Langerné Victor Katalin a lap pénteki számában közölt interjúban kifejtette: egyeztetési, meggyőzési folyamatról, ezzel együtt egyfajta szemléletváltásról van szó. Ehhez rendszeres párbeszéd kell az adott igazgató, a tankerületi vezető, a szülők és a tanárok képviselői között azért, hogy a helyi viszonyoknak megfelelő megoldást találjanak.
„Szó sem lehet például arról, amit egyes civilek most oly hangosan követelnek, hogy az adott városban azonnal bezárjunk egy iskolát. Változtatni akarunk, de nem erőszakkal, hanem előkészítéssel, partnerséggel” – mondta.
Hozzátette, ha lakatot tesznek egy intézményre, pusztán a létszámadatok alapján, akkor csak szétterítik a problémát, az érintett szülők és gyerekek pedig vélhetően rosszabb helyzetbe kerülnek. Azokra is gondolni kell, akik a befogadásra kijelölt iskolába járnak vagy ott tanítanak.
Arra a megjegyzésre, hogy egy decemberi törvénymódosítás révén Balog Zoltán rendeletben szentesítheti majd a szegregált oktatást, úgy reagált: „egyfajta megrögzöttség tapasztalható egyes civilek részéről, akik csak vádaskodni tudnak, és ismételgetik az elképzelésüket, hogy a rendelet alapján szegregálni fogunk”.
A helyettes államtitkár szerint a passzus annak nyomán született, hogy a tizenhárom hazai nemzetiség közül éppen a roma az, amelynél a szociális hátrány leginkább számottevő, és ebből fakadóan a gyerekek nagy része különös figyelmet igényel. Tehát esetükben a nemzetiségi oktatásnak másról, többről is kell szólnia.
„Nem lehet a szegregáció fedőneve a nemzetiségi iskola. Vagyis a módosítás éppen az antiszegregációs munka kiterjesztésének lehetőségét kívánja megteremteni, az egyenlő bánásmód szellemében” – mondta.
