„Csak úgy spriccelt a vér a lábszáramból”

Devecseren jártunk, ahol nehezen gyógyulnak a sebek, a károsultak pedig elégtételt várnak. Riport.

– Bízunk benne, hogy végre már lesz eredmény. El kell fogadniuk a vádlottaknak, hogy hibáztak – ömlik a szó Kovács Ottónéból házuk udvarán, aki Devecser határában, a károsultak részére felhúzott, Makovecz-féle városrészben él. Így reagál, amikor arról érdeklődünk: mit szól hozzá, hogy a közelmúltban a Győri Ítélőtábla új elsőfokú eljárást rendelt el a vörösiszapperben.

A középkorú hölgy 2010. október 4-én fél órát ázott a vörös lében, amíg kivergődött a közeli vasútállomásra, ahol többedmagával egy rámpára menekült, azon ácsorogva várta a segítséget. – Csak úgy spriccelt a vér a lábszáramból, nagyon soká gyógyult be – meséli. Hosszú ideig járt pszichológushoz is, mert nem tudta feldolgozni, hogy odalett mindenük, egy élet munkája. Fájlalja, hogy a milliárdosoknak kisujjuk sem görbült, pedig nekik kellett volna kifizetni a károkat, nem az államnak.

Mint az asszony mondja, nem hivatkozhatnak a vádlottak arra, hogy nem ők építették a tározót, mert nekik kellett volna karbantartani, és építhettek volna védőgátat is – vélekedik. – Ha én veszek egy autót, azt nekem kell jó karban tartani – nyomatékosít. Férje hozzáteszi, a folyadék is több volt a kazettában a megengedettnél, ha a többletet nem engedi rá a vezetés a vörösiszapra, kibírta volna a fal a nyomást.

– A sebek nehezen, talán sosem gyógyulnak be, egyszerűen nem tudjuk elfelejteni, ami történt. Biztos, hogy itt már így lesz eltemetve mindenki. De ilyen ítéletekkel, mint ami első fokon született, tovább korbácsolják a kedélyeket – veszi át a szót Kovács Ottó, s megemlíti: még ma is mindennap előjön a téma a telepen. – Nemzetközi fórumokhoz fordultunk volna, ha másodfokon is felmentik a vádlottakat, mert igazságnak lenni kell! Biztos, hogy lesznek felelősök, bízunk az új bíróban – zárja a beszélgetést a férfi.

Továbbsétálunk. Pár utcával odébb Soós Ferenc, aki a katasztrófa során három ember életét is megmentette, a táblabíróság másodfokú ítéletéről ezt mondja: nagy vonalakban ezt várták. – Milyen büntetést remélhettem volna a mai világban? – céloz ő is az elsőfokú ítéletre, amelyben minden vádlottat felmentettek. – Nem nagyon bízhattunk benne, hogy azokat ítélik el, akiket kellene, egyébként is: egy szivattyúkezelő azt csinálja, amit mondanak neki. Az üzemeltetők a hibásak, nekem ez egyértelmű, ehhez képest több mint hat éve tart a hercehurca egy olyan ügyben, ahol tíz ember veszett oda, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik így vagy úgy, de ugyancsak a katasztrófa miatt hunytak el – állítja határozottan. Úgy látja, rosszabb lett volna, ha el sem ítélik a vádlottakat, de talán már az sem javítana sokat a helyzeten, ha megkapnák a büntetésüket, szerinte ugyanis úgysem kapnak annyit, ami az okozott kárért járna. Azt sem tudja, megnyugszik-e valaha a lelke, csapong, miközben el-elcsuklik a hangja.

Barátja, Orbán Gyula úgy vélekedik: nagyon helyes, hogy ismét első fokra került az ügy, mert érthetetlennek tartotta, hogy emberhalálokért tervezőket, építészeket tegyenek felelőssé. Ha nem egy embert, akkor többet, de meg kell nevezni a felelősöket, s a felelősség arányában elítélni őket – szögezi le. Annak viszont nem örül, hogy ismét Veszprémbe került az ügy, szerinte jobb lett volna, ha más városban tárgyalják a pert. Abban biztos, hogy a megismételt eljárásban új, független szakértőket kell bevonni, hogy kiderüljön, mi volt az oka valójában a tragédiának, és kik az okozói.

Állítja, Devecserben ez az általános vélekedés: lelki megnyugvást adna az itt élők számára, ha megneveznék azokat, akik földönfutóvá tették őket, és annyi kárt okoztak a lakosságnak. Még most is ritka az olyan nap, hogy ne kerülne szóba a tragédia. Ilyenkor mindig zaklatottak lesznek.

Addig húzzák a pert, amíg csak lehet, míg belefásul mindenki, és a végén semmi nem lesz belőle – látja borúsan a jövőt pár utcával odébb Leyer Istvánné. Pincéjüket elöntötte az iszap, ám a magas lábazat miatt otthonukba nem tudott behatolni a lúgos lé. Az érintett területen azonban minden házat lebontottak, így az övéké is markológépeknek esett áldozatul. – Arra ítélném a vádlottakat, hogy nézzék végig az otthonuk bontását – csatlakozik édesanyjához Leyer Mónika. Tudja, erre nincs mód, de bízik a bíróságban, hogy lesz végre felelőse a kálváriájuknak.

Kolontáron nehezebben nyílnak meg az emberek – talán azért, mert a vörös ár ott pusztított, tombolt előbb. Sokadik próbálkozásunkra hajlandó valaki nyilatkozni. Magyar Jánosné azt mondja, elkeserítő, hogy ilyen sokáig tart a per. – Így akarják kibekkelni, hogy végül felejtse el mindenki a történteket, senkit ne érdekeljen már az ügy. Pedig megígérték, hogy a felelősök megkapják a méltó büntetésüket. Igaz, politikusok ígérték, s ha már ígérni sem tudnának – mosolyog lemondóan a nő, aki éppen aludt, amikor átszakadt a gát. Ha nincs otthon a lánya, nem menekült volna. Megjegyzi: igyekezett eltemetni magában a tragédiát a közösség, a boltban már nem kerül szóba a katasztrófa napja, ezért rajtuk már nem segít, ha elítélik a vádlottakat; mindenesetre az elsőfokú ítéletet furcsállták. Úgy véli, talán túl sokan ülnek a vádlottak padján, nem a kisembereket kellett volna megvádolni. De nem panaszkodik, mert az állam új otthont épített nekik, sok ember segített rajtuk, amit soha nem felednek. Csak az emlékek hiányoznak neki, a fényképek pótolhatatlanok, végül is az emlékektől vagyunk emberek – mondja. Próbál túllépni, és unokáira koncentrálni, akik beszélgetésünk közben vígan játszanak a nappaliban.

– Az derült ki számomra a pert figyelve, hogy nem fognak felelőst találni, talán a vád sem volt tökéletes – gondolkodik el pár házzal távolabb Holczer Zsolt, aki szerint így talán az is várható volt, hogy a felsorolt vádpontok alapján nem fognak elítélni senkit. – Biztos, hogy a legkevesebbet költöttek a biztonságra, hisz ilyen a magyar mentalitás, kis befektetéssel nagy hasznot elérni. Vagyis eszem ágában sincs védeni a Mal vezetését, de ha azok a vádpontok nem állnak meg, amelyeket az ügyészség eddig képviselt, akkor én nem kívánom a fejüket. Nem akarom, hogy Pelikán elvtársra húzzák rá a vizes lepedőt – vélekedik a férfi. Ő is kitér rá: nagy hiba volt, hogy a katasztrófa utáni napokban a politikusok megígérték, megbüntetik a felelősöket.