Ha már népszavazás nem lesz róla, legalább a civil vélemények ütközzenek a budapesti olimpiáról – gondolták a Budai Liberális Klub szervezői, így hétfő este össze is gyűlt a Margit körúton jó 30 vitára éhes polgár. Többségüket még véletlenül sem lehetne Fidesz/Orbán-imádattal vádolni, szóval számítani lehetett rá, hogy nem az „ide nekünk az olimpiát” hevület fűti a hallgatóság nagy részét. Annak ellenére, hogy az est nagyjából fele az Olimpiai Védnökök Testülete tagjának, a Budapesti Olimpia Mozgalom elnökének, Szalay-Berzeviczy Attilának a szőnyeg szélére állításával telt, az érdeklődők szembesülhettek újdonságokkal az olimpiai rendezés kapcsán.
Szembetűnő, hogy a 2024-re pályázó Párizs és Los Angeles, de az idei nyári játékok házigazdája, Rio de Janeiro is csaknem dupla annyit költött vagy szándékozik költeni a tervezésre, mint Budapest. De nemcsak ez a költési szelet, hanem az olimpia teljes büdzséje is százmilliókkal haladja meg a miénket versenytársaink esetében. A jelenségről Szalay-Berzeviczy Attilát kérdeztük a vita után:
– A pályázati költések kiszámításában nem vettem részt. Az viszont nyilvánvaló, hogy más a munkaerő ára Los Angelesben vagy Párizsban, mint itthon. Az alapvető kérdés persze egyértelműen az, ki mennyit akar valójában költeni a tervpályázatra.
– Elképzelhető, hogy az alacsony ráfordítással Budapest az egyetlen, amely valójában tartani próbálja az Agenda 2020 egyik fő célkitűzését, az emberarcú, emberi léptékű olimpia megrendezését?
– A reformprogram tekintetében csak Budapest képvisel igazi értéket a NOB számára azáltal, hogy egyedüli kandidálóként van módja a nemzetközi szervezetet kivezetni abból a zsákutcából, ahol az most van a pekingi és a sochi olimpia következtében. A kérdés az, hogy tudunk-e hinni a saját sztorinkban, és tudunk-e magunkra koncentrálni, vagy csak azt fogjuk nézni, hogy a többiek mit csinálnak, és megpróbálunk beszállni egy olyan költekezési párviadalba, amelyet viszont tényleg nem tudnánk megnyerni Los Angelesszel, Párizzsal és Rómával szemben.
– Nem inkább arról van itt szó, hogy ezzel a gesztussal, a szándékosan alacsonyra tervezett költséggel akarjuk megnyerni a döntéshozók szívét? Hogy valahol ezzel lobbizunk a NOB-nál?
– Nem hiszem. Itt az a kérdés, hogy ki mit szeretne megvalósítani a saját pályázati büdzséjével, és nem az, hogy ki tud többet költeni. Ráadásul az olimpia megrendezésével sem ugyanaz a céljuk a pályázó városoknak. Az olimpiára senki nem úgy jelentkezik, hogy minden kész, és már csak egy csodálatos sportesemény hiányzik a tökéletességhez. Minden város általában azért jelentkezik, mert el szeretne indítani egy közép- és hosszú távú modernizációs programot, amelynek köszönhetően a város élhetőbbé válik. Ebben az olimpia nem cél, hanem eszköz, az a rendező erő és határidőrendszer, amely biztosíték arra, hogy az álmok valóban megvalósulnak. A pályázat során a nagy költekezés nem garancia semmire. Általában nem is mindig az nyer, aki a legtöbbet költi a pályázati anyagára, hanem az, akinek a legjobb sztorija van a NOB részére.
– Remek PR-esként, marketingesként kell tehát helytállnunk, ha 2024-ben mi akarjuk rendezni az olimpiát.
– Ez ebben a fázisban elsősorban erről szól. A NOB-ot két dolog érdekli: hol lehet a legbiztonságosabban jó olimpiát rendezni, és melyik város tud leginkább az olimpizmus hasznára válni? Azt gondolom, hogy Budapest segíthet a pályázó városok bázisának szélesítésében. Ugyanis ha mi meg tudjuk rendezni, akkor az sok más városnak fog majd kedvet adni a jövőben. A végső döntésben elsődleges szerepe a szavazattal rendelkező 104 NOB-tagnak lesz, ezért a pályázatunknak rájuk kell majd koncentrálnia, de fontos a nemzetközi sportági szövetségek támogatását, valamint az olimpia legnagyobb szponzorcégeinek a támogatását is megszerezni. Ráadásul nemcsak az lesz a kérdés, hogy hány NOB-tagnál leszünk mi az első opció, de az is ugyanolyan fontos lesz, hogy a többi tag esetén hánynál leszünk majd mi a másodlagos preferencia. Óriási stratégiai játszma a szavazatok megszerzése.
A Kúria néhány nappal ezelőtt elmeszelte azt a civil kezdeményezést, hogy legyen népszavazás a budapesti nyári játékokról. Az egyik meghívott, Erdélyi Katalin, a népszavazási kérvény benyújtója nyolc-tíz percenként tette fel a kérdést Szalay-Berzeviczynek arról, ez vajon miért volt jó, és sűrűn ismételgette kérését, hogy vitapartnere is terjessze be a beadványt, ha állítása szerint nincs ellenére az emberek véleményének kikérése. Szalay-Berzeviczy úgy érvelt, nem a népszavazással van gondja, hanem a beadott negatív kérdéssel, amely úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata ne pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?”
Az Átlátszó újságíróját a közönség soraiból is megtámogatták. Volt, aki alpáribb stílusban üzent Szalaynak – „Kell az olimpia? Akkor fizesd ki te!” –, mások újfent a népszavazással jöttek.
A magyarok véleményének kikérése az ügyben egyáltalán nem ördögtől való. A korábbi 2024-es pályázó Hamburgban éppen a népszavazás ítélte kudarcra a pályázatot, de a szintén aspiráló Rómában is lesz voksolás. Azt viszont érdekes módon sem a vitapartnerek, sem a hallgatóság nem említette, hogy volt már közvélemény-kutatás az olimpiáról. A Budapesti Olimpia Mozgalom által meghirdetett tavalyi szavazáson 60 százalék a rendezés mellett volt, a Nézőpont 49 százalékra mérte a támogatók arányát, az Együtt által megrendelt Ipsos-felmérés pedig 46 százalékra hozta ki az igenek számát.
Szalay-Berzeviczy részletesen kibontotta a közpénz/NOB-támogatás/magánbefektetés csomagot. Mint magyarázta, a 744 milliárdos olimpiai büdzsét – a PricewaterHouseCoopers (PwC) megvalósíthatósági tanulmányában ennyire kalkulálja az olimpia költségeit – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság eleve 500 milliárddal megtámogatja. A fennmaradó részt sem az adófizetők pénzéből kell előteremteni, hanem kereskedelmi licencjogokból, a jegyértékesítés árbevételéből és a játékok szponzorainak befizetéseiből, amit ki lehet egészíteni olimpiai lottóval és egyéb „fund raising” akciókkal. Közpénz a fenti 744 milliárdon felüli infrastrukturális beruházásokra menne, amelyeket egyébként az olimpiától függetlenül tervez a főváros és az állam megvalósítani a következő tíz évben. Idetartozik például az út- és a vasúthálózat korszerűsítése, két új dunai híd, a reptéri kivezető út rekonstrukciója. A PwC ezek összegét 2000 milliárdra teszi.
Szalay-Berzeviczy úgy látja, a fejlesztések kapcsán már lehetne értelme népszavazásról beszélni. Megjegyezte: ő nem emlékszik arra, hogy Demszky Gábor a négyes metróról vagy Tarlós István a fonódó villamosról kiírt volna referendumot, vagy bárki is követelte volna ezt. A BOM elnöke kiemelte: az infrastruktúra-fejlesztésre fordított összeg 60-70 százaléka uniós támogatásból származna, ezekre a beruházásokra pedig akkor is szükség lenne, ha nem rendezne nyári játékokat Budapest. Tehát így a valós kérdés szerinte inkább az, hogy kívánjuk-e az országunkat modernizálni, és a fővárosunkat élhetőbbé tenni a rendelkezésünkre álló EU-pénzekből.
„Az infrastruktúra-fejlesztésekre lehívható támogatások nem használhatók fel az egészségügy vagy az oktatás fejlesztésére. Szóval naivitás azt gondolni, hogy az olimpia miatt van nehéz helyzetben ez a két ágazat, és ha nem lenne olimpia, akkor minden rendbe jönne. A kormánynak módjában állna olimpia mellett is ugyanúgy foglalkozni az egészségüggyel és az oktatással, mint olimpia nélkül. Egyébként pedig az számomra is talány, hogy ezt a két területet milyen szempont alapján hanyagolja így el a kormányzat”
– hívta fel a figyelmet a volt tőzsdeelnök.
Amíg Erdélyi Katalin továbbra is a népszavazás problémáját nyüstölte – „a Fidesz még a 300 forintos vizitdíjról is akart népszavazást, akkor most miért nem?” –, addig Fokasz Nikosz és Szalay Athén példáját tárta a hallgatóság elé. Ott ugyanis egy Budapesthez hasonló, kisebb világváros vállalt hatalmasat. A 2004-es házigazda a millenniumi, 1996-os játékok megrendezését célozta, de az Atlantához került, végül ezt kapták „cserébe”. A görögök nemzeti üggyé tették a rendezést, és annak ellenére jelentős, 120 millió eurós plusszal zárták az olimpiát, hogy súlyos nehézségeken kellett keresztülvergődniük.
Szalay-Berzeviczy elmondta: a játékok előtti kormányváltás felülírta a korábbi pályázati terveket. Az új helyszíneken – amelyeket sok esetben nem is mértek fel előzetesen – ókori épületekre, régészeti kincsekre bukkantak, ami három évvel lassította a munkálatokat. A NOB ekkor megfenyegette őket a sűrűsödő problémák miatt, és három hónapot adott nekik, hogy a véglegesített terveket prezentálják. Ezt követően már csak az számított, hogy időre elkészüljenek, a fenntarthatóság és az utóhasznosítás innentől nem volt szempont a görögöknek. Így pedig egy koncepciótlan városfejlesztés történt: ahelyett, hogy a „rozsdaövezeteket” fejlesztették volna, a zöld területeken húzták fel a létesítmények egy részét. A baljós előjelek ellenére az athéni olimpia sikeresnek bizonyult, és nem csak az elért pénzügyi többlet miatt. 1998 és 2004 között csaknem négy százalékon tudták tartani a GDP-növekedést, és túlélték az akkori nemzetközi recessziós környezetet. Szalay-Berzeviczy úgy vélte, ha nem Athén rendezi a nyári játékokat 2004-ben, a görög gazdaság már a 2000-es évek elején fejre állt volna.
Fokasz Nikosz hangsúlyozta:
Görögországban több mint tíz évvel az athéni játékok után sincs közmegegyezés arról, hogy megérte-e a rendezés. Ennek legfőbb oka, hogy még azt sem tudni pontosan, mennyibe került a lebonyolítás.
Az első politikus, aki a költségvetés végszámairól kérdezett nyolc évvel a torna után, Alexisz Ciprasz jelenlegi miniszterelnök volt. Az első tervekben még 4,5 milliárd euró szerepelt (akkor még drachmában), de ennek a dupláját költhették. Egy görög pénzügyi kutatóintézet 9,2 milliárdra kalkulálta a költségeket (a budapesti játékok büdzséjét a PwC 2,5 milliárd euróra teszi, aminél csak az 1996-os atlantai olimpia volt olcsóbb. Részletek a cikk alján található keretes anyagunkban). Elemzésükben hozzáteszik: az olimpia 2,5 százalékkal növelte a GDP-t, és nagyjából 44 ezer új munkahelyet teremtett. Az ELTE oktatója kitért arra: az állami büdzséből 6,5 milliárd eurót emésztett fel a rendezés, ami nem sok ahhoz képest, hogy a görög kormány évente sokáig 8-10 milliárdos kölcsönöket vett fel.
A szociológus felhívta a figyelmet a hatásvadász fotókra, amelyeken az olimpiai rendezés kritikusai az utóhasznosítás kudarcát szokták szemléltetni. Az egyiken kisebb fák nőnek ki egy stadion gyepéből, a másikon rozsda eszi a csarnok lépcsőjét. Hasonló képek sokaságát lehetne összegyűjteni a korábban futballvébét rendező Dél-Afrikából és Brazíliából.
Az olimpiai faluból ugyanakkor munkásnegyed lett, sok stadiont magántulajdonosai bérbe adtak, egyikben például színház működik. Az egykori katonai reptérből kialakított létesítményben és a taekwondocsarnokban az utóbbi hónapokban a Macedóniából kitoloncolt migránsokat helyezték el. Tehát pozitív példákat is lehet gyűjteni.
Fokasz jelezte: rövid távon az athéni játékok megpörgették a gazdaságot, nőtt a munkahelyek száma és a turizmus, de mindez négy-öt év alatt lecsengett, a lufi egy idő után kidurrant. Athén a beruházásoknak hála sokkal élhetőbb város lett, a közlekedés is javult. A beruházások – itt a liberálisok szívének kedves Bauer Tamást idézte – viszont minden esetben egyediek, rettentő nehéz pontosan megbecsülni azok költségeit, ezért a hazai viszonyokból kiindulva a szociológus nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy ne szálljon el az olimpiai büdzsé. A sikerek lélektani hatásairól úgy vélekedett: az embereket néhány napig feldobják az aranyérmek, de aztán mindenki visszacsöppen a szürke hétköznapokba.
Szigorúan a budapesti rendezés gazdasági-pénzügyi megalapozottságát illetően Fokasz Nikosz egyértelműen fogalmazott. „A magyar gazdaság növekedése a 80-as évek óta rendkívül alacsony szinten mozog, ez nagyban hozzájárult a rendszerváltozáshoz, de az sem segített rajta. Jelenleg is az 1978–88 közötti GDP-növekedési átlag alatt vagyunk. Mivel azóta lezajlott a hőn áhított rendszerváltozás, így az elmaradó fellendülés szerintem már nem gazdasági, hanem inkább társadalmi probléma lehet, de nem tudom pontosan, hogy mik lehetnek az okok. Ilyen körülmények közepette viszont egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy budapesti olimpia segítené a gazdasági gyarapodást.”
A PriceWaterhouseCoopers 1372 oldalas megvalósíthatósági tanulmánya a következőképpen próbálja levezetni a budapesti olimpia költségvetését:
– olimpiai – nem szervezőbizottsági – fejlesztések nettó költsége: 574 milliárd,
– pályázati költségek: 10 milliárd,
– paralimpia költségének 50 százaléka: 21 milliárd,
– ideiglenes létesítmények nettó költsége: 169 milliárd.
Ez így összeadva 775 milliárd forint. Az olimpiaspecifikus fejlesztésekkel a PwC számításai szerint a teljes kiadás 1074 milliárdra ugrik, viszont az eszköz- és ingatlanértékesítésből 299 milliárdos összeg folyhat be a játékok utáni években, így olvad a büdzsé végül 744 milliárdra. A dokumentum szerint az állami lehetséges többletjövedelem 1142 milliárd forintra, a háztartások többletjövedelmei 1006 milliárd forintra, a vállalatokéi 836 milliárd forintra tehetők egy esetleges rendezéssel. 2015 és 2025 között évente átlagosan a költségvetés fél százalékát tennék ki az olimpiaspecifikus fejlesztések. 2017 és 2025 között kalkulációjuk szerint nagyjából 100 ezer fővel csökkenhet a munkanélküliség az olimpiának hála, ebben az időszakban az előkészületek 0,3 százalékponttal is növelhetik a GDP-t. A PwC-tanulmány megállapítja, hogy a meglévő vagy tervezett sportlétesítmények közül huszonnégy alkalmas vagy alkalmassá tehető olimpiai sportversenyek befogadására. Ezenkívül négy visszabontható és tíz ideiglenes létesítmény építésére tettek javaslatot (utóbbiak közül négy esetben csak lelátókat kell építeni). Szükséges továbbá egy 17 ezer fős kapacitású központi olimpiai falu, a város több pontján létesülő, 26 ezer fő elhelyezésére alkalmas médiafalvak, valamint egy 5300 fős technikai falu létrehozása.
