Székelynek jobban oda kell figyelnie hivatala pártatlanságára

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Rubovszkyék ezt javasolták az alapjogi ombudsmannak, de törvénysértést nem állapítottak meg. Székely nem mond le.

GB
2014. 09. 30. 12:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bárándy Gergely MSZP-s és Szabó Timea – Együtt–PM-ben politizáló – független képviselő a bizottsági ülés kezdetén, illetve a parlament folyosóján újságírók előtt a civilek és a független intézmények elleni támadásnak, illetve politikai cirkusznak minősítette, hogy sajtóhírek alapján dönt a kormánypárti többség az ombudsman meghallgatásáról, majd pedig zárt ülést rendel el.

Bárándy Gergely az ülésről távozóban sérelmezte, hogy az elnök háromszor vonta meg tőle a szót. Jelezte: jogsértőnek tartja a zárt ülést, ezért további lépéseket tesz. Felvetette, hogy miként kerülhetett ki az Alkotmányvédelmi Hivatal által biztosított ombudsmani hivatalból a levelezés egy napilaphoz. Az ellenzéki képviselő szerint ez bűncselekmény, kérdés, hogy az illetékes tárca miért nem teszi a dolgát. Továbbá Bárándy Gergely álláspontja szerint a Magyar Nemzetben megjelent levelezés összevágott, meghamisított.

A szocialista politikus szerint a kormányoldal az ombudsman – egy független állami szerv vezetőjének – meghallgatásával példát statuál, hogy látható legyen, mennyire veszélyes szembemenni a kormánytöbbséggel, ahogy ezt tették a korábban a Költségvetési Tanács, vagy Országos Választási Bizottság esetében.

Szabó Tímea elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány „megállás nélkül vegzálja a civileket” és az ombudsmani hivatalt. Egyúttal kifogásolta, hogy a közügyeket érintő kérdésben kizárták a nyilvánosságot.

Székely László meghallgatásról egy hete döntött a parlament igazságügyi bizottságának kormánypárti többsége a Magyar Nemzet néhány nappal korábban megjelent cikke miatt, mely szerint az ombudsmani hivatal a VIII. kerületi tűcsereprogram beszüntetéséről szóló jelentése nyilvánosságra hozásának időzítéséről előzetesen egyeztetett a TASZ-szal. Az ombudsmani jelentés szerint a tűcsereprogram megszüntetése az egészséghez és az egészséges környezethez való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő. Az önkormányzat közleményben utasította vissza a jelentés megállapításait.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzet cikkének megjelenése után azt mondta: ha igazak a TASZ és az ombudsmani hivatal közötti levélváltásról megjelent hírek, Székely László biztosnak azonnal távoznia kell.

Rubovszky György akkoriban arról beszélt: a megjelent hírek szerint a biztos hivatala nem teljesítette az objektív és független vizsgálódásra vonatkozó elvárásokat. A hivatal „elfogultan együttműködött” a jelentés tartalmának előkészítésében, és a közzététel időzítésében azzal a szervezettel, amely a vizsgálatot kezdeményezte.

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ombudsmani jelentést úgy jellemezte, hogy az egy „koncepciózus, politikailag rendelt, a TASZ által megírt, lejárató” dokumentum.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.