Emiatt nehezen érthető, hogy a korábbi, a BKK, a kerület, a helyi főépítész, a civilek és a kerékpáros érdekvédők közötti, valóban egysávos, csökkentett autóforgalmú, bringasávos, busz-villamos sávos megoldásról szóló egyetértéshez végül nem tartották magukat a döntéshozók. Pedig sokak szerint így egy sokkal élhetőbb Bartók Béla út jöhetett volna létre.
A Magyar Kerékpárosklub egyébként korábban, a baljós hírekre reagálva gyorsan le is írta, mire gondolt közlekedési infrastruktúra-fejlesztés terén. A kommunikáció a főváros vezetésével azonban – finoman szólva is – igen hézagos volt, aztán pedig maga a klub is a felfestésekből értesült a megakadt egyeztetések gyakorlati eredményéről.
A Közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény. 8. paragrafus 1. bekezdése kimondja: „a közutak tervezése, fejlesztése során úgy kell eljárni, hogy a biztonságos közlekedési feltételek valamennyi, a közúton közlekedni jogosult számára biztosítottak legyenek”. A kerékpársáv elvetése szembemegy a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott, és a főpolgármester által aláírt Balázs Mór Terv elveivel és programjával, mely 2030-ra 10 százalékos kerékpáros arányt írt elő Budapesten. A Bartók Béla úton és ehhez hasonló főhálózati elemeken (például Üllői út) elmaradó fejlesztések hiányában nem tarthatóak a célok.
És hogy mennyire nem egyszerűen a kerékpárosok elégedetlenkedéséről van szó, azt nemcsak a fent említett megállapodás igazolja, hanem az is, hogy a 4-es metró létrejötte után már a sínre terelhetők az immár csökkentett számú buszok, erre pedig a BKK szakembere is rájött, már 2014-ben.
Arról, hogy miért baj a Bartók „álkétsávúsítása”, a kerékpárosklub meglehetősen tárgyilagos összefoglalót készített, bemutatva, hogyan nézne ki szerintük optimális esetben a budai sugárút.
A Bartók Béla út kerékpáros forgalma az idén tavaszi számlálási adatok (European Cycling Challenge) alapján a Bajcsy-Zsilinszky út bringásforgalmával vetekszik.
Egy dolog feltűnhet a Bartókon készült fotón, ez pedig a tábla; ideiglenes forgalmi rendet jelez a sárga alapon fekete nyíl, ahogy a burkolaton is sárga felfestés egyesíti a két sávot a Gellért tér felé. Kérdéses azonban, mire vonatkozhat az ideiglenesség, hiszen a téren még egy sáv nem fog elférni, két dolog marad: vagy a végleges tábla nem készült még el, vagy a végleges rendezésen még mindig gondolkodnak odafent. Miközben a fehér felfestés már végleges...















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!