Békemenet: túllépni a békétlenségen

Minden eddiginél nagyobb tömegeket megmozgató békemenetet tervez a Civil Összefogás Fórum szombaton.

Csizmadia László, a szerveződés szóvivője a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: a társadalom nagy része érzi, a mostani kormányzat ismételt mandátumhoz juttatása jelenthet csak garanciát arra, hogy a négy éve beindult és mára kiteljesedő kedvező változások folytatódjanak. A jogász szakember arról számolt be: megtették az intézkedéseket, hogy ne lehessen a tömegről készült fotókat a – kevesebb embert vonzó – baloldali rendezvény illusztrálására felhasználni. Szerinte a hazánkat érő állandó nemzetközi és hazai ballib támadások csak megerősítették a polgári civil szférát.

– Az ötéves Civil Összefogás Fórum (CÖF) nagy célt tűzött ki maga elé azzal, hogy nyolcszázezer embert visz ki a békemenetre. Nem túl nehezen teljesíthető ez?
– Úgy gondoljuk, ha sokan egyetértenek azzal, hogy a mostani kormánynak folytatnia kell a négy éve megkezdett munkát, egyáltalán nem lehetetlen vállalkozás ennyi jó szándékú, tenni akaró ember részvétele.

– Annak idején az úgynevezett demokratikus ellenzék is társadalmi szerződésnek nevezett egy dokumentumot Rousseau után szabadon. Nem zavaró, félreérthető kicsit, hogy önök is erre a névre keresztelték az elképzeléseiket összefoglaló kiadványt?
– Mi azért inkább az eredeti, rousseau-i társadalmi szerződésre gondoltunk mint szellemi asszociációs előképre. Annál is inkább, mivel a szó legszorosabb értelmében szerződést kínálunk a jelenlegi kormányzatnak. Úgy véljük: a négy évvel ezelőtti hasonló iratunkban foglaltak javarészt teljesültek. Az eddigi békemeneteink bizonyítják: a társadalom nagy része a mi álláspontunkon van.

– Önöket hatalmas tömegeket vonzó rendezvényeik ellenére rendszeresen holmi fideszes fiókszervezetként állítják be a balliberális oldalon. Még a civil létük valódiságát is kétségbe vonják.
– Akik ilyesmikről beszélnek, magukról állítanak ki nem túl kedvező bizonyítványt. Az ország nagy részét becsülik le ezekkel a hamis beállításokkal. Az emberek ugyanis nem csupán tiltakozásból, proteszthangulattól vezetve juttatták kétharmados többséghez a mai jobbközép kormányt. Olyan pártszövetséget támogattak, amelynek konkrét és keresztülvihető, jó programja volt. Elegük volt abból, hogy a szemük előtt, a rovásukra teszik tönkre gazdaságilag és morálisan az országot. Ezen akartak változtatni és egy olyan többséget választani, amely tudja, hogy egy nemzetnek van kormánya, és nem fordítva. Amely elődjével ellentétben bevonja a társadalmat a kormányzásba, és nem csupán négyévente megnyerendő, aztán elfelejtett szavazógépnek tekinti. A polgárok azt tapasztalták 2010 előtt, hogy még ezzel sem éri be a szocialista hatalom. Nemcsak nem vonja be a kormányzásba őket, nem kíváncsi a véleményükre, hanem az akkori miniszterelnök világossá tette Őszödön: hazugságokat akar elfogadtatni velük. Sőt, még arra is vetemedett a hatalom, hogy 2006 őszén saját állampolgáraira támadjon, sokaknak a szemét kilőve.

– Nem volt még ennél is rosszabb a helyzet? Mert aki nem szabályszerűen földre, hanem szemre, az valójában fejre céloz. Vagyis a célba vett személy életének elvételétől sem riad vissza.
– Kétségtelen, hogy a gumilövedék emberi élet kioltására alkalmas. Ezért óriási szerencse, hogy nem vesztette senki sem az életét a lakosság elleni terrortámadások idején 2006-ban. A mi szempontunkból az agresszivitásuk azért lényeges momentum, mert ez is közrejátszott abban, hogy az emberek elementáris erővel utasították el az antidemokratikus, ellenük irányuló hatalmi arroganciát. Arra sarkallta őket, hogy a civil, polgári összefogásban lássák a kiutat. A jobbközép pártszövetség pedig megérezte, hogy erre az önálló gondolkodásra építhet a kormányzás során is.

– De akkor nincs mégis valami igazság abban, hogy felülről szerveződtek, s inkább politikai célokat követnek?
– Nincs, mert már a békemenet is úgy jött létre 2012 januárjában, hogy egyre-másra kaptuk a leveleket, e-maileket, telefonokat: tenni kellene végre valamit az országot és kormányzatát érő összehangolt itthoni és nemzetközi támadások kivédésére. Ez az eredettörténet az egész CÖF-ről is elmondható. Alulról jövő kezdeményezés a miénk, szemben az álbaloldali, álliberális és álcivil szervezetekkel, amelyeknek a gyökerei kimutathatóan a pártállami összeköttetésekre építenek. Miért kellene védekeznünk amiatt, ha a jelenlegi kabinetet támogatjuk? Hiszen éppen azon fáradoztunk évekig, hogy ez a fajta konzervatív, jobbközép kormányzati gyakorlat jusson demokratikusan érvényre az országban, amit most építenek ki. Azt valljuk, hogy a polgárság és az értelmiség, a kreatív dolgozók sokasága együtt sokra lehet képes, a haza gyorsabban tud fejlődni.

– Pedig az értelmiséget sokan még mindig automatikusan a balliberális oldalhoz kötik. Amely mintha nem is ismerné el, hogy a jobbközép értelmiség, szellemiség egyáltalán a világon lenne.
– Ez a szemlélet is egyfajta posztkommunista maradvány. A CÖF éppen azt bizonyítja, hogy az értelmiség nem feltétlenül baloldali liberális. Igaz, ők a jobboldalnak a létjogosultságát is kétségbe vonják. Számukra mi egyszerűen nem létezünk. Mi ezzel szemben tényleg a hagyományos magyar befogadó, toleráns álláspontot képviseljük, és nem vitatjuk a baloldali alapállás létjogosultságát. Már ha ez a kirekesztő beállítódás valóban baloldali és nem pusztán a pártállami hozzáállás meghosszabbítása. És itt van a legfőbb gondunk ezzel a politikai szemlélettel. Hogy saját hazája ellen az internacionalista külső erőket is felhasználja, segítségül hívja. Ezért a kormány megvédése nem pártpolitikai indíttatású, hanem egyértelműen nemzeti érdek. A felelős magyar értelmiségi ilyenkor félretesz minden egyéni, önös megfontolást és a saját hazája mellé áll.

A teljes interjút a Magyar Nemzet csütörtöki számában találja.