És végül ránk hagyta az MSZP az SZDSZ-szel karöltve annak tudatát, hogy a baloldaliság az egyetlen lehetséges és természetes gondolkodásmód a politikában, a kultúrában és a társadalomban, minden jobboldaliság elvetendő és üldözendő, a nemzeti érzés, a konzervativizmus, a keresztény politika nem más, mint természetellenes torzulás s persze diktatúra, autokrácia, fasizmus, rasszizmus és antiszemitizmus – s mindezt irtani kell.
Nos, ez az MSZP politikai hagyatéka, a kádárizmus, ez az, amitől meg kell szabadulnunk, s április 6-a után ki kell takarítanunk a posztkommunizmus Augiász istállóját. Ez a feladatunk, és ez tényleg nem is kevés.
Másfelől azért kell a Békemenet, hogy egy új korszakot kezdjünk, megtisztulva az MSZP-s, SZDSZ-es múlttól. Ebben az új korszakban egy nemzeti büszkeségre és szuverenitásra épülő, részvételi demokráciát kell felépítenünk, ami nem mehet másként, mint az emberek, a civil társadalom és az állam közötti folyamatos párbeszéddel, a mindenkori kormányok ellenőrzésével, a civil kontrollal. A Békemenet óriási és méltóságteljes szimbóluma nemcsak annak, hogy nemzeti szuverenitást, demokráciát, közjót és jó erkölcsöt akarunk, hanem annak is, hogy mostantól a mindenkori politikai elit semmit nem tehet meg nélkülünk, nem határozhat nélkülünk, nem kezelhet le bennünket, véresen komolyan kell, hogy vegyen bennünket, mert erősek lettünk, büszkék lettünk és bátrak lettünk, s többé nem vagyunk szolgalelkek, hanem magabízó állampolgárok.
S végül a Békemenet a magyar–magyar megbékélés szükségességét is szimbolizálja. A múlt politikai erőivel természetesen nincs megbékélés és kiegyezés; kell viszont a kiegyezés a bal- és jobboldali beállítottságú emberek között, s kell a megbékélés a különféle etnikumok és nemzetiségek között, beleértve ebbe hangsúlyosan a cigányokat és a zsidókat is. A Békemenet azt kívánja, hogy szűnjön meg a hideg polgárháború Magyarországon, legyen béke már, de csak azokkal és azok között, akik nem törnek Magyarország, hazánk érdekei ellen.
