„Ha kérünk, a polgármester zsebből ad”

Tiszapalkonyán unortodox módon jut el a házakba a szociális tüzelő, és vékonyabb a közmunkások fizetési borítékja is.

– Ha valakinek épp nincs annyi, semmi baj: úgy kapja meg jövő hónapban a közmunkabért, hogy előre kiveszik neki a borítékból – mondják a faluban.

Próbáljuk megszólaltatni a brigádvezetőt, de nem akar nyilatkozni. Lasztóczi a „kötelező favásárlásról” állítja: nincs ilyen erőfitogtatás Maczó részéről. Sőt: kifejezetten büszke rá, hogy brigádvezetője a Mol szemében is megbízható embernek számít. Hangsúlyozza, hogy Maczónak kötelessége összeszedni a fát az erdőben, abban pedig, hogy eladja a faluban, nem lát semmi kivetnivalót, elvégre: „Mi mást kezdene vele?” Nem tartja aggályosnak azt sem, ha „a két fél megbeszéli”, hogy mennyivel kevesebbet kap akkor majd kézhez a közmunkás a jövő hónapban.

A falu főterén ismét találkozunk a közmunkás asszonyokkal. Most többen vannak, mint délelőtt, hangadójuk is másvalaki. Aki akkor beszélgetett velünk, most végig csöndben van. A többiek viszont nagyon is szeretnének nyilatkozni; persze kikötik, hogy fénykép nem készülhet róluk, és a nevüket nem árulják el. Amikor ebben megegyezünk, egymás szavába vágva, szinte egymásra licitálva kezdik el dicsérni a láthatósági mellényesek polgármesterüket, Lasztóczi László Attilát.

– Ilyen polgármester kéne minden faluba! – mondja egyikük.

– Személyesen megy ki a házakhoz, úgy kérdezi, hogy mit segíthetne! – mondja másikuk.

– Ha kérünk, zsebből is ad nekünk a segélyig – mondják egyetértően Lasztócziról. (A polgármester ezt egyébként nekünk meg is erősítette. „Van, hogy a saját pénzemből adok annak, aki kér” – nyilatkozta lapunknak.)

– Pedig nem kötelessége a településnek, hogy eltartsa az embereit – szól az újabb laudáció. (Ezt mondta nekünk Lasztóczi is, szinte szó szerint így fogalmazott, majd megjegyezte: „Sokszor megkapom, hogy minek bajlódom ezzel, hiszen támadnak ezért is.”)

– Mindenki kapott fát, vagy ha fát nem is, hát szenet biztosan! – mondják a falu vezetőjét dicsérve a közmunkások.

Hogy honnan van a fa, azt nem tudják, de nem is érdekli őket. Ahogy az sem, hogy miért kellett a faluban kivágni azt a nyolc fát, amiből szétosztották a vizes tüzelőt.

– Nekünk ahhoz semmi közünk – mondja vezérszónokuk. Azt sem tudják megmondani, hogy hány mázsát kaptak, pedig a tűzifa vagy szén átvételekor alá kell írni egy elismervényt, amin szerepelnie kell a kiosztott fa súlyának.

Önkéntes nyilatkozóink ezzel nem foglalkoznak, gyorsan le is zárják a témát. Állítják, hogy amit ők kaptak, az elég volt, nem is volt vizes, és szemmel láthatóan hidegen hagyja őket, hogy a régi temető mellett, vagyis „rossz helyen” álló nyárfából már csak egy tönk és némi forgács maradt. Meg persze a gallyak, amiket gereblyézhetnek majd közmunkában.