Sziget: volt dolguk az egészségügyiseknek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az esetek között volt csigolyatörés, szívinfarktus és tüdőembólia is. Csökkent az ellátandók száma, és kevesebb bűncselekményt követtek el.

LR
2014. 08. 17. 21:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lasz György, a Sziget biztonsági főnöke elmondta: az idén a korábbinál is többen voltak a fesztiválon, ezért a legnagyobb kihívást a tömeg kezelése jelentette. Az A38 színpadnál a Sziget egy hete alatt többször is sérülésekkel is járó komoly tumultus alakult ki, és a Nagyszínpadnál majdnem mindennap „terelni kellett a tömeget”, olyan sokan voltak kíváncsiak a produkciókra. Az elmúlt években a napi 60-70 ezres látogatószám volt a normális, míg az idén naponta 70-80 ezren voltak a fesztiválon. Ehhez képest a bűncselekmények száma folyamatosan csökken – mondta. A vagyon elleni bűncselekmények száma például jelentősen csökkent a biztonsági főnök szerint. Míg az elmúlt években ez elérhette a több százat is, az idén például sátorfosztogatás csak 22 esetben fordult elő. Ennek az lehet az egyik oka, hogy mostanra már nagyon sokan használják az értékmegőrzőket, illetve több zárt kemping is rendelkezésre áll – fűzte hozzá. Hasonlóan elenyésző volt idén a verekedések vagy erőszakos cselekmények száma, csak néhányszor kellett a biztonsági szolgálatnak emiatt intézkednie, és senki nem sérült meg súlyosan.

Lasz György elmondta azt is, hogy az idei fesztiválon 1200-an dolgoztak a biztonság fenntartásán, voltak köztük őrző-védők, akciócsoport, illetve a hajós és a motoros szolgálat tagjai, valamint tömegirányítók.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.