Naná: Gyurcsány Orbánra mutogat a brexit után

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A DK elnöke hátraarcot kér a kormányfőtől a kvótanépszavazás ügyében.

MTI
2016. 06. 25. 12:24

A DK elnöke – idézve Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnököt – azt mondta, aki hétfőtől szombatig kritizálja az uniót, vasárnap nem tud a közösség hiteles támogatójává válni. „Ha a magyar miniszterelnök azt sulykolja, hogy ez egy rossz világ, akkor utána hiába tesz közzé hirdetést a brit lapban” – mondta.

Gyurcsány Ferenc szerint azok, akik egy szabad, prosperáló világot képzelnek el, nem lehetnek „tessék-lássék” módjára európaiak. Ha valamikor, akkor most egyértelműen Európa-pártinak kell lenni, és lehet magyarként jó európainak lenni. Nem a feszültséget kell szítani, hanem a megbékélést kell erősíteni – jelentette ki.

Úgy fogalmazott: ha nem kötjük össze a demokratikus elkötelezettséget a tömegek felemelkedésének lehetőségével, akkor mindaz, amit demokráciának és jogállamnak hívunk, „csak az elit acsarkodása lesz”.

Hangsúlyozta, hogy egyszerre kell szolgálni a progresszió és a szociális felelősség ügyét, és ez Horn Gyula hagyatékának is tekinthető. Azt mondta, ha Magyarország egykori miniszterelnöke élne, a DK tagja lenne. Horn Gyula tudta, értette, hogyan kell egyszerre magyarnak és európainak lenni, védeni a kisember világát, és közben „Bokrossal és nyugdíjreformmal szolgálni a progressziót” – mondta Gyurcsány Ferenc a volt pénzügyminiszter, Bokros Lajos stabilizációs programjára utalva.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.