Megint pofára esett a TASZ

A miskolci önkormányzat reagált kedden a Társaság a Szabadságjogokért megállapítására.

MNO
2014. 03. 04. 20:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A TASZ szerint alapjogokat sért a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MÖR) több szervezettel közösen tartott hatósági ellenőrzés-sorozata, ezért a jogvédő szervezet a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodával (NEKI) közösen beadvánnyal fordult az alapvető jogok biztosához, hogy vizsgálja ki a megfélemlítő módon végrehajtott, kifejezetten a mélyszegénységben élőket érintő ellenőrzéseket.

A miskolci önkormányzat véleménye szerint azonban a TASZ a beadványában leírja, megállapításaikat a hozzájuk beérkezett panaszokra alapozzák, tehát nem voltak jelen egyetlen ilyen hatósági ellenőrzésen sem, mint ahogyan nem ismerkedtek meg a Miskolc egyes településrészein élők körülményeivel sem.

A borsodi megyeszékhely önkormányzata közleményében úgy fogalmaz, az itt élők „üdvözlik a rendészet tevékenységét, amelyet az önkormányzat azért hozott létre, hogy munkatársai a társhatóságokkal, a közszolgáltatókkal közösen, rendszeresen ellenőrizzék a város különböző részein található ingatlanokat”.

Azokat a területeket ellenőrzik, ahonnan bejelentés vagy panasz érkezik a rendészethez. „A jogkövető állampolgárok nem tartják zaklatásnak az ellenőrzéseket, hiszen éppen az ő érdekükben, a közbiztonság javítása érdekében történik mindez” – olvasható az önkormányzat közleményében, amely kitér arra, hogy az elmúlt tíz hónap alatt a hatósági ellenőrzések során számos esetben derült fény áramlopásra, és több olyan eset is előfordult, amikor a helyszíni ellenőrzés derített fényt kiskorú gyermekeket ért veszélyeztetésre, amikor a gyámhatóság beavatkozását kellett kérni.

A miskolci önkormányzat véleménye szerint ez utóbbi terület kiemelten fontos, példaként említve a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyét. Számos olyan eset is volt, és a TASZ jelentése ezt sem említi meg – írta az önkormányzat –, hogy éppen az ellenőrzés során akadályoztak meg a rendészet munkatársai tulajdon elleni bűncselekményt, értek tetten lopást.

Korábban a TASZ többször is támadta a rendőrséget, elfogultnak tartva a cigányokkal szemben. A liberális szervezet munkatársa tavaly decemberben egy magyarországi romák helyzetéről szóló filmvetítés után azt mondta: azért van több roma a börtönökben, mert a hatóságok velük szemben szigorúbban lépnek fel. A film összeollózott anyagokból készült, a Hír Televízió képeit engedély nélkül használták fel a készítők. Az alkotásban szinte kizárólag romák és jogvédők szólaltak meg, az állami szervezetek álláspontját nem képviselte senki.

2012-ben egy hatvani razzia után vádolták a rendőröket jogsértéssel. A hatóságok kábítószerrel visszaélés vétsége miatt állítottak elő több embert, mire a gyanúsítottak rokonsága, mintegy harmincan az épület elé vonultak, és kiabálással, fenyegetőzéssel, a vaskapu rángatásával és rugdosásával követelték hozzátartozóik elengedését. A vádlottak az ellenük intézkedő rendőrökre támadtak. Három rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Később hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt három ember ellen emelt vádat az Egri Nyomozó Ügyészség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.