„Nincs teljes biztonság”

Több pénz kellene a terrorcselekmények megelőzésére?

Katona Mariann
2015. 06. 04. 5:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Pintér Sándor szerint a jövő évre tervezett költségvetésben kevés a forrás a nemzetbiztonsági területre, a számok a boldog békeidőket tükrözik. Felelős dolog éppen a szakbizottság elnökének kijelenteni a teljes nyilvánosság előtt, hogy nincs elég pénz a biztonságra?
– Annyi pénz jut a biztonságra, amennyit a kormány erre szán. A felelősség azokat terheli, akik kurdisztáni szerepvállalásunkról döntöttek, illetve a büdzsé összeállításakor helytelenül értékelték a biztonságra fordítandó összeg nagyságát. Úgy is fogalmazhatnék, hogy figyelmen kívül hagyták a világ – és benne a terrorizmus – radikális megváltozását, és a boldog békeidőkben érzik magukat. Azt azért nem lehet kijelenteni, hogy egyenes arányosság lenne a ráfordított forintok és a biztonság növekedése között, de az biztos, hogy a relatív biztonságnak is ára van.

Szél Bernadett, a nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagja a Hír TV-ben kedden este ugyancsak a kurdisztáni magyar misszió ellen emelt szót. Azt mondta, hogy már vannak következményei a magyar szerepvállalásnak, a rendvédelmi szervek és a szolgálatok ugyanis magasabb készültségi fokozatban vannak. Leszögezte ugyanakkor, hogy ez természetesen nem az állampolgárok felé irányul.

– Ön szerint hol és mekkora forrásokra lenne még szükség?
– A megelőzés a kulcs, ezért a felderítő-, értékelő-, elemző-, információszerző munkára kellene többet fordítani a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, az Információs Hivatal, a Terrorelhárítási Központ, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a rendőrség illetékes egységeinél. Erre átcsoportosítással van lehetőség.

– Tudna említeni a titkosszolgálatok értelemszerűen zárt világán belül valami konkrétumot?
– Különösen fontos terület az internet, hiszen az elmúlt időszak terrorcselekményei azt mutatják, hogy az elkövetők a világhálót sokrétűen használják. A helyes értékelés és elemzés adott esetben egy terrorcselekmény megelőzéséhez vezethet. A titkosszolgálati tevékenység motorja a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ); itt különösen nehezen értelmezhető, hogy alig nőtt a felhasználható forrásuk.

– Pintér Sándor éppen az NBSZ-szel kapcsolatban beszélt jelentős technikai fejlesztésről.
– A szakszolgálatnál valóban zajlanak fejlesztések, de elsősorban az előző évi keret terhére. A Balkánon, hazánk közelében felbukkanó Iszlám Állam (IÁ) tevékenysége pedig azt mondatja velem, ez nem elegendő, az idén is több pénzt kell adni az NBSZ-nek.

– Az IÁ, illetve kurdisztáni katonai szerepvállalásunk mennyiben változtat Magyarország terrorfenyegetettségén?
– Az IÁ léte önmagában jelentős fenyegetettségnövekedést okoz mindenhol, ezt fokozza NATO-, illetve uniós tagságunk, ahogyan a túlzott mértékű kurdisztáni szerepvállalás is. Egész pontosan nem lehet felbecsülni, hogy ez milyen arányú, de az biztos, hogy ha egy állam fegyveres katonákat küld Irak területére, ott érdemi kockázatnövekedés következik be.

– Mit jelent ez az emberek hétköznapjaira nézve?
– Nem szabad, hogy pánik törjön ki, és az emberek hétköznapjait megmérgezze a félelem, de itt is igaz a mondás: „jobb félni, mint megijedni”. Az őszinte párbeszéd az állampolgárokkal mindig megéri. Vagyis ki kell mondani, nincs teljes biztonság, az is lehetséges, hogy a magyar emberek már nemcsak filmekben szembesülnek terrorcselekményekkel, hanem sajnálatosan hazai célpontok is szóba kerülhetnek. Szerintem éppen ezért szükség volna például a biztonsági őrök, a közterület-felügyelők, mentők vagy a pedagógusok alapfokú felkészítésére.

– Mit ért ezalatt?
– Alapismeretekre bizonyosan szükség lehet. Például az oktatási rendszeren keresztül a fiatalokkal meg kellene ismertetni, hogy milyen rendellenes jelekre figyeljenek oda egy tömegközlekedési eszközön vagy a közterületen, és ilyen helyzetekben mi a helyes lépés. Jó példa erre a bolgár busz esete, ahol a furcsa szag terjengése miatt vizsgálták át a csomagokat, és találtak robbanószerkezetet. Összegzésképpen úgy is fogalmazhatnék Puskás Ferenc korabeli szellemes mondása után, hogy: több forrás a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, több biztonság az embereknek. A fordítottját ki sem merem mondani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.