L. Simon: Nem lehet kisajátítani az emlékezés jogát

Budapest ostromának civil áldozataira emlékeztek szerdán a Farkasréti temetőben.

WL
2014. 02. 12. 15:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy száz ember előtt, zuhogó esőben tartott beszédében L. Simon László emlékeztetett: 69 évvel ezelőtt, 1945. február 13-án ért véget Budapest ostroma, ami nagyszámú katonai és polgári áldozatot követelt.

Azt mondta: az elmúlt hetek történelmi, politikai kérdések körül zajló vitái arra hívják fel a figyelmet, hogy az emlékezés jogát, az emlékeztetés kötelességét kisajátítani nem lehet.

Mindenkire emlékezni kell, aki a magyar nemzetnek vesztesége volt. Emlékezni kell a második világháború áldozataira: a civil áldozatokra, a holokauszt áldozataira, a deportáltakra, a háborúban a hazáért harcoló hősökre, a német és a szovjet megszálló hadseregek áldozataira, a kifosztottakra, a meggyalázottakra – mondta L. Simon László.

A kormánybiztos kiemelte: nagyon fontos tisztába tenni, hogy mind az első és mind a második világháborúban a katonák a kötelességüket teljesítették: a hazájukért harcoltak.

Mint mondta, a magyar kormányt az elmúlt hetek vitáiban történelemhamisítással vádolták meg. „Ezt a lehető leghatározottabban vissza kell utasítanunk” – jelentette ki L. Simon László, majd úgy folytatta: a kormánynak nincs olyan tagja, aki ne lenne tisztában a második világháború politikai vezetésének felelősségével, a megszálló németekkel kollaboráló nyilas hatalom „menthetetlen bűnével”.

Ugyanakkor nem lehet elmenni olyan tények mellett, mint például hogy a Kállay Miklós vezette kormány 1942 és 1944 között számtalan kísérletet tett a háborúból való kiugrásra, valamint hogy Magyarország sok szempontból kényszerpályán volt – fűzte hozzá.

Gedai István, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettese – aki, mint mondta, 1944-ben a Marczibányi téri iskolának tízéves tanulója volt – gyermekkori emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Felelevenítette, hogy egy pincében vészelték át az ostromot, ott gyűltek össze a 14 lakásos házuk lakói, nem volt fűtés, áram és vízszolgáltatás sem.

A Nemzeti Örökség Intézete által szervezett megemlékezés végén polgári áldozatok sírjánál a jelenlévők, köztük Boros Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, Szegő László dandártábornok, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke, virágokat helyeztek el.

A megemlékezésen jelen volt több budapesti középiskola osztálya.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.