágó Gábor „folyamatos dilemmában volt” az ügyben, hogy pártpolitikus akar-e maradni. Schiffer András – mint mondta – reménykedik abban, hogy a ciklusból hátralévő hónapokban sikerül együttműködniük.

Az LMP egyik legtöbbet szereplő országgyűlési képviselője a hétvégén a blogján jelentette be, hogy nem indulhat képviselőjelöltként a parlamenti választáson. Az okokra akkor nem tért ki. Az Index összeállítása szerint a jelenlegi képviselők közül csak az LMP társelnökei, Schiffer András és Szél Bernadett, valamint Osztolykán Ágnes helye biztos a listán. A portálnak Schiffer András azt mondta, hogy Vágó Gáborról még nincs végleges döntés.

A keddi Magyar Nemzet azt írta, az LMP két vezető testületén múlik, és legkésőbb három héten belül eldől, hogy a párt jelöltje lehet-e a 2014-es választásokon, és helyet kaphat-e az országos listán Vágó. A főként gazdasági ügyekkel foglalkozó politikus ugyanis kicsúszott a határidőkből.

Habár Schiffer András frakcióvezető kezdeményezésére még alapszabályt is módosítottak, hogy a hiba ellenére Vágóból jelölt lehessen, a választmány végül a képviselő-jelöltséghez szükséges utolsó jogi lépéshez nem járult hozzá. Az elvi lehetőség még meglett volna, hogy a politikus ennek ellenére felkerüljön az országos listára, ehhez viszont épp a választmányra lett volna szüksége. A párt jelöltállítási szabályzata szerint ugyanis „országos ismertségű közéleti személyiség” helyet kaphat az országos listán, ha a választmány és a politikai tanács – többséggel elfogadott – határozatban ajánlja az illetőt a kongresszusnak.

Az LMP január 25–26-án esedékes kongresszusán arról is szó lesz, hogy az országos lista első harminc helyét hogyan osztják fel – a kongresszus szavazataival – a kiválasztott harminc politikus között. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint szerepel köztük az LMP hétfős frakciójának öt tagja: Schiffer mellett Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes, Lengyel Szilvia és Mile Lajos.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.