Döntött a kormány, 50 milliárdot kapnak a jól gazdálkodók

A döntés 1176 települést érint, a kétezer fő alatti települések március 31-éig megkapják a négy évre szóló összeg felét.

BL
2014. 02. 05. 17:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntés 1176 települést érint, az ebben a körben szereplő, kétezres lélekszám alatti települések pedig idén március 31-éig megkapják a négy évre szóló összeg felét. Ez 1018 önkormányzatra vonatkozik.

Az adósságkonszolidációban nem részesült települések kötelező önkormányzati feladataikhoz kapcsolódó tevékenységekre használhatják fel a támogatási forrást, például út- és hídépítésre, felújításra, az intézményhálózat korszerűsítésére – mondta Tállai András, hozzátéve, hogy az igénylést belügyminisztériumi rendelet szabályozza majd.

A különböző támogatási összegeket lakosságszám szerint szabták meg, s megnézték, hogy az adott településkategóriában mennyi volt a konszolidáció átlagos mértéke – magyarázta az államtitkár –, és ezt az összeget fogják megkapni négy év alatt az érintettek.

A legkisebb összeget a 18 fős Zala megyei Felsőszenterzsébet kapja, ez az első két évre másfél millió forint, majd később ugyanennyi. A legmagasabb összegben az 1990 lakosú Szabolcs-Szatmár megyei Szamosszeg részesül, a település most 20 millió forintot kap, majd a következő három évben még összesen 20 milliót.

Az önkormányzatok összevonhatják a támogatásokat, nem kell azonnal elszámolni. A felhasználásról a települések a Belügyminisztériummal kötnek szerződést. Tállai András kiemelte: a kormány teljesítette ígéretét, amely szerint az eladósodott önkormányzatokat kimenti az adósságcsapdából, a hitelt fel nem vevő településeket pedig anyagilag kompenzálja.

Az állam korábban a megyei önkormányzatoktól 196 milliárd, az ötezer lakos alatti településektől 74 milliárd, az ötezer fő felettiektől pedig 610 milliárd forint adósságot vett át. A 2013. december 31-én fennálló mintegy 400 milliárd forintos önkormányzati adósságállomány teljes átvállalása folyamatban van.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár január végén vetítette előre, hogy egy hónapon belül döntés születhet a hitel nélkül gazdálkodó települések támogatásáról. Kiemelte, a kormány tízmilliárd forintot különített el erre a célra.

Tállai András a Lánchíd Rádióban korábban kifejtette: a kormány elvárása, hogy az adósságátvállalás után felszabaduló forrásokat a helyi gazdaság élénkítésére és az ott élők boldogulására használják a helyhatóságok.

Két év alatt összesen 76,5 milliárd forint értékű hitel felvételét engedélyezte a kormány az önkormányzatoknak, miközben több tucat kérelmet elutasított. A számok azt mutatják, hogy a települések alkalmazkodnak az új rendszerhez, tavaly lényegesen kevesebb hitelt akartak felvenni, mint az előző évben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.