Női virtus az ókorban és 1956. december 4-én

Igen, valószínűleg már a „régi görögök” is. De talán már hamarabb. A rómaiakról tudjuk. Az mindenesetre biztos, hogy ha az örökösen a másodvonalban tartott nők, anyák, feleségek fellázadtak, annak súlya és oka volt. Ha a csajok elindulnak, akkor már nagy a baj. Az okok sokfélék lehetnek.

A fentebb említett ókori Rómában például az úgynevezett lex Oppia miatt mentek az utcára. A törvényt ma megszorító intézkedésnek neveznénk, és a második pun háború idején borzolta a kedélyeket, költségmegtakarítás címén. A Karthágó elleni torzsalkodás ugyanis annyira megtépázta a költségvetést, hogy a magántulajdont is bevonták a közösbe, nem kímélve a nők nőiségét hangsúlyozó tárgyakra és szokásokra fordítható kiadásokat sem. Korlátozták a viselhető arany ékszerek számát, nem öltözhettek színpompás ruhákba, különös tekintettel a luxusnak számító lilára, és Rómától csupán egymérföldnyire távolodhattak el a saját kocsijukon.

A római nők – akiknek az öltözködés jóval többet jelentett a test elfedésénél, inkább az identitásukat jelezte, akár egyfajta népviselet – fel is bőszültek rendesen, és Krisztus előtt 195-ben elzárták a Forum felé vezető utakat.

A szenátus pedig sápadt vala és reszketni méltóztatott, és fékezhetetlen, valamint megszelídíthetetlen teremtményeknek nevezték a tüntetőket.

Az meg csak olaj volt a tűzre, hogy Cato (az öregebbik) pánikba esett matrónák felkelésének nevezte a demonstrációt, ráadásul, miközben a hölgyektől megvonta a lilát, ő maga bíborszegélyű tógában húzogatta tovább az oroszlánok bajszát, valahogy így : „Nem tartottuk kordában a nőket egyénileg, most együttesen rettegünk tőlük.” A végén, szokásához híven, hozzátette, hogy ceterum censeo Carthaginem esse delendam, azaz továbbá úgy gondolom, hogy Karthágónak vesznie kell, de ez a mantra sem segített a dolgon, a római nők elérték céljukat és a törvényt visszavonták.

Más, de októberben mindig eszembe jut egy decemberi esemény, az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik fájdalmasan felemelő, gyönyörűséges utórezgése. Az asszonyok tüntetése december 4-én zajlott a budapesti Hősök terén, ahol több ezer asszony és lány emlékezett némán a szovjet hadsereg egy hónappal korábbi bevonulására, a felkelés vérbefojtására. A tüntetést ugyan férfiak (Abod László, Gáli József, Obersovszky „Obi” Gyula) találták ki és szervezték meg, méghozzá a Péterfy Sándor utcai kórház alagsorában, és a felhívás az Élünk című illegális lapban jelent meg, de a személyes kockázatot és jelenlétet a nők vállalták.

A felhívás szövege ez volt:

„Magyar anyák! Magyar lányok és asszonyok! Most rajtatok a sor! Roppant nagy a ti erőtök! Még a golyó sem fog benneteket! A ti néma, tiszteletre méltó tüntetésetek fegyverletételre kényszerít és szent ügyünk iránti tiszteletre szólítja fel még azokat is, akik képesek fegyvert szegezni az igazság és a nép legszentebb vágyai ellen! Magyar asszonyok! Fejezzétek ki bátran, méltóságteljesen a nép akaratát. Parancsoló bátorsággal és méltósággal. Kezdjétek most ezzel a tüntetéssel, és folytassátok egységes és határozott kiállással, ahányszor csak szükség van erre!”

Tény, hogy sem a magyar, sem a szovjet katonák nem alkalmaztak erőszakot, de erre azért előzetesen nem volt semmiféle garancia. A látvány mindenesetre elképesztő lehetett. A fekete ruhák, a virágok és a csend. A babakocsik, a kerekesszékek és a bevásárlócekkerek. Aztán a Himnusz és a Szózat.

A minap Kárpátalján viszont elszakadt a cérna, ami nem is csoda. Az ukrán toborzók módszerei egyre keményebbek, de persze ez sem meglepő. A hadra fogható férfiak száma egyre kevesebb, lassan a kölykök és az öregfiúk következnek, ahogyan az már a háborúk vége felé lenni szokott. Azok a férfiak, akik nem léptek le idejében, viszont semmi kedvük néhány hetes kiképzés után ágyútölteléknek állni, vagy úgy gondolják, nem fair, hogy az amerikaiak és az Európai Unió kész az utolsó ukránig harcolni, egyre többször kerülnek veszélyes helyzetbe. Előfordulhat, hogy az utcán vagy éppen egy rockkoncerten tuszkolják be őket egy rendőrautóba, és irány a toborzóközpont.

A nőknek, feleségeknek, anyáknak ugyanakkor kezd elegük lenni az erőszakos mozgósításokból.

És van az úgy, hogy az erőszak erőszakot szül. Magyarkomjáton például rátámadtak a toborzókra, és megpróbálták felborítani a kisbuszukat is. A rendőrség válaszként nyomozást rendelt el, és hatósági eljárás akadályozása, valamint huliganizmus miatt eljárást indított a renitens édesanyák ellen. Erről meg két dolog ugrott be tüstént. Az egyik, hogy a huligán szót legutóbb a szovjet időkben hallottam, a másik meg egy Európa Kiadó-szöveg: Előre, lányok! Előre!