– Terézvárosban is kárfelméréssel kezdődött a ciklus. Mire jutottak azóta?
– A kerületet több mint másfél milliárd forint mínusszal és a kibogozhatatlan ingatlanügyekkel vettük át. Problémáink zöme a világörökségi, műemléki épületek 2003-tól kezdődő kiárusításából fakadt. Azonnal hozzáláttunk az önkormányzati gazdálkodás rendbe rakásához, és mára adósság helyett kétmilliárdot is meghaladó megtakarításunk van.
– Milyen mértékben segített a kormányzati adósságkonszolidáció?
– Az állam összesen 420 milliós tartozást vett át tőlünk úgy, hogy az adósságállomány kétharmadát saját erőből már az első években „ledolgoztuk”.
– A nyáron ugyancsak a világörökség részét képező Kodály körönd egyik házában keletkezett tűz, a tetőszerkezet és a legfelső emelet leégése borzolta a kedélyeket.
– Az Andrássy út 83–85. szám alatti műemléki épületet eredetileg befektetők újították volna fel a
tetőtér tulajdonrészének megszerzése fejében. A balliberális vezetők új szerződést kötöttek olyan külföldi vállalkozókkal, akiknek cégei a kerületben más ingatlanokat is megszereztek. Ez pontosan az említett ingatlanpanamás korszakban történt. A felújítás akadozott, a kötelezettség teljesítésére határidőt sem szabtak. Mi a lakók kérésére, 2012-ben felbontottuk a szerződést. Az idén júliusi tűz keletkezése tisztázatlan, a tűzszakértői jelentést én polgármesterként még nem láttam.
– Ez hogyan lehetséges?
– Nem tudom, de nem ez az egyetlen furcsaság az ügyben. A leégett harmadik emelet tizenegy lakására több mint tízmilliárd forint értékű jelzálogjog volt bejegyezve, s mindez csak a tűz után derült ki. Az egész ügylet banktitkot képez. De mutasson nekem valakit, aki akármilyen lakására egymilliárdos jelzáloghitelt kap!
– Milyen mértékű segítséget nyújtottak a lakóknak?
– Az önkormányzat a köröndi házban tizenegy százalékos arányban tulajdonos, a fennmaradó 89 százalék magántulajdon. Terézvárosban összesen 1200 társasház van, nekünk mindegyikre figyelnünk kell. Ha baj van, természetesen segítünk. Ötven családnak biztosítottunk elhelyezést, és erre 30 millió forintot azonnal elkülönítettünk. Van, akinek albérleti hozzájárulást fizetünk, a többieknek megfelelő lakást szereztünk. Az életveszély-elhárítás 250 millió forintosra becsült költségeit előzetesen magunkra vállaltuk, jelenleg már a belső munkálatok zajlanak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!