Mindent megőriztek a régi fotók

Elfelejtett történetek kelnek életre a Budapestről készült régi fotókat gyűjtő oldalon.

– Amióta létrehoztam a csoportot, 2013 szeptembere óta nem telt el nap, hogy ne foglalkoztam volna vele. Egy ideig minden posztra tudtam reagálni, de amikor a létszám elérte a kilencezer főt, muszáj volt segítőket keresnem – magyarázza Schlagmüller Gábor, aki a kezdeti kérések helyett idővel szigorú szabályokat fektetett le a tagok számára. Tilos például az aktuálpolitika, a fórumra csak 1990 előtt készült képek kerülhetnek, és minden feltöltőnek meg kell jelölnie a fotó forrását, az ábrázolt helyszínt és legalább a hozzávetőleges időpontot, hogy a képek visszakereshetőek legyenek.

A hatalmas népszerűség okát az alapító elsősorban a nosztalgia erejében látja. – A rendszerváltás óta történt jó és rossz változások következményeként egy kicsit eltörlődött mindaz, amiben az 50-es, 60-as korosztály felnőtt. Jó visszaidézni ezeket az emlékeket, amelyeket nálam nemcsak tíz-húsz, de akár száz évre visszamenőleg is meg lehet találni – mondja.

Amikor az egykori Sztálin út torkolatánál álló, szocmodern stílusú forgalomirányító kabin 1954-ben rögzített képe láttán felsóhajt egy kommentelő: „Sokért nem adnám, ha azokat a kövezetbe süllyesztett acéllencséket is megörökítette volna valaki, amelyek (ilyesformán: ::::::) a gyalogátkelőhelyet jelölték”, és néhány órán belül már érkezik is a kép, amelyen a nevezett lencsék szépen láthatók, az emberben joggal ébred fel az érzés: itt, pusztán a téma iránt elkötelezetten érdeklődő emberek találkozásának köszönhetően, gyakorlatilag minden elérhető, amire kíváncsiak lehetünk. De a kuriózumokat felvillantó fotókon túl az egészen egyszerű, nosztalgiakeltő fotók is nagy sikert aratnak, ahogy a várbeli Király lépcső tetején égő gázlámpa behavazott képe, amelyet egy régi fotós magazinból szkennelt be egy tag. „Lesz-e idén is ekkora hó?” – teszi fel valaki a kérdést, amire rögtön sorjáznak a válaszok: „És lesz majd tél, és lesz majd hó is. És ABBAN a csöndben lesz majd jó is…” vagy: „Nem. Ilyen tél már soha többé nem lesz. Örülök, hogy gyerekként még részem volt benne” és: „Emlékeztek? Ezeken a lépcsőkön mentünk az oviból a játszótérre Csöpi nénivel…”

– Én egyszerű ember vagyok, nyolc általánosom van, nincs olyan tudásom, mint egy Héder Györgynek vagy Saly Noéminak, de jó megfigyelő vagyok, és szeretem ezt a munkát – vallja a postás, aki maga is sokat tanult az általa indított oldalon posztolt információknak és saját kutatásainak hála. Schlagmüller Gábort legjobban talán Klösz György régi fotói nyűgözik le.

– Olyan dolgokat tud meg az ember százhúsz-százötven év viszonylatában, amelyekre nem is számított. Például nap mint nap átmegyünk a körúton, amiről nem is gondolnánk, hogy régen csak a Király utcáig tartott. A Ferenc körútig több száz házat le kellett bontani annak idején, hogy kiépítsék a mai formájában…

A levélkézbesítő – munkájából következően – valószínűleg nem szenved hiányt személyes kapcsolatokban, és bár szabadidejének jelentős részét tölti azzal, hogy a virtuális térben érintkezik ismeretlenekkel, azzal biztosan nem vádolható, hogy az oldalt a külvilággal való kapcsolatépítés céljából hozta létre. Mégis hatalmas örömet jelent számára a sok közvetlen visszajelzés, az egymást generáló bejegyzések, és a szemmel láthatóan sok ezer embert felvidító fórum, amelyet létrehozott.

A Budapest régi képeken mellett a Magyarország régi képeken és az Óbuda és a kerület régi képeken oldalt is elindító Schlagmüller számára a nézettség a jutalom. Olyannyira, hogy amikor este 6-7 körül hazaér, mindig szakít időt arra, hogy kicsit leüljön a gép elé, mielőtt lefekszik, pedig 9-kor már ágyban van, hiszen reggel fél ötkor szól a vekker. Amikor arról kérdezzük, mi a célja mindezzel, egyszerűen rávágja: – Boldoggá tesz. Addig csinálom, amíg örömömet lelem benne.