Csendben mégis létrehoznák a közigazgatási különbíróságokat

Eddig úgy tűnt, a közigazgatási különbíróságok ötletével szembeni ellenállás miatt a kormány eláll a tervtől.

MNO
2016. 11. 30. 21:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újra próbálkozna a kormány a közigazgatási különbíróságok felállításával – tudta meg a 444 egy igazságszolgáltatási vezetőtől, aki megkapta véleményezésre az erre vonatkozó törvényjavaslatot. Ám ezúttal kétharmados törvény helyett feles jogszabályba építenék az elképzelést – derült ki. 

Az elgondolás szerint nyolc kiemelt bírósági központ lenne illetékes minden közigazgatási ügyben, kivéve a társadalombiztosítási ellátással, munkanélküli ellátással és önkormányzati szociális ellátással kapcsolatos peres ügyeket, amelyek a mostani helyükön, a közigazgatási és munkaügyi bíróságoknál maradnának. Tehát a közigazgatási perek nagy része – egyebek mellett az építési és adóügyek, a közbeszerzési, versenyjogi, választási, valamint médiahatósági döntések bírói felülvizsgálata – a központokba kerülne. 

Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk valakinek elutasítják az építési engedély iránti kérelmét, kénytelen lesz a kiemelt bíróságra menni, ami akár több száz kilométerrel több utazással is járhat – hívja fel a figyelmet a portál. Marcaliból például a közúton 50 kilométerre fekvő Kaposvár helyett 120 kilométeres utazással elérhető Pécsre kellene eljutnia a jogorvoslatért folyamodónak.

A nyár végén ismertetett verzióban még szerepelt, hogy fellebbviteli szinten az államigazgatásban dolgozók is részt vettek volna az ítélkezésben – emlékeztet a 444 – ám ez a friss javaslatból kimaradt. Nem csoda, ez az elem különösen borzolta a kedélyeket, felvetve, hogy a kormány emberei ejtőernyőztek volna a bírói pulpitusra, hogy aztán ott belefolyjanak például a közbeszerzési ügyekbe.

Mostanáig úgy tűnt, hogy a komoly felháborodás miatt a kormányoldal teljes egészében elállt a közigazgatási különbíróságok tervétől.

Míg a 444-es Erdélyi Péter attól tart, hogy a javaslat még az új formában is azzal a veszéllyel jár, hogy a politikai hatalom befolyásolhatja az ítélkezést, addig Mandiner jogi szerzője, Bakó Bea szeptemberi elemzése nem vetné el a polgári bírósági rendszerről teljesen leváló közigazgatási bíráskodás ötletét, amire számos nemzetközi példa is akad. Ugyanakkor azt ő is elismerte, hogy a három hónappal ezelőtti irányban kétségtelenül voltak aggályos pontok. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.