Szemerkényi Réka hozzátette: a kiberbiztonság erősítésében az elmúlt fél évben jelentős előrelépések történtek, különösen a kormányzati eseménykezelés és a gyermekvédelem terén. Mint felidézte: az Európai Bizottság egy évvel ezelőtt fogadta el az Európai Unió kiberbiztonsági stratégiáját, amely megfogalmazza az EU kiberbiztonság erősítéséről vallott elveit, céljait. Magyarországon ezzel párhuzamosan, nagyjából egy időben született meg a Nemzeti kiberbiztonsági stratégia, amely értékeiben, céljaiban összhangban van az uniós dokumentummal.
Az Európai Bizottság a közelmúltban magas szintű konferenciát szervezett, ahol Magyarországot Szemerkényi Réka képviselte. Mint elmondta, a részt vevő államok is véleményezték az uniós stratégiát, és összegezték az elmúlt év tagállami tapasztalatait a kiberbiztonság területén. Az Európai Bizottság javaslatokat fogalmazott meg az országoknak.
Szemerkényi Réka azt mondta: a hozzászólók közül kevesen mondhatták el magukról, hogy a tanácskozás nyitóbeszédeiben megfogalmazott javaslatok már napi rutint jelentenek saját kormányzati és közigazgatási munkájukban. Van néhány tagállam, például Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Ausztria, ahol már hatékony kormányzati megoldások működnek a kiberbiztonság területén. Ide tartozik Magyarország is, amely egyebek mellett olyan egyedi struktúrát állított fel a kormányzati és nem kormányzati együttműködésben, amely az egyik legfontosabb eleme a kiberbiztonságnak.
Mint a főtanácsadó elmondta, az Európai Bizottság javaslatként fogalmazta meg a – magyar kormány által már megvalósított – kormányzati és nem kormányzati szereplők együttműködésének kialakítását. A magas szintű konferencián a magyar példát legjobb gyakorlatként jelenítették meg.
Szemerkényi Réka felidézte, a Miniszterelnökség szervezésében megalakult a kormányzati koordinációt elősegítő, államtitkári szintű Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács, valamint mellette a Nemzeti Kiberbiztonsági Fórum is, amelyben a kormányzati és nem kormányzati szféra magas szintű szakmai együttműködésével dolgozzák ki a magyarországi kiberbiztonsági szabályozást. Emellett több – például a kormányzati eseménykezelés (cert), e-közigazgatás, belbiztonsági, energetikai, gyermekvédelmi – munkacsoport is megkezdte munkáját, amelyben a kormányzat, valamint a nem kormányzati szervezetek, cégek, kutatóintézetek szakemberei dolgoznak együtt az adott terület kiberbiztonságának erősítésében.