Tehát először: ennek az országnak véglegesen meg kell szabadulnia az MSZP által az országra zúdított káros hagyományoktól. Huszonöt évvel ezelőtt az MSZP, mint az MSZMP, az állampárt mai napig jogutód pártja, tudatos, átgondolt stratégiával átmentette a hatalmát a demokráciába. De ez nem volt elég: az MSZP megőrizte a társadalmi bázisát is, mégpedig úgy, hogy saját hatalmával együtt átmentette a demokráciába a kádárizmust, a kádári szemléletet és gondolkodásmódot. Immáron huszonöt éve élünk vele együtt, és nem tudunk megszabadulni a kádárizmustól, amely megfojtja a cselekvőképességünket, deheroizál és tehetetlenné tesz bennünket.
Ránk hagyta az MSZP a paternalizmust, a polgárok feletti atyáskodást, amelynek következtében a magyar emberek egy része még mindig nem állampolgár és honpolgár, még mindig mindent eltűr és elvisel, nem röhögi ki az oktatóját, nem lázad fel a multik megalázó munkafeltételei ellen, nem szólal fel a saját érdekében, nem ordít következményekért, ha a politikusok hazudnak neki és becsapják őket, nem alakít szakszervezeteket, nem mozgósít, nem kiabál, csak hallgat és hallgat, és nem viselkedik a demokráciához méltóan, büszkén, magabiztosan, s nem veszi kezébe a saját és az ország sorsának irányítását.
Ránk hagyta az MSZP a történelem feledését, a mának élést, a carpe diem mentalitását, azt, hogy ne számoltassuk el a közelmúlt bűnöseit, ne legyen lusztráció, történelmi igazságtétel és kárpótlás, ne tudjunk meg semmit a ügynökökről és az őket irányító politikai vezérkar viselt dolgairól; ránk hagyta az MSZP az erkölcsi nihilizmust, amelyben nincs jó és rossz, csak érdekek vannak, amelyben lehet hazudni reggel, éjjel meg este, s minden mindegy, csak rántott csirkecomb legyen vasárnap az asztalon.
Ránk hagyta az MSZP a kádárizmussal az ájult Nyugat-imádatot, mely oly édesen vette át a Szovjetunió iránti örök, testvéri szeretet érzületét; ránk hagyta a nemzeti érzés semmibe vételét, az internacionalizmust, a kozmopolitizmust és a globalizmust – utóbbiban a szabad demokraták tettestársaik voltak –, ránk hagyta a szolgalelkűséget, a talpnyalás művészetét, a határon túli honfitársaink iránti közömbösséget, a merjünk kicsik lenni Kovács László-i opportunista és megalkuvó világképét, az örök szolgalelkűséget.
És végül ránk hagyta az MSZP az SZDSZ-szel karöltve annak tudatát, hogy a baloldaliság az egyetlen lehetséges és természetes gondolkodásmód a politikában, a kultúrában és a társadalomban, minden jobboldaliság elvetendő és üldözendő, a nemzeti érzés, a konzervativizmus, a keresztény politika nem más, mint természetellenes torzulás s persze diktatúra, autokrácia, fasizmus, rasszizmus és antiszemitizmus – s mindezt irtani kell.
Nos, ez az MSZP politikai hagyatéka, a kádárizmus, ez az, amitől meg kell szabadulnunk, s április 6-a után ki kell takarítanunk a posztkommunizmus Augiász istállóját. Ez a feladatunk, és ez tényleg nem is kevés.
Másfelől azért kell a Békemenet, hogy egy új korszakot kezdjünk, megtisztulva az MSZP-s, SZDSZ-es múlttól. Ebben az új korszakban egy nemzeti büszkeségre és szuverenitásra épülő, részvételi demokráciát kell felépítenünk, ami nem mehet másként, mint az emberek, a civil társadalom és az állam közötti folyamatos párbeszéddel, a mindenkori kormányok ellenőrzésével, a civil kontrollal. A Békemenet óriási és méltóságteljes szimbóluma nemcsak annak, hogy nemzeti szuverenitást, demokráciát, közjót és jó erkölcsöt akarunk, hanem annak is, hogy mostantól a mindenkori politikai elit semmit nem tehet meg nélkülünk, nem határozhat nélkülünk, nem kezelhet le bennünket, véresen komolyan kell, hogy vegyen bennünket, mert erősek lettünk, büszkék lettünk és bátrak lettünk, s többé nem vagyunk szolgalelkek, hanem magabízó állampolgárok.
S végül a Békemenet a magyar–magyar megbékélés szükségességét is szimbolizálja. A múlt politikai erőivel természetesen nincs megbékélés és kiegyezés; kell viszont a kiegyezés a bal- és jobboldali beállítottságú emberek között, s kell a megbékélés a különféle etnikumok és nemzetiségek között, beleértve ebbe hangsúlyosan a cigányokat és a zsidókat is. A Békemenet azt kívánja, hogy szűnjön meg a hideg polgárháború Magyarországon, legyen béke már, de csak azokkal és azok között, akik nem törnek Magyarország, hazánk érdekei ellen.
