Elégedetlenek a tanárok

A kevés jelentkező miatt időközi választás kiírására kényszerül a pedagóguskar.

Csókás Adrienn
2014. 09. 25. 3:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lezárult hétfőn a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) területi küldötteinek megválasztása, ám a szavazókörök egy részében nem volt elég jelölt, ezért időközi választásokat tartunk – mondta lapunknak Horváth Péter, az NPK elnöke. Emlékeztetett: összesen 352 küldött kaphat tisztséget, 125-en már a tavaszi országos választáson bekerültek, a mostani voksoláson pedig 169-en jutottak be, vagyis több mint 50 hely még „kiadó”. – Kiemelkedően magas aktivitást mutattak a pedagógusok Győr, Heves, Hajdú, Somogy és Szabolcs megyében, ugyanakkor Bács-Kiskun, Békés, Pest, Jász-Nagykun és Vas megyében, valamint a fővárosban kevesebb jelöltet regisztráltunk, mint ahányan bejuthattak volna, itt újabb forduló várható – közölte.

Az elnök szerint számos iskolában a mai napig komoly gondok vannak a tankönyvek augusztusra ígért tanári példányainak kiszállításával. A terjesztésért felelős KELLO-t ráadásul lehetetlenség telefonon elérni, ezért levélben fordultak Arany László Tamás ügyvezető igazgatóhoz.

Konzultációt tartunk szükségesnek a fenntartóval a bérkompenzáció kérdésében is, mivel a mostani tanévben sokaknak az újabb béremelés ellenére csökkenhet a keresetük, akár több tízezer forinttal – mondta Horváth Péter. Emlékezetes, az életpályamodell 2013-as bevezetésekor négyezer pedagógusnak kompenzációt ítéltek meg. – Ezt némelyeknél pótlékba építették, mások illetménykiegészítésként kapták határozott időre, 2014. augusztus 31-ig. Mivel a megállapodásoknak sok esetben még nem látni a folytatását, feltételezhető, hogy a pluszpénzek folyósítása végleg leállt – állapította meg Horváth Péter.

Szavaiból kiderült az is: elképzelhető, hogy bővülhet a januártól mesterpedagógusi fokozatba lépő pedagógusok köre, a testület erre vonatkozó javaslatával ugyanis már foglalkozik a szaktárca. – Jövő januártól az a néhány ezer kolléga válhat mesterpedagógussá, akik az idén sikeresen elvégzik a tanfelügyelői, minősítési szakértői vagy a szaktanácsadói képzést. Az NPK ugyanakkor fontosnak tartja, hogy olyan kollégák is előreléphessenek, akik nem kívánnak részt venni ebben a „nagyon fontos, de nem az órai tanítással, neveléssel kapcsolatos” tevékenységben, ugyanakkor más természetű erőfeszítéseik érdemessé teszik őket a magasabb fizetési besorolásra. Ilyen lehet például, ha valaki hátrányos helyzetű településen sikerrel küzd a lemorzsolódás ellen, vagy rangos életműdíjjal tüntették ki – fogalmazott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.