Taj-kártya nélkül is adhatunk vért

Mindössze kétszázötvenezer rendszeres véradó van jelenleg Magyarországon, pedig nagy szükség lenne további donorokra.

Győr Ágnes
2015. 06. 30. 6:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Július elsejétől nem lesz szükségük a taj-kártyára azoknak, akik vért szeretnének adni, ugyanakkor a betegek és a véradók védelmében továbbra is be kell majd mutatni a személyi igazolványt és a lakcímkártyát – mondta el lapunknak Jákó Kinga. Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója leszögezte, a szabályzat módosításának az az elsődleges célja, hogy megkönnyítsék a donorrá válást. A főigazgató kifejtette, ahhoz, hogy az országban teljes vérkészlet-telítettségről beszéljünk, hetente minimum 10 ezer véradóra és 8500 egység vérre van szükség.

Azokon a heteken, amikor ennél kevesebb véradó jelentkezik, a raktárakban is csökken az a vérmennyiség, mint amennyire szükség van ahhoz, hogy tervezett műtétek ne maradjanak el vérbiztosítási problémák miatt. A nyári időszakban rendszerint 6500 és 7000 egység vér gyűlik össze egy héten. – Ez ugyan nem az optimális mennyiség, ugyanakkor nem is kritikus, nem veszélyezteti senkinek az életét vagy a biztonságát – nyomatékosította Jákó Kinga.

Hozzátette, ilyen esetben is jut vér valamennyi életmentő jellegű beavatkozásra, a tervezett műtéteknél ugyanakkor előfordulhat néhány napos késés. Éppen ezért az OVSZ arra kéri a kórházakat, egyeztessenek előre velük, hogy el lehessen kerülni a betegek felesleges, idő előtti befektetését a kórházba. A szervezet honlapján ábrák jelzik, hogy az adott napon mennyire telítettek az egyes vércsoport esetén a hazai készletek. Ez tegnap a 0+, a B+ és az AB+ esetén optimális, az A+-nál már csak megfelelő volt, míg a fennmaradó vércsoportok esetén (0-, A-, B-, AB-) a jelzőrendszer „éppen elégként” értékelte a rendelkezésre álló vér mennyiségét.

Míg a legtöbben a Benelux államokban adnak rendszeresen vért, addig Magyarországon igen alacsony a véradók aránya. A tízmillió lakosból mindössze 250 ezer a rendszeres véradó, holott jóval többen lennének alkalmasak rá. Véradásra jelentkezhet valamennyi 18 és 65 év közötti, legalább 50 kilogramm testsúlyú, egészséges felnőtt. A férfiak akár ötször, míg a nők maximum négyszer adhatnak vért, az alkalmak között azonban el kell telnie 56 napnak.

Összetett okai lehetnek annak, hogy valaki miért dönt úgy, mégsem vállalja véradást. A donorok alacsony számában azonban mindenképpen szerepet játszhat, hogy sok esetben a munkahely sem teszi könnyűvé az alkalmazottak számára a véradást. Míg korábban jellemzően mindenhol jártak a véradásért különböző kedvezmények, mint például egy vagy két szabadnap, manapság sok helyen azt a néhány órát is nehezen engedik el a dolgozóknak, ami ahhoz kell, hogy kivizsgálják, levegyék a vérét, és kicsit összeszedje magát. – Ezen a téren azt látjuk, hogy a munkáltatók érdekei és az ország érdeke sokszor nem esik egybe – mutatott rá a főigazgató.

A donorok alacsony száma azonban nem csak Magyarországon okoz gondot. A hónap elején például Angliában és Walesben hirdetett kampányt a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat vér- és transzplantációs szolgálata, miután kiderült: 40 százalékkal kevesebben regisztrálták magukat véradónak 2014 és 2015-ben, mint egy évtizeddel korábban. A potenciális donoroknak mindössze 3-4 százaléka jelentkezett váradásra, amely a szakemberek szerint összefügg azzal, hogy jelentősen átalakult az emberek szabadideje. A kampány célja, hogy 204 ezer új jelentkezőt találjanak. Az akció részeként több utcanévtáblából is eltávolították a közelmúltban a vércsoportokat jelképező A, O és B betűket. Így a brit miniszterelnök rezidenciáját egy ideig a „Dwning Streeten” találhatták meg a Downing Street helyett.

A közelmúltban több médium is beszámolt arról, hogy Svédországban köszönő üzenetekkel igyekeznek növelni a lakosság véradakozási kedvét. Valahányszor felhasználják valakinek a vérét, a donort erről telefonon értesítik. Ilyen rendszer Magyarországon is működik, igaz, egyelőre nem egész évben, hanem csak kampányjelleggel karácsony környékén, illetve a nagyobb véradási rendezvényeket követő hetekben. Ez azonban hamarosan megváltozhat. A főigazgató szerint ugyanis van arra remény, hogy az OVSZ új fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátási Központ segít fedezetet találni ahhoz, hogy az SMS-t egész évben minden véradó megkaphassa.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.