Együtt élni gyerekként az erőszaktevővel

A gyerekek hánynak, zokognak, tiltakoznak – mégis kénytelenek találkozni az őket bántalmazó szülővel.

Az esetekben, amikor gyerekekkel szemben elkövetett szexuális abúzus gyanúja merül fel, a rendőrség feladata, hogy olyan igazságügyi pszichológus szakértőt rendeljenek ki, aki ért ezeknek a bűncselekményeknek a beazonosításához a tünetek, a gyerek reakciói alapján.

– A rendőrséget hibáztatom, mert nyilvánvaló, hogy nem hozzáértő szakembereket rendelnek ki – fogalmazott a jogvédő, aki szerint a rendőrség tevékenysége ebben többnyire ki is merül.

Az, hogy a pszichológus szakértő általában nem tartja megalapozottnak a szexuális abúzus vádját, a jogvédő szerint az előítéleteknek köszönhető. A köztudatban az incesztusvád jolly joker az anyák kezében. A legtöbben remek perstratégiának tartják, ezért a bíróság és a rendőrség eleve fenntartással kezeli.

– Ez nagyon mélyen él a magyar igazságszolgáltatásban, és egyedül képzéssel lehetne kiiktatni, hiszen akkor a protokoll, a tudás, az objektív tesztek alapján ítélkeznek, és nem befolyásolják őket az előítéletek. Mi úgy tapasztaljuk, hogy a nők eleve hátrányos helyzetből indulnak ezekben az esetekben – magyarázta Spronz Júlia, aki hozzátette: ma már minden laikus tudja, hogy a gyerekekkel szemben elkövetett szexuális bántalmazásnak se a szexualitáshoz, se a devianciához nincs köze. Az egész hatalmi vágyból fakad, a lényege a kontroll, a pszichológusok mégis a vélelmezett elkövető esetleges aberrációját vizsgálják.

Az ember azt gondolná, a szakemberek a gyerekek ösztönös reakcióit, élettani tüneteit (hányás, hasmenés, gyomorgörcs) veszik alapul, amikor egy-egy esetet vizsgálnak, de a jogvédő szerint a kirendelt pszichológusok inkább úgy tekintenek a gyerekekre, mint egy formálható üres személyiségre, aki arra tanítható be, amire a felette felügyeletet gyakorló szülő akarja.

– Néha valóban okoz egy kis fennakadást az, hogy a gyerek poszttraumás stresszben szenved, de ezeket általában könnyedén lesöprik az asztalról a hatóságok. A Patent Egyesülethez heti rendszerességgel futnak be ilyen megindított és visszafordított, gyerek sérelmére elkövetett szexuális abúzust tárgyaló ügyek – mondja a jogvédő.

A múlt héten született jogerős ítélethez hasonlóan döntött Pintér Mariann életéről is a hatóság annak idején. Mariann kisgyermek korától kezdve szenvedett el lelki, fizikai és szexuális bántalmazást a szüleitől. Amikor négyéves korában az óvónők fojtogatás nyomait fedezték fel a testén, a hatóságokhoz fordultak. Kiemelték őt a családból, intézetbe, majd nevelőszülőkhöz adták. Mivel a szülei négy testvérét rendben nevelték, a hatóság évekkel később, hétéves korában visszahelyezte a családba.

– Összeomlottam én is és a nevelőszüleim is – emlékezett vissza arra a napra a ma 39 éves Mariann, aki soha nem heverte ki az őt ért traumát. – Onnantól még keményebben folytatódott minden. Azt tettek velem, amit akartak – fogalmazott Mariann, aki ma blogot vezet, szociális munkások mesterképzésén tart előadásokat, és internetes fórumokon igyekszik segíteni azoknak, akik az övéhez hasonló helyzettel küzdenek.

– Rettenetesnek érzem, hogy alulképzett, kiégett gyermekvédelmis dolgozók döntésén múlik, hogy egy gyerek élete végleg tönkremegy-e. Nem tudja elképzelni, hány ember életét teszik tönkre így! – fogalmazott, majd arról beszélt, hogy amikor az ő állapotát jöttek felmérni a Budakeszin erre kiutalt szakemberek, megkérdezték tőle, hogy van, amire – szülei nyomására – azt kellett felelnie, hogy „jól”, és ezzel el is volt intézve a felmérés, a felnőttek kimentek kávézni a konyhába.

– Úgy érzem, el vagyok hallgattatva. Minden vágyam, hogy beszélgetéseken vehessek részt a gyerekekkel, hogy segíteni tudjak azoknak, akik az enyémhez hasonló sorsot szenvednek el, de nem mernek, nem tudnak segítséget kérni. Az iskolák azonban rendre elzárkóznak ettől, még úgy is, hogyha pszichológussal mennék – mondta lapunknak a budakeszi csendes tüntetésre tartó Mariann, aki szerint könnyen felismerhető, ha egy gyereket efféle bántalmazás ér.

– Mindenki más formában, de azonnal reagál egy ilyen eseményre. Hirtelen megváltozik a viselkedése, ha zárkózott volt, nyílttá válhat, vagy épp ellenkezőleg, nyílt gyerekből befordulós lesz, de az is lehet, hogy a természetesnél jobban kezdi takargatni a testét.

Mariann, aki arccal-névvel vállalja történetét, úgy érzi, ez a téma tabu Magyarországon. Míg a nők elleni erőszakkal nyíltan foglalkozik a társadalom, a gyerekek érdekeit senki nem képviseli. Ő erre a feladatra vállalkozik, és arca lenne minden ezt célzó kezdeményezésnek, de mindeddig nem talált alapítványt, amely nyíltan vállalná vele együtt a küzdelmet a bántalmazott gyermekekért, jóllehet, Londonban oklevelet is kapott a közelmúltban egy kétéves projekt aktív részeseként folytatott tevékenységéért.

– Félek kimenni most a demonstrációra. Egyrészt mert ott zajlott a gyerekkorom, másrészt mert nagyon megrendít ennek a kislánynak a sorsa. Neki tönkretették az életét. Ez a gyerek fél az apjától, nem akar visszamenni, mégis elrángatják az anyukájától, akit szeret. Már egy válás is megvisel egy gyereket, hát még egy ilyen borzalom!

Mariann nem tud érzelmek nélkül beszélni a bántalmazott gyerekről, ahogy a saját traumáit mesélve is meg-megremeg a hangja: – Velem annyi minden történt, hogy felnőttként is mindennap meg kell küzdenem, hogy ember tudjak maradni és ne roppanjak össze.