Egy újabb gazdasági világválság jön, vitatkozni legfeljebb arról lehet, hogy mi lesz azután – véli Paul Dembinski, a svájci székhelyű Observatoire de la Finance pénzügyi tanácsadó cég igazgatója. A pénzügyi elemző a Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban címen meghirdetett budapesti konferencián szólalt fel. Szkeptikus véleményével nincs egyedül. Dembinski, hasonlóan a konferencia több meghívott nemzetközi szakértőjéhez, a világsajtó és a nemzetközi szervezetek egyre borúsabb prognózisait idézi. Szerintük a 2007–2008-as válságra a jegybanki mentőcsomagok csak ideiglenes választ adtak, tartós megoldást nem.
Korábban a magánszektor kezében összpontosult a gazdaság irányítása, a jegybankok szerepe azonban a válságot követően drámaian megnőtt – folytatja Dembinski. Szerinte az így kialakult függőséggel különösen törékeny gazdasági rendszer jött létre. Nem normális, hogy a jegybankok vezetősége ilyen nagy súllyal befolyásolja a piaci árfolyamok alakulását – mondja –, ebben a rendszerben ha egy jegybankelnök épp bal lábbal kel fel, döntéseivel hatalmas károkat okozhat. A szakértő szerint mindez nem jelenti azt, hogy jó döntés lenne a válság előtti, neoliberális gazdaságpolitikához visszatérni. A megnövekedett befolyású jegybankok ellensúlyozása a piac többi szereplőjétől új stratégiát követel meg.
A politikának nagy felelőssége lehet abban, hogy a közgazdaságtan oktatása felzárkózzon a kihívásokhoz – folytatja, a közgazdászhallgatókat ugyanis meg kell tanítani a kritikus gondolkodásra. Dembinski szerint a neoliberális doktrína sokáig egyeduralkodó volt a tudományban. Hiába vált azonban egyértelművé, hogy nem garantálja a piaci prosperitást, a mai napig nem született versenyképes tudományos alternatíva.
Persze ahogyan a politikusok, úgy a gazdasági szereplők sem értékelik a kritikus gondolkodást – teszi hozzá a pénzügyi szakértő. Úgy véli: az újabb gazdasági válság elkerülése nagyban múlik azon, hogy a tudomány képviselői felismerik-e felelősségüket.
Mellár Tamás közgazdász viszont nem elsősorban a jegybankok megnövekedett befolyásában, hanem az általuk képviselt monetáris politika kiüresedésében látja a veszély forrását. A gazdaságot egy idő után nem lehet ösztönözni a jegybanki alapkamat csökkentésével, hiszen egy bizonyos szint alá ez már nem vihető. A Pécsi Egyetem professzora szerint az alapkamat csökkentésének eszközétől így elestek a jegybankok, nem tudtak újabb gazdaságélénkítő csomaggal előállni. Ezért ismét megjelent a régi – az 1929–33-as gazdasági válság utáni – keynesiánus politika: először az amerikai jegybank, a Fed indította el az úgynevezett mennyiségi lazítás politikáját (Quantitative Easing, QE), felvásárolva ezzel az értéküket vesztett, így befektetői kedvet csökkentő piaci eszközöket. Hamarosan az Európai Központi Bank, a brit és a japán jegybank is ehhez a politikához nyúlt.
Ezt a folyamatot követi a magyar gazdaságpolitika is – folytatja a professzor. Szerinte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és az Orbán-kormány által képviselt unortodox gazdaságpolitikai eszközök nemzetközi kitekintésben nem szokatlanok. Azok a gazdaságpolitikai lépések ugyanis, amelyeket Matolcsy György unortodoxnak állít be, valójában a neoliberális elméletben mind megtalálhatók.
A közgazdász szerint nem csak az MNB monetáris politikájában, így a jegybanki kamatláb ismételt csökkentésében jelenik meg az „ortodox”, neoliberális doktrína. A kormány olyan rendelkezései, mint az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése (régi SZDSZ-es elképzelés megvalósítása – a szerk.) vagy a vagyonadó elvetése Mellár szerint a neoliberális politikában szintén tetten érhetők. Csakhogy a neoliberális elmélet szem előtt tartja, hogy a beruházások ösztönzéséhez nem elég a jegybanki alapkamat csökkentése, fontos, hogy legyenek profitkilátások is – teszi hozzá Mellár Tamás. A közgazdász szerint ezekből mind Magyarországon, mind a nemzetközi piacokon hiány van. Olcsó hitelek találhatók a piacon, a gazdasági szereplők mégsem akarják igénybe venni – véli –, szerinte ugyanis a vállalkozások többsége kivár.
Az olyan új technikai fejlesztések, mint a megújuló energia vagy a mikroelektronika piacán áttörés várható, ezért a befektetői kedv egyelőre alacsony – állítja a közgazdász. Mellár szerint ezért a kormány és a jegybank a gazdaság élénkítése érdekében a társadalom egyre szélesebb körei számára teszi elérhetővé a kedvező konstrukciójú hiteleket, ez azonban nagy kockázattal jár. A növekedési hitelprogram után a családok otthonteremtési kedvezményének bevezetésével megfigyelhető ez a folyamat – mondja Mellár, szerinte ez egy ideig valóban élénkítő jellegű lehet, később azonban veszélyes pénzügyi buborékhoz vezethet.
Kockázatot lát a közgazdász abban is, hogy a jegybank a forintot gyengítette. Ugyanis – bár a közgazdaságtan irodalma szerint a hazai nemzeti valuta gyengítésének exportfelhajtó hatása van – Magyarországon ez a lépés mégsem indokolt. A magyar export nyolcvan százaléka ugyanis a külföldi tőkének köszönhető, amelynek azonban ez a politika nem hoz nagy megtérülést. Mellár szerint kedvezőtlen gazdasági folyamatok esetében ez a politika inflációs spirálba sodorhatja az országot.
– Nem hiszem, hogy a pénzügyi eszközök jelentik a kiutat a gazdasági válságból – nyilatkozza lapunknak Artner Annamária, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének főmunkatársa. A közgazdász szerint – csatlakozva Mellár Tamás nézetéhez – a jegybank és a kormány gazdaságpolitikáját nem lehet maradéktalanul „unortodoxnak” nevezni, mivel sok tekintetben a nemzetközi normákat követi. A válság előtt a liberalizmus volt a divat, majd amikor beüt a krach, mindenki a politika segítségéért kiált – folytatja, s hozzáteszi, ez történelmi jelenség: a 2008-as és az 1929–33-as válság idején is ugyanez történt.
Az olyan jegybanki politika, mint az alapkamat csökkentése pedig szokásos gazdaságélénkítési módszer már régóta akár az Egyesült Államokban, akár Európában – teszi hozzá Artner Annamária. Az MTA főmunkatársa szerint azonban a világgazdaság évtizedek óta strukturális válsággal küzd, a jegybanki mentőcsomagok megoldás helyett csak látszat-gazdaságnövekedést jelentettek. Egy ilyen válságot a hűvös tárgyalószobákban nem, csak radikális lépésekkel lehet megoldani – véli Artner. Szerinte az elhúzódó, mély válság oka, hogy a fejlett országok a gazdaságot lassító, elavult technológiai szerkezetet nem tudják felváltani újjal, mert ennek a váltásnak a terhét, szemben az 1970-es évek válságával, most nem tudják az eladósodott fejlődő országokra hárítani.
A harmadik világ fejlődő országai már részben képesek saját bázison fejlődni, ezért a fejlett országoknak belülre kellene áthárítaniuk a problémáikat. Ez azonban a munkanélküliség drámai emelkedéséhez vezetne, ahogy a dél-európai államokban vezetett is – teszi hozzá. Artner Annamária ezért rövid távon borús kilátásokról beszél: a strukturális válság megoldása csak társadalmi átrendeződéssel, konfliktusokon keresztül képzelhető el. Az MTA főmunkatársa szerint a mélyülő válságra ezért a magyar kormánynak az oktatás és az egészségügy erősítésével kellene felkészítenie a társadalmat. A képzett és egészséges nemzet mindent kibír – folytatja –, a termelékenysége és az innovációs képessége nő, miközben csökken a korrupcióra való hajlandósága.
A legfőbb termelőerő az ember, ezért ő a legjobb befektetés – teszi hozzá. Artner Annamária szerint ezért mindenki számára biztosítani kell a sportolási lehetőségeket, támogatni az egészségügyi szűrőprogramokat. Ez pedig azért fontos, mert ennek hiánya a fiatal generációkon csapódik le. Ha kiegyensúlyozottak a szülők és a tanárok, a gyerekeket sújtó társadalmi pszichés zavarok, mint a diszlexia vagy a hiperaktivitás is csökkenthető – teszi hozzá Artner.
A magyar társadalom kiegyensúlyozottságához hozzájárulna a nők helyzetének javítása is, nem helyes a nők feudális megítéléséhez való látványos visszatérés – mondja Artner, s egy Egyesült Államokban közölt kutatásra hivatkozva hozzáteszi: azok a bankok, amelyeknek élén nők álltak, megfontoltabb politikát folytattak, így a 2008-as válságot jóval kisebb veszteségekkel szenvedték el.
