Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Pécs-Vasas római katolikus templomát teljesen megtöltő emlékezők – köztük az áldozatok családtagjai – előtt hangsúlyozta, a mecseki bányászat 1782-es indulása óta nem történt olyan súlyú tragédia, mint amilyen 1986. február 18-án. Tizenöt bányászt temetett maga alá az omlás, és tizenegyen már nem tudtak segíteni a három napon át tartó mentés során. Kötelességünk időről időre felidézni a történteket, tisztelegni az embert próbáló hivatás előtt – mondta.
Ennek jegyében helyezték el az alapkövét a hősi halott bányászokra emlékező „Lélekmadár-bányászhimnusz” emlékműnek, amely várhatóan szeptemberre készül el – jegyezte meg. Az államtitkár beszédének végén kijelentette: a kormány „mindent elkövet annak érdekében, hogy Magyarországon a bányászat megmaradjon és a jövőben új értelmet, új tartalmat kapjon”.
A kegyeleti megemlékezésen Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármester azt hangoztatta, hogy a bányászok szerte a világban meghatározzák egy-egy település képét, sorsát, kultúráját. Éppen ezért a vasasi bányászok halála sem volt hiábavaló, hiszen életükkel és tragédiájukkal is tovább erősítették a közösséget, az együvé tartozást, a hagyományokat – tette hozzá.
Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete arról szólt, hogy a bányászok náluk is mindig kiemelt figyelmet, tiszteletet kaptak. Kiemelte: a bányászok sokszor voltak a szabadság, a függetlenség ügyét szolgáló események elindítói, bátor kiállásuk nélkül másként alakult volna a lengyel történelem.
A vasasi bányaüzem föld alatti dolgozóinak létszáma az 1980-as években meghaladta az ezret, 1985-től lengyel bányászok is érkeztek, és az évtized végére pedig már mintegy kétszázan dolgoztak ott.
A mecseki szénbányák leépítése a vasasi tragédia évében kezdődött meg – amikor 700 millió forint volt a cég vesztesége –, az állam által 1991-ben kezdeményezett csődeljárás következtében pedig fel is számolták a vállalatot.
A Mecsekben 1753 és 2002 között bányásztak szenet, az 1950-es évek végétől 1997-ig pedig uránt is. Volt olyan időszak, amikor a szénbányákban tizenegyezren, az uránbányában nyolcezren dolgoztak.
Nem tudni pontosan, hogy hány bányász vesztette életét a mecseki tárnákban sújtólég- vagy szénporrobbanásban, tűzben, gázkitörésben és omlásban. A Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány kutatásai szerint a második világháború óta csak Pécsen ötszáznál is több áldozatot követelt a bánya.
