Rogán: Kétségbeesetten próbálkoznak a baloldalon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A saját költségeivel az adóhivatal felé fog elszámolni, és „nem óhajt a baloldali képviselők rágalmaival foglalkozni”.

VZ
2014. 04. 02. 20:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos vádakkal kapcsolatban a politikus elmondta, hogy ahhoz a parlament jóváhagyása is kellhet, a polgári kormány ugyanis mindent behozott a parlament elé, és minden Pakssal kapcsolatos dokumentumot be is fognak nyújtani; ellentétben a korábbi kormányokkal, amelyek például az IMF-hitel esetében sem kérték a parlament jóváhagyását.

A baloldal kormányon teljes mellszélességgel támogatta a bővítést, aminek persze oka volt: hiszen nemcsak Józsa István és Gyurcsány Ferenc vitt haza milliókat Paksról, de most a sajtóból kiderült, hogy Szigetvári Viktor is milliókat vitt haza Paksról. Rogán szerint nem véletlen, hogy Szigetvári volt az, aki kabinetfőnökként elvitte Paksra Bajnait, akivel elmondatta, hogy az erőmű bővítése közös ügyünk, és a bővítés kell ahhoz, hogy az áram Magyarországon olcsó legyen. Most meg mindennek ellenkezőjét mondják – mutatott rá a frakcióvezető.

A paksi hitellel kapcsolatban elmondta: az orosz hitel a piacinál jóval olcsóbb, Paks pedig ki fogja termelni a költségeit, és ha megnő a termelésen belül a részaránya, azzal 10-13 százalékkal csökkenthetővé válik a villamos energia ára. A szocialisták alatt az áramár duplájára emelkedett – emlékeztetett.

A rezsicégek túlnyomó többségénél még mindig maradt profit – mutatott rá a politikus. A polgári kormány feladata, hogy olyan nonprofit közszolgáltatókat alakítson ki, amelyek költséghatékonyan tudnak vizet és gázt szolgáltatni. Nem kell profitra hajtani, mint a szocialisták alatt – tette hozzá.

Mint kérdésre elmondta, Nyugat-Európa több országában elterjedt gyakorlat a 100 százalékos vagy többségi köztulajdonú nonprofit közszolgáltatás. Senki sem kényszeríthető arra, hogy számlájában indokolatlan profitot fizessen – hangoztatta, kiemelve: Magyarország még kedvezőbb árakat tud kiharcolni a gázárakban az orosz gázmegállapodással, hogy magyar kézbe kerültek a gáztározók és elkészült a szlovák gázvezeték is. Így tartóssá tehető a rezsicsökkentés, azonban ezt csak a Fidesz–KDNP-kormány garantálhatja, ha baloldali kormány jönne, akkor – ígéreteikhez híven – visszaadnák a profitot a szolgáltatóknak, és az egekbe szöknének a rezsiköltségek.

Bár a bankok próbálkoznak áthárítani a költségeket, de milliárdos büntetést kaptak, és vissza kellett venniük a díjaikat – mondta el a bankszektor különadóival kapcsolatban a politikus. Úgy vélte, jelentős előrelépés, hogy a magyar családok kétharmada már ingyen vehet fel készpénzt.

A devizahitelek 2014-es végleges kivezetéséről is beszélt Rogán, aki elmondta, hogy a Kúriának azon döntésére várnak, hogy lehetőség volt-e a kamatemelésre a bankok részéről, illetve hogy mi legyen az árfolyamrés különbözetével; mint mondta, ha május végén megszületik a döntés, a következő parlament kötelessége lesz erről törvényt hozni.

Egy éven belül felminősíthetik Magyarországot a pénzügyi elemzők, ha látják, hogy a választások után ismét erős és stabil kormánnyal, stabil parlamenti többséggel rendelkezik – mondta műsorvezetői kérdésre Rogán. Magyarország az elmúlt 3 évben 3 százalék alatt tartotta a hiányt és nem növelte az államadósságát. Magyarország ezekben a kérdésekben jobban teljesít.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.