Nyolcvanmilliót kap a harminc éve néma orgona

Nyolcvanmillió forinttal támogatja a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség orgonájának felújítását a Reformációi Emlékbizottság – jelentette be csütörtökön a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a kistemplom 30 éve elnémult hangszere mellett.

2015. 06. 04. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fekete Károly felidézte a több mint 100 éves orgona történetét. Kiderült, ez a hangszer úgynevezett kópiaorgona, ugyanis ehhez hasonlót az építője, a debreceni Kiszel István Genfben, Kálvin városában, a Szent Péter-templomban látott. Az orgona megépítésére 1862-ben írtak ki pályázatot, az azt elnyerő Kiszel István nyugat-európai tanulmányúton vett részt, így akadt rá a genfi hangszerre.

Az általa elkészített, komoly szakértelmet igénylő instrumentum megépítése során olyan technikákat alkalmazott, amiket a korabeli magyar mesterek nem ismertek. A munkáját mesterművének tekintő Kiszel István építette a hajdúvárosok református templomainak orgonáit, de Partiumban, sőt Gödöllőn is az ő hangszerei találhatók. A debreceni hivatalos átadót – 1881 – nem élte meg, mert egy évvel korábban meghalt.

Fekete Károly kiemelte, hogy az orgona megépítésére 1861-ben özvegy Auer Andrásné 10 ezer arany forintot adományozott, ám feltételül szabta, hogy csak magyarországi, magyarnak született építő készítheti el.

Papp Tibor, a Debrecen Kistemplom-Ispotályi Református Egyházközség lelkésze elmondta: régi vágya a gyülekezetnek, hogy a bő 30 éve elnémult orgona újra megszólaljon. Önerőből nem lettek volna képesek a restaurálásra, ezért a két éven át – 2015-ben és 2016-ban – a Reformációi Emlékbizottságtól érkező 40-40 millió forintos támogatás mellett még 60-70 millió forintra lesz szükség. Ebben számítanak a hazai reformátusság összefogására, ugyanis az egyházközségnek mindössze 11 millió forintja van. A lelkész meggyőződése: 2017. október 31-én eredeti fényében és hangján fog megszólalni az orgona. A továbbiakban pedig ökumenikus szerepet tölt be a város kulturális, zenei életében – tette hozzá.

Sárosi Dániel orgonaművész azt emelte ki, hogy hazánk egyik legjelentősebb műemlék orgonája újul meg, amit a restaurálás során eredeti állapotában hoznak helyre. A felújítás után pedig kiváló művészek fogják megszólaltatni, s újraindul a koncertezés az egyedülálló hangszeren.

Az MTI kérdésére Fekete Károly elmondta, hogy hamarosan – egy-két héten belül – országosan ismert szakértőkből álló szakmai testületet hoznak létre annak érdekében, hogy közösen találják meg a felújítást végző, magyar szakemberekből álló szakmai stábot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.