– Ha valakinek épp nincs annyi, semmi baj: úgy kapja meg jövő hónapban a közmunkabért, hogy előre kiveszik neki a borítékból – mondják a faluban.
Próbáljuk megszólaltatni a brigádvezetőt, de nem akar nyilatkozni. Lasztóczi a „kötelező favásárlásról” állítja: nincs ilyen erőfitogtatás Maczó részéről. Sőt: kifejezetten büszke rá, hogy brigádvezetője a Mol szemében is megbízható embernek számít. Hangsúlyozza, hogy Maczónak kötelessége összeszedni a fát az erdőben, abban pedig, hogy eladja a faluban, nem lát semmi kivetnivalót, elvégre: „Mi mást kezdene vele?” Nem tartja aggályosnak azt sem, ha „a két fél megbeszéli”, hogy mennyivel kevesebbet kap akkor majd kézhez a közmunkás a jövő hónapban.
A falu főterén ismét találkozunk a közmunkás asszonyokkal. Most többen vannak, mint délelőtt, hangadójuk is másvalaki. Aki akkor beszélgetett velünk, most végig csöndben van. A többiek viszont nagyon is szeretnének nyilatkozni; persze kikötik, hogy fénykép nem készülhet róluk, és a nevüket nem árulják el. Amikor ebben megegyezünk, egymás szavába vágva, szinte egymásra licitálva kezdik el dicsérni a láthatósági mellényesek polgármesterüket, Lasztóczi László Attilát.
– Ilyen polgármester kéne minden faluba! – mondja egyikük.
– Személyesen megy ki a házakhoz, úgy kérdezi, hogy mit segíthetne! – mondja másikuk.
– Ha kérünk, zsebből is ad nekünk a segélyig – mondják egyetértően Lasztócziról. (A polgármester ezt egyébként nekünk meg is erősítette. „Van, hogy a saját pénzemből adok annak, aki kér” – nyilatkozta lapunknak.)
– Pedig nem kötelessége a településnek, hogy eltartsa az embereit – szól az újabb laudáció. (Ezt mondta nekünk Lasztóczi is, szinte szó szerint így fogalmazott, majd megjegyezte: „Sokszor megkapom, hogy minek bajlódom ezzel, hiszen támadnak ezért is.”)
