Itt vagyok önmagam – az egyik drogéria szlogenjével díszített pólót viselte egy tíz év körüli afgán kislány tegnap a röszkei tranzitzóna előtt várakozó tömegben. A kislány egyébként nem is úgy viselkedett, mint aki háborús országból menekülve egy ideiglenes sátortáborban várja, hogy családjával együtt beengedjék az Európai Unió területére, sokkal inkább úgy, mintha osztálykiránduláson lenne. Ez persze nagyjából minden gyermekre igaz ott, a lányok tapsolós játékokat játszanak, a fiúk fociznak vagy röplabdáznak. A nők műanyag kádakban ruhát mosnak, főznek.
Az újságírók megjelenése általában felbolydítja a sátortáborban lévőket. Munkatársainkat – miután megtudták, hogy magyarok – az országba való bejutás lehetőségeiről faggatták. Az egy évvel ezelőtti helyzethez képest egyébként sokat változott a menekültek viselkedése: az asszonyok már nem feltétlenül takarják el arcukat a fényképezőgép láttán, a férfiak pedig már női újságíróval is szóba állnak. Tavaly ilyenkor Ásotthalomnál, Mórahalomnál és a röszkei vasúti sínnél is általában levegőnek nézték az őket kérdező nőket.
Egy afgán fiatalember most azt mesélte: egy hónapja várakozik a tranzitzóna előtt, és egyelőre esélyét sem látja, hogy bejusson. A férfi ugyanis gyorsan felismerte, hogy a kisgyermekes családokat hívják be előbb a tranzitzónába. Ő azonban egyedül érkezett: felesége és négyéves kislánya már Angliában van, és hiába próbálja megértetni a tranzitzóna bejáratánál lévő magyar hatósági személyekkel, hogy ő a családja után menne. Mivel a családja nincs vele, várnia kell, valószínűleg sokat, mert lényegesen több ember érkezik naponta a tranzitzónához, mint ahányat oda beengednek. Az érkezők között is sok a kisgyermekes család, így a „várólista” is egyre hoszszabb lesz. A fiatalember attól tart, hogy ha egyszer be is jut a tranzitzónába, ott is egyedülállónak tekintik majd, és kitoloncolják. Elmondta, hogy tud olyan férfiról, aki másfél hónap várakozás után jutott be a tranzitzónába, majd körülbelül két héttel később visszaküldték a határ szerb oldalára.
