A Gombában erősít a BKK

Megnyílt a Budapesti Közlekedési Központ új ügyfélközpontja a 11. kerületi Móricz Zsigmond körtéren.

LM
2014. 10. 06. 13:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeneczey Balázs arról beszélt, hogy a tér a 20. század eleje óta a főváros egyik legforgalmasabbja. Villamosok, buszok és már a 4-es metró is áthalad rajta, nap mint nap utasok tízezreit szállítva, „most mégis barátságos és szerethető lett újra” – mondta. Hozzátette: Újbuda egy 21. századi találkozóhellyel és egy világszínvonalú közösségi térrel lett gazdagabb. A tér központi épületét, a felújított Gombát májusban vehették birtokba a budapestiek.

A főpolgármester ismertette: a BKK ügyfélközpontjában, amely a megújított műemlék épületbe költözött, a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: a jegy- és bérletvásárlástól kezdve az általános utastájékoztatáson át a Mol Bubi-bérletek kiváltásáig. Egyszerre három-négy munkatárs segíti az ügyfeleket, akik sorszám alapján kerülnek az ügyintéző pulthoz.

Szeneczey Balázs kijelentette, hogy a következő önkormányzati ciklus végén már elektronikus jegyrendszer fog működni Budapesten. „A bérletigazolványt felváltja a csipkártya, eltűnnek végre a papírjegyek, és érintésmentes bankkártya közvetlen használatával is lehet majd utazni” – közölte.

Mint mondta, az elektronikus jegyrendszerben a legtöbben a világhálón és az automatákból fognak jegyet, bérletet venni, s az igénylés, az ügyintézés, a több millió utazó átsegítése a mai rendszerből az újba nélkülözhetetlenné teszi a Móricz Zsigmond téri ügyfélközponthoz hasonló világszínvonalú értékesítési helyek megnyitását. Még idén ügyfélközpontot nyitnak a Ferenciek terén és a Kőbánya-Kispest metróállomáson is – fűzte hozzá.

Hoffmann Tamás arról beszélt, hogy „az eredeti terveket megőrizve”, a mai minőséget garantálva újult meg a Gomba épülete. Kulturált körülmények között, tágas, barátságos térben, a „legkorszerűbb módon” lehet jegyet és bérletet venni – fogalmazott. Szólt arról, hogy a 11. kerületben a Móricz Zsigmond körtérhez hasonlóan több más terület is megújult az utóbbi időben, példaként a Bikás parkot említette.


A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.