Szerdáig adtak időt a kormánynak a tüntető diákok

Mezey Barna is felszólalt az ELTE TÁTK-n, ahol a tervezett szakbezárásokról fórumoznak a diákok.

RZ
2015. 04. 20. 14:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fórumra megtelt az ELTE társadalomtudományi karának otthont adó lágymányosi campus aulája – adta hírül a Hír TV helyszíni tudósítója fél hét után. A rendezvényen megjelent Mezey Barna, az egyetem rektora is, aki a demonstráló diákoknak elmondta: mindössze három napjuk volt áttekinteni a kormány tervezetét az átalakításról. A rektor mellett szolidaritást vállalt a diákokkal a kar dékánja is, Mezei rövid beszéde után a rektori konferenciára sietett. Mezey elmondta azt is, hogy nem 60 százalékát tervezik elvonni a társadalomtudományi kar költségvetésének, hanem húszat. Mezey Barna közölte: az egyetem vezetőjeként kötelessége képviselni a hallgatókat és az ELTE hagyományait, valamint „mindazon szakokat, ahol az ország legjobbjai tanulnak”.

A fórumot követően a Hír TV helyszíni tudósítója szerint a diákok skandálva az oktatási államtitkárságot magában foglaló EMMI Szalay utcai épületéhez vonultak. A szervezők jelezték, ha a kormány szerdáig nem vonja vissza a felsőoktatási törvény tervezett, szakok megszüntetését is magában foglaló módosítását, ismét demonstrálnak.

Tausz Katalin, a társadalomtudományi kar dékánja azt hangsúlyozta: a siker záloga az oktatók és a hallgatók egysége, ennek egyik megjelenése a mostani fórum is. Hangsúlyozta: elutasítanak minden olyan döntést, amelyhez nem készült hatástanulmány, és amelyet nem előzött meg egyeztetés.

A megszüntetni kívánt nemzetközi tanulmányok alapképzési szak példáját említette a dékán, utalva arra, hogy a diákok többsége költségtérítéses hallgató volt, az ott végzettek 36 százaléka továbbtanult, 46 százalékuk munkába állt, az átlagos diplomás pályakezdőkénél magasabb bruttó bérrel.

Ismert, a pénteken megjelent minisztériumi tervezet szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma megszüntetné többek közt a nemzetközi tanulmányok, a társadalmi tanulmányok, az ipari forma- és terméktervező mérnöki – utóbbiról az érintettek megszólaltatásával részletesen is beszámolt az MNO – és a műszaki menedzser alapszakokat.

A Hvg.hu arról írt, hogy az ELTE TÁTK hallgatói érdekképviselete összefogott a kar oktatóival, és a Gömb Aulában megrendezett fórum előtt  „információs sztrájkot” tartottak, vagyis a tanárok nem a szokásos tananyagot adták le a mai nap folyamán, hanem a kart fenyegető felsőoktatási koncepcióról beszélgettek a diákokkal.

A tiltakozók Facebook-oldalán megjelent sajtóközlemény szerint a nemzetközi és társadalmi tanulmányok alapszakjainak megszüntetése rövid távon anyagilag is ellehetetleníti a Társadalomtudományi Kar működését, mely így elveszítené saját bevételeinek több mint 60 százalékát, ez pedig a kar megszűnéséhez vezet. Szerintük ehhez hasonlóan a többi egyetem társadalomtudományi karait is veszélybe sodorhatja a kormány intézkedése.

Javaslatait a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság többek közt a Diplomás Pályakövető Rendszer adataival igyekszik alátámasztani. Noha a társadalmi tanulmányok szakon végzők diplomás munkakörben valóban nem tudnak magas arányban elhelyezkedni (51 százalék), és nem is kapnak túl magas fizetést (átlagosan 171 ezer forintot), a nemzetközi tanulmányokat végzett hallgatók már sokkal jobban állnak. Elhelyezkedési arányuk (69 százalék) és átlagosan megkeresett fizetésük (224 ezer forint) is kiemelkedőnek számít a társadalomtudományi szakok között.

Ami a műszaki képzéseket illeti: bruttó 242 ezres átlagfizetésükkel a műszaki menedzserek nem a legjobban keresők saját képzési területükön, ugyanakkor a műszaki terület megfizetettsége hagyományosan erős. Mintegy háromnegyedük (74,4 százalék) el is tud helyezkedni diplomás állásban. Az ipari termék- és formatervezők 77 százaléka kap diplomás állást, igaz, átlagban kevesebbet, mintegy bruttó 182 ezret keresnek.

Az Emmit korábban megkérdeztük, hogy miért javasolják megszüntetni az ipari forma- és terméktervező mérnöki alapszakot, de nem válaszoltak érdemben, a benyújtott tervezetben pedig annyit mondanak, hogy néhány műszaki képzés nem ad kellően specifikus tudást.

A Felsőoktatási Kerekasztal április 21-én, a kormány pedig májusban tárgyal a szaktárca javaslatáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.