Szijjártó: Nem jókedvünkben építünk kerítést

Az illegális bevándorlással kapcsolatos ET-döntések megfelelnek Magyarország és a magyar emberek érdekeinek.

MTI
2015. 06. 29. 12:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott: „népvándorlási jelenséggel állunk szemben, amellyel hosszabb távon is számolnunk kell európai és magyar szinten egyaránt”. E kihívás megoldása semmiképpen sem az Európai Unió területén belül, hanem azon kívül keresendő – mondta a tárcavezető.

Kifejtette, hogy az Európai Tanács ülésén sikerült megállapodásra jutni arról, hogy el kell választani a menekültek kérdését a gazdasági bevándorlás kérdésétől, utóbbinak még az EU területén kívül vagy legkésőbb az úgynevezett frontországokban, Olaszországban és Görögországban gátat kell szabni. Nagy jelentősége van annak, hogy Magyarország nem került egy kosárba Olaszországgal és Görögországgal, hiszen világosan látszik, hogy a Magyarországra érkező illegális bevándorlók már legalább egy EU-tagállamon keresztülhaladtak – mondta a miniszter.

A fontos brüsszeli megállapítások közé sorolta azt is, hogy az EU külső határait védeni kell. „Magyarország mindent megtesz azért, hogy megvédje Magyarországot és a magyar embereket az illegális bevándorlási nyomástól. Természetesen nem jókedvünkben építünk kerítést Magyarország és Szerbia határára. Ez nem Szerbiáról, nem a kétoldalú ügyeinkről szól” – mondta Szijjártó Péter.

A miniszter arról is beszélt, végre polgárjogot nyert az Európai Tanácsban az a gondolat, hogy földrajzilag kiegyensúlyozott megoldásra van szükség. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a balkáni bevándorlási útvonalon ma már legalább annyian érkeznek, mint amennyien a Földközi-tengeren keresztül.

Egy, a kormánypárti frakcióvezetők, Rogán Antal (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP) által hétfőn benyújtott indítvány kimondaná: az Országgyűlés támogatja a Fővárosi Közgyűlés, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság szándékát, hogy megpályázza a harmincharmadik olimpiai játékok és a tizenhetedik paralimpiai játékok megrendezésének jogát.

A parlament felkérné a Fővárosi Önkormányzatot, a MOB-ot és a kormányt, hogy a pályázatot vidéki helyszínek minél szélesebb körű bevonásával, a környezetvédelmet szem előtt tartva, döntően a meglévő, illetve a 2024-ig megépülő infrastruktúrára alapozva, a felesleges, később kihasználatlan fejlesztéseket kerülve készítse el. A Ház hangsúlyozná a teljes átláthatóság, valamint a civil és szakmai szervezetek bevonásának fontosságát is. A kabinetet arra is felkérnék, hogy nyújtson támogatást az olimpia rendezési jogára pályázó Budapestnek, valamint a MOB-nak a pályázati dokumentáció elkészítéséhez.

Megemlékezés

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke megemlékezett arról, hogy 2012 óta ez a nap – Péter, Pál napja, az aratás kezdete – a kuláküldözés áldozatainak emléknapja. Az Országgyűlés akkor elítélte a kommunista diktatúra idején a középparasztsággal szemben tanúsított üldöztetést. Mint mondta, az emléknap fontos célja az is, hogy a soron következő nemzedékek is megismerjék, kik voltak és milyen megpróbáltatáson mentek keresztül a kuláknak bélyegzett gazdák.

A határozat értelmében az olimpiai játékokból származó költségvetési többletbevételeket elsősorban az egészségügy fejlesztésére kellene fordítani. Létrejönne továbbá az Olimpiai Pályázati Bizottság, egy egyeztető, véleményező és javaslattevő testület, amelynek huszonnégy tagjára a házelnök tenne javaslatot, miután egyeztetett a MOB elnökével, a főpolgármesterrel, a kormány képviselőjével, valamint a parlamenti frakciók vezetőivel. A bizottság – amelybe minden országgyűlési képviselőcsoport delegálhatna tagot – feladata lenne például stratégiai ajánlásokat tenni a pályázat előkészítésével kapcsolatban, véleményezni és népszerűsíteni a magyar pályázatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.