Alkotó értelmiségnek kellene tekinteni a pedagógusokat

Horváth Péter a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke: Nem célunk, hogy megfeleljünk a kormánynak vagy az ellenzéknek

Ott lesz a június 11-i „tanévzáró” tüntetésen?
– Nem hiszem. Önmagában jó dolognak tartom, hogy az emberek próbálják megfogalmazni a kritikájukat, hiszen ez azt jelenti, felelősséget éreznek a gyerekekért és a munkájukért. Fontos pont volt, hogy megszületett a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levele. Annak ellenére is, hogy már az NPK korábbi nyilatkozataiban is felmerültek ugyanezek a problémák. Úgy látszik, ezek a jelzések kevesek voltak, hogy a minisztérium komolyan vegye. Abban, hogy a kormány komolyan foglalkozik az oktatásban tapasztalt gondokkal, nagyon nagy szerepe volt a civil összefogásnak. A megoldás viszont nyilván a tárgyalóasztal mellett van.

– Kockás inget sem szokott viselni?
– Nem szeretném a ruhatáramat a pillanatnyi hangulathoz igazítani. Az elmúlt időszakban volt, mikor egyszínű és volt, mikor kockás ingben jártam.

– Az önök iskolájában hogyan csapódnak le a feszültségek? Volt, aki sztrájkolt?
– A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) jogszerű sztrájkot kezdeményezett. Nálunk, a Révai Gimnáziumban a kollégák negyede csatlakozott. Természetesen semmiféle atrocitás nem történt sztrájkolók és nem sztrájkolók közt, kulturált légkörben, a másik döntését tiszteletben tartva zajlott a munkabeszüntetés. Bízom benne, más iskolákban is így történt. A legsúlyosabb probléma az lenne, ha az egyes tantestületeken belül rossz hangulat alakulna ki.

– A Révaiban milyen?
– A Révai alapvetően egy jól teljesítő iskola, a tanárok és a diákok is szívesen járnak be a munkahelyükre, mert sikereket érnek el. Nyilván sokat segítene, ha kevesebb tanórájuk lenne a diákoknak, én ezt a terhelést érzem a legkritikusabbnak. Jól megfigyelhető, hogy az óraszám-növekedések miatt több mint 10 százalékkal többet hiányoznak a gyerekek az órákról. Egyébként a pedagógusok óraszámterhelése is magas, hosszú távon 22 óránál többen nem lehet hatékonyan dolgozni.

– A pedagógusok óraszáma például egy olyan pont, amiben a kormány nem hajlandó engedni a követeléséknek.
– Az NPK el tudja fogadni a 22–26 órás keretet, de csak ha ez díjazható a tanári teljesítmény függvényében. Tudjuk, a tantárgyfelosztás nem készíthető el úgy, hogy mindenkinek 22 órája legyen. Hosszú távon viszont nem tartjuk elfogadhatónak az ennél több heti tanítási időt, hiszen ez rányomja a bélyegét a minőségi munkavégzésre.

– Térjünk át a köznevelési kerekasztalra. Azzal szoktak bírálni a fórumot, hogy kirakattevékenységet folytat, és a kormány az indulatok csitítására használja fel.
– Aki nem ül a kerekasztalnál, nem érzékelheti, hogy valójában komoly munka folyik nálunk, igyekszünk alaposan körüljárni az oktatás kérdéseit. Persze még mi sem érzékeljük pontosan azokat a politikai-gazdasági mozgástereket, amelyek hatására meg fognak születni a végső döntések. Utóbbi csak politikai döntés lehet, amit reményeink szerint a szakmapolitika fog vezérelni.

– Mi volt az álláspontjuk az iskolák vegyes fenntartásáról, az állami fenntartásról és az önkormányzati működtetésről? Tényleg konszenzus született arról, hogy megbukott?
– Inkább abban volt konszenzus, hogy a vegyes működtetés problémákat okozott – különösen az első időszakban. Ugyanis nehéz volt pontosan leírni, hogy a fenntartás és működtetés határterületeiben kinek mit kell finanszírozni. Ugyanakkor kezdett kialakulni a gyakorlati tapasztalatok alapján egy működőképes rendszer az állam és az önkormányzatok között. Ha most meg kellene szavaztatni az iskolákat, hogy a Klik vagy az önkormányzat látta-e el jobban a feladatát, akkor döntő többségben az önkormányzatok nyernének. Egyébként ebben a kérdésben érzékelem leginkább a politika jelenlétét.

– Akik visszakövetelik a fenntartást, azzal érvelnek, hogy az önkormányzatoknál közelebb volt az iskola a helyi közösségekhez.
– Attól, hogy az önkormányzatok nem lesznek többé működtetők, továbbra is segíthetnek az iskoláknak.

– Hogyan, ha működtetési joguk sem lesz?
– Például támogathatják az intézményt a költségvetésükből, vagy segíthetik a kulturális és sportrendezvényeik megvalósulását, a diákok munkájának elismerését. Nyilván ehhez egyfajta bizalmi rendszer kialakulása kell az önkormányzatok és az állam közt.

– Nem segíti a bizalom kialakulását, ha egyszer csak kijelenti a kormány, hogy holnaptól a működtetést is államosítja.
– Sokszor hangsúlyozza a kormány, hogy ez nem az önkormányzatok iránti bizalom hiánya, de úgy ítélik, ez jobb lesz az iskoláknak. Egy kormánytól nem lehet elvitatni, hogy víziója legyen.

– Csakhogy a kormány nem egyeztet a vízióiról. Nemrégiben a Magyar Önkormányzatok Szövetsége fórumot tartott, ahol kifejezték, szeretnék, hogy igény esetén az önkormányzatoknak legyen lehetősége visszavenni az iskolák fenntartását.
– Igen, de a Megyei Jogú Városok Szövetsége és a Kisvárosok Szövetsége pedig azt nyilvánította ki, hogy megfelelő nekik a kormánydöntés. Sokféleképpen lehet látni a dolgokat, semmi sem fekete-fehér.

– A legutóbbi kerekasztalülés után azt is bejelentették, az igazgatóknak egyetértési joga lesz a kollégáik kinevezésére és elbocsátására. Ön iskolaigazgatóként nem szeretné teljesen visszakapni a munkáltatói jogait?
– A mostani változás előrelépés a korábbiakhoz képest. Azt gondolom, a legtöbb intézményben eddig is azt nevezte ki a központ tanárnak, akit az iskolaigazgató javasolt. Kevés eset volt, amikor nem ez történt, de persze az ilyen történések jogosan borzolták a kedélyeket. Véleményem szerint az igazgatók javaslatát csak törvényességi kifogás esetén vétózhatná meg a tankerület vezetője.

– Mi az – a pedagógusok kötelező óraszámának 22 órában történő rögzítésén kívül –, amit a kerekasztal szeretne elérni, de a kormány elzárkózik?
– Például a munkaerő-gazdálkodás kérdése. Szeretnénk, hogy az öregségi nyugdíjba vonuló kollégák státusai ne zárolódjanak az intézményekben. Erre nem kaptunk még megnyugtató megoldási javaslatot. Egyelőre azt ígérték, nem zárolódik a státus, ha az iskola nem tudja megoldani az ottani dolgozókkal a feladatellátást. Mi azt javasoljuk, ha nincs feladatcsökkenés, maradjon betölthető az álláshely, különben az óraszám-növekedést jelent az ott dolgozó pedagógusoknak.

– A kerekasztalon elhangzott az is, hogy az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) tanmenetjavaslatokat fog készíteni. Ez érdemben fogja csökkenteni a diákok terheit idén szeptembertől?
– Kétféle teherről kell beszélni a tanulók kapcsán, az egyik a magas tanítási óraszám, a másik a sok tananyag. Az utóbbit árnyaltan látom: a tananyagot korszerűsíteni kell, hogy olyan tulajdonságokat fejlesszünk a gyerekekben, amelyek jobb életminőséghez juttathatják őket. Szeptembertől a kerettantervekben csak a Nemzeti alaptanterv (NAT) minimuma fog megjelenni. Ez azt jelenti, hogy az iskoláknak nagyobb lesz a mozgásterük, eldönthetik, hogy csak ezt tanítják-e, vagy kiegészítik több tananyaggal. A tanárok szabadabban csoportosíthatják át azt is, melyik témára hány tanórát szánnak. Mintatanmeneteket pedig készít az OFI, így az iskola megteheti, hogy nyáron nem foglalkozik ezzel, csak kiigazítja az ajánlást. Ez egy átmeneti, kompromisszumos megoldás törvény változtatása nélkül.

– Mi lesz a középiskolásokkal? A könnyítés egyelőre csak az általános iskolások 1–8. osztályára vonatkozik.
– Úgy néz ki, lesz hasonló megoldás náluk is szeptembertől. Itt felmerül a mindennapos testnevelés kérdése is, amelyben még mindig nem született megegyezés a kerekasztalülések során. Az elgondolással szerintem senkinek sem lenne baja, ha mindennapos mozgásként lehetne értelmezni.

– Egy Emmi-előterjesztésben az állt, hogy a középiskolákban a mindennapos testnevelés heti 5 órájából kettő focival kiváltható lenne. De csak focival, mással nem.
– Úgy néz ki, a sportlobbi erősen rányomta a bélyegét erre. Mi azt gondoljuk, hogy például a tánc vagy a tartásjavítás is jó alternatívája lehetne a testnevelésórának. Azt is javasolnánk, hogy a 11. és 12. évfolyamon már csak heti három testnevelésóra legyen, hiszen akiben 16 éves koráig nem alakult ki a mozgás szeretete, abban nem valószínű, hogy ilyenkor fog. A középiskolai évfolyamokon egyébként csak heti két testnevelésóra volt korábban, tehát ahhoz képest többletet jelentene. Továbbá szerintünk a kötelező hit- és erkölcstan-tananyag az általános iskola első négy osztályában nehezen értelmezhető a gyerekek számára, mert ők ekkor még inkább a mintakövetés révén tanulnak. Életszerűbb lenne a tanórákon konkrét helyzetek etikai vonatkozását megbeszélni velük, a hit- és erkölcstant pedig fakultatívvá tenni.

– Ötödik osztálytól meghagynák kötelezőnek?
– Onnantól már nagyobb létjogosultsága lehetne. De szakmai vita folyt arról is, hogy a délelőtti tanítási órák keretében megvalósuló hittanoktatás az állam és az egyház szétválasztása után mennyire szerencsés.

– Mi a véleménye a szakképzés átalakításáról? Érdekes volt megfigyelni, hogy a Nemzeti Pedagóguskar kiadott egy közleményt, hogy halasszák el egy évvel a változtatások bevezetését, majd pár nap múlva a PSZ is ugyanezt kérte a kormánytól. Míg az önök felvetésére az illetékes tárca, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nem reagált, a PSZ követelésére kemény hangú közleményben válaszolt. Többek közt azt írták, ők megbecsülik annyira a pedagógusokat, hogy feltételezik róluk, a minimális változásokra rövid idő alatt is fel tudnak készülni.
– Nagyon jólesik, hogy az NGM feltételezi a pedagógusokról, képesek gyorsan felkészülni. Szeretnénk, ha mindegyik tárca alkotó értelmiségnek tekintené a pedagógusokat, akik azért mondják el a véleményüket, hogy jót tegyenek a diákoknak és a rendszernek. Azt gondolom, ritkán látott, nagyon széles a szakmai konszenzus arról, hogy a szakképzés átalakításával valami nem stimmel. Nem lehet ennyire a közismeretet – köztük a természettudományos tárgyakat – háttérbe szorítani. Egyébként a Magyar Tudományos Akadémia is kifejezte a tiltakozását, sőt még az Emmi és az OFI sem támogatta különösebben a tervezetet, ez az NGM elképzelése volt. Nem örülünk, hogy a tiltakozásokat nem veszik figyelembe, de a döntés nem az NPK-é, hanem az NGM-é lesz. A tárcának is kell majd elszámolnia a következményekkel.

– Ha bevezetik a változtatásokat, önök fognak még tiltakozni valamilyen módon? Például szervezhetnének sztrájkot?
– A sztrájk joga a pedagógus-szakszervezeteké. Az NPK az én értelmezésemben arra hivatott, hogy a gyakorlati élettapasztalatokban felmerült hibákat juttassa el az ágazat irányításához. Mi nem tudunk elintézni dolgokat, de el tudjuk mondani, hogy szerintünk nem jól működnek, és a kritikánkat alá tudjuk támasztani az iskolákból hozzánk beérkező véleményekkel.

– Ha jelzik a kritikájukat, de ignorálják magukat?
– Az már nem a mi felelősségünk. Nem jó ezt kimondani, de nem mi veszünk részt a döntéshozásban.

– Tehát úgy gondolják, azzal, hogy elmondják a véleményüket, megtették a dolgukat. és nyugodtan alhatnak.
– Ilyen értelemben a lelkiismeretem tiszta lehet. Nagyon sok problémára hívtuk fel a figyelmet. Azt gondolom, az NPK nem szolgált rá azokra a félelmekre, hogy a kormány engedelmes keze lesz, és mindent, amit mondanak, megpróbálunk alátámasztani. A célunk nem az, hogy megfeleljünk a kormánynak vagy az ellenzéknek, hanem egy olyan oktatási rendszerért dolgozni, ami mindenki érdekét szolgálja. Szakmai jellegű bírálatot egyetlen helyről sem kaptunk, sem a szakszervezetektől, sem az ellenzéki politikusoktól, sem pedig a Tanítanék mozgalomtól. Ez biztonságot is ad nekem, hiszen azt jelenti, akkor valóban szakmai alapokon állunk.

– Visszatérve a szakképzéshez: apróbb változások történtek az eredeti tervekhez képest, például úgy tűnik, akár két természettudományi tárgy is tanítható lesz – igaz, ebből egy csak az emelt szintű érettségi tárgy és az idegen nyelv rovására. Elegendők ezek a módosítások?
– Nem vagyunk ezekkel elégedettek. De azt is sikerült elérnünk, hogy a 2017-es szakmai vizsgát ne csak emelt szinten lehessen letenni a szakközépiskolákban, hanem középszinten is. Ez például eredmény volt. Viszont továbbra is veszélyben látjuk a természettudományokat, ami egyébként homlokegyenest ellentétes a kormány korábbi erősen kifejezett szándékával, hogy a természettudományos oktatás felé próbálja téríteni a diákokat.

– Egyébként mit gondol, miért siet ennyire a kormány a szakképzés átalakításával?
– Ezt nyilván ők tudnák megmondani, én az NPK elnökeként vélelmezésekbe nem bocsátkozhatom.

– Akkor azt a vélelmezést inkább meg sem említem, hogy a szakképzés átalakítása nem függetleníthető attól, hogy az erre javaslatokat kidolgozó Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László évek óta jó barátságot ápol Orbán Viktorral.
– Hogy Parragh Lászlónak mekkora és milyen szerepe volt ebben, azt csak ő tudná megmondani. Volt egy felmérés, amelyben munkaadókat kérdeztek meg, milyen munkaerőt alkalmaznának szívesen. Az volt a véleményük, hogy nem az a legfontosabb, egy diák aktuálisan mennyire tud ügyesen bánni egy adott szerszámmal, hanem az, hogy menynyire tudja majd elsajátítani a munkavégzéséhez szükséges új módszereket, és mennyire képes együttműködni, kommunikálni. Ezeket a képességeket inkább a közismereti tárgyak segítségével lehet elsajátítani. Persze lehet, hogy tévedünk. Egyébként nem hiszem, hogy a mindenkori hatalom gonoszságból hozna döntéseket. Reményeim szerint elsősorban a szakmai érveket veszik figyelembe.

– Nem az utóbbira szokták mondani, hogy naiv optimizmus?
– De, és vállalom is. Nem tudom, hogy naiv optimista vagyok-e, de optimista biztosan.