Beismerő vallomás egy közjegyzőtől

Az adósok hiába indítottak pert az ügyben, a bíróság elutasította a keresetüket.

Horváth Csaba László
2015. 11. 28. 5:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem ez az első eset, hogy a közjegyzők felelőssége felvetődik. Többek közt Róna Péter közgazdász is bírálta már tevékenységüket. Az Oxfordi Egyetem tanára az ATV-ben korábban arról beszélt, hogy azok a hivatalos személyek, akik anélkül foglalták okiratba a hitelszerződéseket, hogy a törvényességüket ellenőrizték volna, megfosztották a jogorvoslat lehetőségétől az adósokat. Róna Péter kifejtette, a közjegyzőknek tisztában kellett lenniük a jogszabályokkal, és látniuk kellett volna, hogy a bankok által összeállított „tákolmány” nem felel meg a törvényi előírásoknak. Mint mondta, ennek következménye, hogy Magyarországon anélkül tehetnek ki családokat az utcára, hogy a bíróság jogerős ítélete megállapíthatná, a szerződés jogszerű-e.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.